Vívás: Dósa Dániel a nyolcaddöntőig jutott a takamacui vk-viadalon

K. E.K. E.
2026.10.17. 09:01
null
Dósa Dániel (Fotó: Czinege Melinda)
Öt magyar lépett pástra a tőrözők takamacui világkupaversenyén, a legmesszebbre, a nyolcaddöntőig, Dósa Dániel jutott.

Szemes Gergő bokasérülése miatt nem indulhatott, világbajnoki bronzérmes társai viszont ott voltak (vannak) a takamacui világkupa-viadalon, ahol szombaton az egyéni versenyt rendezték meg – Dósa Dániel kiemeltként, Tóth Gergely és Mihályi Andor a selejtezőből biztosította a helyét a 64 között. Ott Dósa két, Tóth egy asszót nyert, Mihályi pedig már az első körben búcsúzott, így a verseny felénél véget is ért a mieink számára a nap. 

A nőknél két magyar vívta ki a főtáblára lépés jogát, azonban a kiemelt Pásztor Flóra és a selejtezőből feljutó Wolf Eszter már a 64 között egymás ellen kötött be, így rögtön búcsúztunk is egyiküktől, Wolftól, aztán a 32-ben Pásztor is kikapott, vagyis a női versenynek is viszonylag hamar vége lett magyar szempontból. 

Vasárnap a csapatversenyeket rendezik Takamacuban – a vb-bronzérmes Dósa, Mihályi, Tóth trióhoz Bálint Álmos csatlakozik, a női négyest Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Papp Jázmin és Pásztor Flóra alkotja.

VILÁGKUPAVERSENY, TAKAMACU
Tőr. Egyéni. Férfiak. A 32 közé jutásért: Dósa–Nisimura (japán), 15:3, Tóth G.–Csoj Csun-jin Ryan (hongkongi) 15:12, Macchi (olasz)–Mihályi 15:8. A 16 közé jutásért: Dósa–Loo (szingapúri) 15:10, Lombardi (olasz)–Tóth G. 15:9. Nyolcaddöntő: Ho Sing (hongkongi)–Dósa 15:12. Nők. A 32 közé jutásért: Pásztor–Wolf 15:6. A 16 közé jutásért: Liu (amerikai)–Pásztor 15:9
 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Egyéb egyéni
13 órája

Vívás: öt magyar a női kardozók oráni világkupaversenyének főtábláján

Egyéb egyéni
16 órája

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:56

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2026.10.15. 23:21

Vívás: három magyar a főtáblán a férfi tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.10.15. 11:22

Vívás: egy éremmel zártak a junior kardozók Taskentben

Utánpótlássport
2026.10.11. 21:02

Paravívó Eb: két magyar érem zárásként

Egyéb egyéni
2026.10.11. 20:23

Három magyar érem, Osváth Richárd és Nádasdy Anna is harmadszor dobogós a paravívó Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.10. 19:02