Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Megfiatalított magyar válogatott utazott a szezonnyitó világkupa-viadalra, Oránba, a férfiakat illetően mindenképpen igaz ez a megállapítás (nem nevezett sem Szilágyi Áron, sem Szatmári András), más kérdés, hogy az egyik fiatal kardvívónk, Rabb Krisztián már háromszoros Európa-bajnoknak, olimpiai és világbajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát csapatban.
Ezúttal is ő jutott legmesszebbre a mieink közül (Bíró Huba és Vigh Benedek a 64 között kapott ki), s a nap folyamán jóformán a teljes amerikai válogatottal megmérkőzött Somlai Béla tanítványa, hiszen kezdésként Antonio Heathcock jött szembe vele, majd következett Mitchell Saron – két körrel később, az elődöntőben pedig a fiatalabbik (és jobbik) Heathcock, Colin. Az amerikai család nem biztos, hogy nagyon szereti a szombat után a mi fiunkat, aki a testvéreket egyaránt egy-egy tussal verte Oránban.
A döntőben meg a „kardvilág” nagy figurája, a világbajnok Szandro Bazadze várt Rabb Krisztiánra. A grúz klasszis bizonyította is, hogy kiváló vívó (persze, Rabb Krisztián is az!), remekül kezdte a finálét, a szünetben 8:3-ra vezetett, ő meg ekkora előnyt ritkán enged ki a kezéből. Nem is tette, bár Rabb mindent megtett azért, hogy ez ne így legyen.
Rabb Krisztián már csak emiatt sem kesereghet, meg azért sem, mert vk-ezüsttel indítani a szezont semmiképpen sem jelent rosszat…
A nőknél a több mint kétéves kihagyás után visszatérő Márton Anna, valamint Szűcs Luca jutott a legmesszebbre, mindketten a negyeddöntőben búcsúztak – utóbbi folyamatosan láttuk a közelmúltban, előbbit sérülése és műtétei miatt nem, Oránban viszont annyit biztosan megállapíthattunk, hogy Márton Anna nem felejtett el vívni, sőt!
VILÁGKUPAVERSENY, ORÁN
Kard. Egyéni. Férfiak. A 32 közé jutásért: Rabb–A. Heathcock (amerikai) 15:14, Yaman (török)–Bíró H. 15:8, Bertini (olasz)–Vigh 15:6. A 16 közé jutásért: Rabb–Saron (amerikai) 15:10. Nyolcaddöntő: Rabb–Ajmuratov (üzbég) 15:14. Negyeddöntő: Rabb – Covaliu (román) 15:12. Elődöntő: Rabb–C. Heathcock (amerikai) 15:14. Döntő: Sz. Bazadze (grúz)–Rabb 15:12
Nők. A 32 közé jutásért: Spiesz–Kaneko (japán) 15:12, Szűcs–Nofal (egyiptomi) 15:5, Márton–Sit (hongkongi) 15:9, Skarbonkiewicz (amerikai)–Battai 15:10, Pan Csi-miao (kínai)–Katona 15:14. A 16 közé jutásért: Szűcs–Rioux (francia) 15:9, Márton–Battiston (olasz) 15:12, Dajbekova (üzbég)–Spiesz 15:10. Nyolcaddöntő: Szűcs–Eifler (német) 15:11, Márton–Komascsuk (ukrán) 15:11. Negyeddöntő: Tori (francia)–Szűcs 15:8, Martin-Portugues (spanyol) 15:12








