A Gyémántgyurmától a bajnokformálásig – Dancsházy-Nagy Tamás az olimpiai arany után újabb sportolókat segít a csúcsra jutni

„Egy nagyon izgalmas könyvet olvastam el”

– A párizsi olimpiai arany után, majd a 2025-ös sikereket követően sokan azt gondolhatták, hogy a férfi párbajtőr-válogatottal végzett munkájának még nincs vége. Idén tavasszal mégis hátralépett a fegyvernemi vezetőedzői feladatoktól. Hogyan van most, és milyen érzésekkel tekint vissza az elmúlt évekre?

– Nagyon jól vagyok, köszönöm a kérdést. Az edzői pályafutásom során Európa-bajnokságot, világbajnokságot és olimpiát is tudtunk nyerni a versenyzőinkkel, a csapatunkkal, úgyhogy aligha vágyhattam volna másra. A felnőttválogatott mellett 2009-ben kezdődött a munkám, előtte a juniorokkal foglalkoztam, majd a felnőtt női válogatott mellett is dolgoztam. A férfi párbajtőr-válogatott vezetőedzői megbízását 2016-ban kaptam meg a riói olimpia után, de már az akkori bronzérmes csapatban is három versenyzőt készítettem fel, és Imre Géza egyéni ezüstjéből is rengeteget tanultunk együtt. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az eddigi edzői utam alatt számos pályavonalat ismerhettem meg, és ma már látom, hogy melyik út vezet fel a csúcsra. A változások része, hogy mivel a szerződésem amúgy is lejárt, úgy döntöttem, hogy nem folytatom ezt a feladatot.

– A vívás azért továbbra is része az életének. Kik azok, akikkel jelenleg dolgozik?

– Edzőként továbbra is vannak tanítványaim. Keszthelyi Zsombor nagyon tehetséges fiatal párbajtőröző, korábban junior Európa-, és világbajnok volt, illetve felnőttcsapat-világbajnoki ezüstérmes. Azon dolgozunk jelenleg, hogy a felnőttmezőnybe is beérjen. Emellett Guzi Blanka, az idén világbajnoki címet szerző öttusázó felkészítését is segítem a vívásban. Fantasztikus versenyző, nagyon szeretek vele dolgozni. Az öttusából is rengeteget tanultam: az a fajta alázat, amellyel ezek a sportolók a munkájukhoz és a sportágukhoz viszonyulnak, számomra is sokat adott.

– A párizsi olimpiai felkészülés kapcsán korábban is szóba került, milyen részletesen dolgoztak az ellenfelek feltérképezésén. Emlékszem, hogy Boczkó Gábor szövetségi kapitány, aki szintén az ön tanítványa volt, mesélte nekem a párizsi játékokat követően hosszasan, hogy nem csupán a többi csapat tagjainak vívótudását, hanem a személyiségüket, a szokásaikat, a várható reakcióikat is vizsgálták, profiloz­ták például a közösségimédia-jelenlétük alapján. Mi volt az a tapasztalat, amely miatt ön még mélyebben merült el ennek a területnek a tanulmányozásában?

– Az olimpiai felkészülésünk már a mentoring keretében zajlott. Tokió előtt kezdtük el ezt a munkát, akkor még mi, edzők is a rendszer felhasználói voltunk. Ez egyfajta pilotmunka volt, amelyből rengeteg tapasztalatot szereztünk. A rendszer is tanult tőlünk, mi is tanultunk tőle. Megnéztük, mi az, ami már jól működik, és min kell még változtatni, fejleszteni. A párizsi olimpiai csapat mentális felkészítése már ezekre a tapasztalatokra épült.

– Vagyis nem egyszerűen arról volt szó, hogy a versenyzők kaptak néhány motiváló mondatot a rajt előtt.

– Egyáltalán nem. Ez egy nagyon összetett rendszer, amelynek a látható része a versenyzői és az edzői oldal, de mögötte hatalmas tudományos háttér van. Pszichológiai, személyiségvizsgálati, generációs és más szakterületek kapcsolódnak hozzá. Ahogy egyre jobban megismertem ezt a világot, úgy éreztem, hogy szeretnék még mélyebbre merülni benne. Számomra olyan volt, mintha elolvastam volna egy nagyon izgalmas könyvet, amelyben sok minden visszaköszönt a saját életemből, a versenyzői és edzői tapasztalataimból. Bizonyos dolgokban magamra ismertem, és megértettem, miért működöm úgy, ahogy.

– Hogyan lett a felhasználóból olyan szakember, aki már másokat is segíthet ebben a folyamatban?

– Ez nem egyik napról a másikra történik. Nagyon komoly felkészülést igényel, hiszen emberekkel dolgozunk, sokszor olyan helyzetekben, amelyek a teljesítményükre, az életükre is hatással lehetnek. Nem lehet felelőtlenül belevágni. A 8848 Mentoring csapatában dolgozom, és az a célom, hogy a korábbi edzői, versenyzői tapasztalataimat egy olyan rendszerben tudjam hasznosítani, amely segít a sportolóknak – és akár az élet más területén dolgozó embereknek is –, hogy nyomás alatt a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Még az út elején járok, de nagyon sok örömet ad ez a munka.

„Vegyünk egy vívóasszót, amely 14–14-re áll…”

– A laikus számára talán a legizgalmasabb kérdés, hogyan lehet egy sportoló személyiségéből következtetni arra, miként reagál majd egy kiélezett versenyhelyzetben. Mit vizsgál ez a rendszer?

– A RISE diagnosztikai rendszer négy nagy karaktert különböztet meg. Vegyünk egy vívóasszót, amely 14–14-re áll. A döntő tus előtt mindenkire óriási nyomás nehezedik, de nem mindenki reagál ugyanúgy. Van, aki ilyenkor beszűkíti a figyelmét, és képes kizárólag a feladatra koncentrálni. Van, akinél ez a beszűkülés már túlzottá válik. Másnál éppen ellenkezőleg: kitágul a figyelem, és rengeteg külső inger jut be. A negyedik típusnál pedig a nyomás hatására alig változik az illető figyelmi és viselkedési működése.

– Akkor melyik a legjobb?

– Nem jó vagy rossz karakterekről beszélünk. Nem lehet azt mondani, hogy az egyik biztosan eredményesebb a másiknál. A lényeg, hogy megértsük, az adott ember hogyan működik nyomás alatt. Minél kisebb a változás a figyelmében, a viselkedésében, annál nagyobb lehet az esélye annak, hogy stabil teljesítményt nyújtson. De ez természetesen nem garancia. Ráadásul küzdősportban az ellenfél karaktere is számít: a másik oldalon is áll valaki, akinek megvannak a saját reakciói, és aki szintén készül valamire.

– Ez azt jelenti, hogy az ellenfél feltérképezése már nem merül ki abban, hogy megnézik, milyen technikai elemeket használ, melyik akcióját szereti, vagy hol vannak a gyenge pontjai?

– Pontosan. A személyiségéből és a viselkedéséből is lehet következtetni arra, hogyan reagál bizonyos helyzetekben. A cél, hogy a mentorált sportoló vagy csapat jobban megértse az ellenfelet, és felkészüljön azokra a mentális helyzetekre, amelyekben előnybe kerülhet. Ez nem jóslás, hanem egy olyan tudás, amelyre építeni lehet.

„Nyomás alatt a mentoráltunk önmagához képest a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani”

– Százalékosítható, hogy mindez mennyivel javítja a sportoló teljesítményét?

– Nem gondolnám. Mi nem azt vállaljuk, hogy valaki húsz vagy harminc százalékkal jobb lesz. Azt vállaljuk, hogy nyomás alatt a mentoráltunk önmagához képest a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani. Ez nagyon fontos különbség.

– A párizsi olimpiai felkészülésben az ellenfél profilozása mellett a teljes kinti program is rendkívül pontos tervek szerint folyt. Mennyire volt ez összefüggésben a mentális felkészítéssel?

– Nagyon szorosan. Az egész kinti jelenlétünk, a napirendünk, a felkészülésünk rendkívül összetett folyamatként zajlott. Nem egyetlen módszerről vagy egyetlen ember munkájáról beszélünk. A csapat mögött komoly szakmai háttér állt. A legfontosabb, hogy a versenyző a saját feladatára tudjon koncentrálni, és a lehető legjobb állapotban érkezzen meg a döntő pillanathoz.

– A 8848 Mentoringról beszélve feltűnő, hogy a szakmai csapat nem szeretne előtérbe kerülni. Még az olimpiai siker kapcsán sem kívánja megnevezni azokat, akik a háttérben dolgoztak.

– Ez tudatos döntés. A csapat nem szeretne odaállni, és a sikerek mellett reklámozni magát. Nekünk az a fontos, hogy a versenyző elégedett legyen a munkánkkal. Nem akarunk fókuszban lenni, a sportoló mögött szeretnénk állni. A titoktartás is nagyon fontos része ennek a munkának. Az eredmény a sportolóé, az edzőé, a csapaté. Mi abban segítünk, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.

„Az edző egyetlen mondata is fordíthat a helyzeten”

– A sportolók mellett kiket lehet még ilyen módon támogatni?

– Edzőket, sportvezetőket, bírókat is. Sőt, a módszer a sporton kívüli területeken, például az üzleti életben is alkalmazható. A nyomás alatti döntéshozatal nem kizárólag a sportolók sajátja. Egy vezetőnek, egy edzőnek vagy egy bírónak is olyan helyzetekben kell döntenie, amikor nagy a tét, és sok ember figyeli.

– Az edzők esetében különösen érdekes, hogy miközben ők készítik fel a versenyzőket a nyomásra, maguk is ugyanazzal a nyomással néznek szembe.

– Így van. Az edző mentális állapota, testbeszéde, viselkedése közvetlenül hatással lehet a sportoló teljesítményére. Gondoljunk csak arra, amikor egy tornász felmegy a szerre, és előtte még rápillant az edzőjére. Abból, ahogyan az edző ránéz, ahogyan áll, ahogyan viselkedik, már rengeteg mindent érzékelhet. Egy csapatsportban egy időkérésnél elhangzó mondat is sorsdöntő lehet: van, akit felemel, van, akit visszavet. Az edzőnek tudnia kell, hogy kinek mit és hogyan mondjon. Ehhez pedig először saját magát kell ismernie, azt, hogy ő miként reagál nyomás alatt.

– A bírókról ritkábban beszélünk ebből a szempontból, pedig ők is komoly, stresszben, nyomás alatt dolgoznak.

– Pedig nagyon fontos szereplői a versenykörnyezetnek. Több ezer, sportágtól függően százezer ember vagy néző előtt kell döntéseket hozniuk, miközben a sportolók, az edzők és a nézők is folyamatosan hatnak rájuk. Az ő személyiségük, habitusuk, nyomás alatti reakcióik szintén befolyásoló tényezők lehetnek. Ha egy kicsit hátrébb lépünk, és nemcsak a sportolót nézzük, láthatjuk, hogy egy versenykörnyezetben nagyon sok ember viselkedése hat a teljesítményre. Éppen ezért az edzők és a bírók felkészítése is rendkívül izgalmas terület.

Gyémántgyurma

– Miközben a felnőtt élsportban dolgozik, visszatért a legkisebbekhez is. Mit tapasztal, mennyire változott meg a gyerekek figyelme az elmúlt években?

– Valóban vannak fiatal tanítványaim, és azt látom, hogy nagyon nagy a különbség ahhoz képest, amikor korábban kisebb gyerekekkel foglalkoztam. Nem kérdés, hogy jelentősen lerövidült a figyelmi idő. Néha viccesen azt mondom, hogy ők ma egy rövid videó hosszáig tudnak koncentrálni. Persze ez túlzás, de az biztos, hogy egészen más környezetben nőnek fel, mint korábban. A 8848-nál a gyermekek személyiségével is külön foglalkozik egy ág, ezt hívják Gyémántgyurmának. Ez is nagyon érdekes terület, mert a gyerekeknél már egészen korán fontos, hogy megértsük, miként működnek, hogyan lehet őket jól támogatni.

– Akkor a bajnokformálás nem feltétlenül az olimpiai dobogó előtt kezdődik.

– Egyáltalán nem. A sportoló fejlődése hosszú folyamat, és minden életkorban másfajta figyelmet igényel. A legfontosabb, hogy az adott emberhez igazítsuk a munkát. Nem lehet ugyanazt a módszert alkalmazni egy tízéves gyereknél, egy junior versenyzőnél és egy olimpiai bajnoknál.

– A következő időszakban mennyire szeretné kiterjeszteni ezt a munkát más sportágakra?

– Nagyon izgalmas lehetőség, hogy a víváson kívül más sportágakban is dolgozhatunk, egyéni és csapatsportokban egyaránt. A magyar vívókkal nem foglalkozom, de természetesen kívülről nagyon is szurkolok nekik. Ezt a módszert nemzetközi szinten, de már Magyarországon is többen használták. A sportmentoring-támogatás hét, történelmi magyar válogatottsikerben vállalt már a miénkhez hasonló szerepet eddig is. Az edzői munka továbbra is fontos része az életemnek, de a mentoring is egyre nagyobb teret kap benne. Szeretném minél jobban kibontakoztatni ezt az új szakmai utat, és minél több sportolónak, illetve más területről érkező embernek segíteni a tapasztalataimmal.

– Azt mondta, hogy az edzői pályafutása egyik nagy fejezete lezárult. Az új feladatban viszont megint tanuló, és közben már ön is továbbadhatja a tudását. Hasonlóan motiváló ez?

– Igen, és ez nagyon jó érzés, hiszen az embernek mindig nyitottnak kell maradnia az új dolgokra. Én most egy olyan területen dolgozhatok, amelyben a korábbi tapasztalataim is hasznosulnak, de közben folyamatosan tanulok. Ez adja az egésznek az izgalmát, és boldog vagyok, hogyha ezzel másoknak segíthetek.