„Az atlétikapályán nőttem fel” – Zsombor Csenge a dakari ezüstéremhez vezető útról

Már az is komoly logisztikai feladatot jelentett, hogy Zsombor Csenge egyáltalán ott lehessen a dakari rúdugróverseny rajtjánál. Az Ausztráliában élő fiatal sportoló Sydneyből indult útnak, a versenyzéshez szükséges két rúd pedig Magyarországról érkezett, hiszen Ausztráliából szinte lehetetlen lett volna a szállításuk. A Magyar Olimpiai Bizottság közbenjárására, a Magyar Atlétikai Szövetség és az MTK rugalmasságának köszönhetően végül minden összeállt: Csenge ott állhatott a zsúfolásig megtelt dakari atlétikai központban – ahogy a MOB média is beszámolt róla.

A pálya széléről édesanyja, a világbajnoki bronzérmes, sydneyi olimpikon rúdugró, Olgyay-Szabó Zsuzsanna – egyben edzője – segítette instrukcióival, míg édesapja, a Nagano és Salt Lake City téli olimpiáján is szereplő bobos, Zsombor Zsolt távolról szurkolt neki.

A versenyen Csenge egymás után három sikeres ugrással jutott el 380 centiméterig: a 340 és a 360 centimétert, majd a 380-at is elsőre teljesítette. Rövid ideig a verseny élére is állt, miután a későbbi győztes ezen a magasságon első kísérletére hibázott. A magyar atléta végül ezüstérmet szerzett.

„Nem számítottam arra például, hogy nem lesz mérőszalag, és hogy csak két pöcköt rakhatok ki a nekifutáshoz, ráadásul nem is a saját rúdjaimmal ugrottam, de ezeket mind ki tudtam zárni, csak a saját feladatomra koncentráltam. Jó érzés volt teli lelátók előtt versenyezni, otthon ritkán van csak ilyen” – mesélte Csenge a Nemzeti Sportnak, akinek a verseny utáni nyilatkozatában is visszatért a koncentráció és a hála gondolata.

„Csak mentem előre, a lehető legtöbb önbizalommal, mert anélkül ezt nem lehet csinálni. Próbáltam mindent kizárni, csak a versenyre koncentrálni, és amikor azt láttam, hogy a többiek, akiknek az egyéni legjobbja jobb, mint az enyém, sorra esnek ki, elkezdtem reménykedni. Persze nem nagyon, mert sosem iszom előre a medve bőrére, csak éppen annyira, ami előreviszi az embert. Nem gondoltam rá, hogy új a rúd és nem ismerem, nem gondoltam a hőségre, sem semmi másra, csak arra, mennyire hálás és boldog vagyok, hogy itt lehetek az ifjúsági olimpián” – nyilatkozta a MOB médiának.

A dakari verseny tehát nem csak az eredmény miatt jelentett fontos állomást a fiatal atléta számára. A különleges körülmények között is meg kellett találnia a saját ritmusát, és ebben a családi háttér is fontos szerepet játszott.

Édesanyja edzőként és korábbi élsportolóként szakmai segítséget ad, de Csenge számára legalább ilyen fontos, hogy a versenyeken mindent meg tud vele beszélni.

„A szüleim nem erőltették a sportot, de az atlétikapályán nőttem fel, kisgyerekként az iskola után mindig odamentem, valahogy természetes volt, hogy én is sportolni fogok. Anya is rúdugró volt, edzőként ez a specialitása, úgyhogy én is ezt kezdtem el. És nagyon jó, hogy ott van velem a versenyeken, hogy vele tényleg mindent meg tudok beszélni” – mondta lapunknak.

A dakari olimpiai környezet is sokat adott neki. „Nagyon jó volt találkozni a világ minden tájáról érkező versenyzőkkel, az ellenfeleim közül a japán lánnyal barátságot is kötöttem, de az Athlete 365 sátorban is sokat játszottam más nemzetek versenyzőivel. Nagyon tetszik az olimpiai falu, és Afrika is nagyon tetszik. Persze, vannak nagyon szegény részei Dakarnak, de a környezet egyszerűen lenyűgöző.”

A legfontosabb útravaló talán mégis az alkalmazkodás képessége, amelyben Csenge, úgy érzi, szintet lépett. 

„Sokat fejlődött az alkalmazkodóképességem, és az utazás is hatalmas logisztikát igényelt. Persze, ez otthon sincs másképp, van, hogy egy országos versenyért át kell utazni az egész országot. A legközelebbi helyszín is nyolc óra kocsival, a többi már két nap vagy repülő. Az se baj, de a rudakkal nem olyan könnyű repülni, viszont most itt lóg az érem a nyakamban, és nagyon boldog vagyok”.