
A sportág első kvótaszerző versenyén az érmek mellett minden ötkarikás számban, így a női légpuskások között is három Los Angeles-i indulási helyet osztanak ki, számonként nemzetenként maximum egyet. A 10 méteres viadalon óriási, 119 fős mezőny gyűlt össze, benne két magyarral, Nagybányai-Nagy Annával és Dénes Eszterrel.
A 60 lövéses alapversenyt két csoportban bonyolították le, Nagybányai-Nagy az elsőben, Dénes pedig a másodikban kapott helyet. A két magyar talán nem volt egyértelműen a döntőre esélyesek között, ám mindketten bizonyították már az elmúlt időszakban, hogy képesek kiemelkedő eredményre.
A verseny magyar szempontból jól indult, mert ugyan Nagybányai-Nagy első két tízes sorozata nem volt kiemelkedő, 104.9 körrel kezdett, majd 104.7 körrel folytatta, utána viszont stabilan 105 kör feletti eredményeket produkált és végül kiváló eredménnyel, 631.4 körrel fejezte be a versenyét, amivel az első 70 lövő közül a hatodik helyen végzett.
A magyar puskás jól állt, ám a fináléba jutásához arra lett volna szükség, hogy kettőnél többen ne előzzék meg a második csoportban, azonban a később kezdők közül végül még öten tudtak erősebb eredményt elérni nála, így a 11. helyen zárt, a nyolcadik helytől kilenc tizeddel elmaradva.
A második csoportban érdekelt Dénes Eszter ezúttal nem volt harcban a fináléért, miután az első (103.4 kör) és a harmadik (103.1 kör) szériája kifejezetten visszafogottan sikerült, a viadal további részében így hiába célzott jól, végül 628.4 körrel végzett, ami a 41. helyhez volt elég.
A döntőbe két-két kínai és dél-koreai, illetve egy-egy indiai, japán, orosz és francia puskás jutott be.

Lőtérről a kertészetbe: Joó Éva

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában






