Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Nagy Péter, a hazai szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Firmitas SE 26 esztendős versenyzője szakításban 101 kilóig jutott, míg lökésben 119 kilogrammal megjavította saját magyar csúcsát, amelyet február óta tartott 118 kilóval. Előbbi fogásnemi eredményével az ötödik, utóbbival a nyolcadik lett a 13 emelőt felvonultató mezőnyben, a végső helyezése azonban csak szombaton dől el, miután lezajlik a nevezések alapján a súlycsoport legerősebbjeit tömörítő A- és B-csoport versenye is. Ez együttesen még 25 súlyemelőt jelent.
A versenyzéshez sérülés miatt több hónapos kényszerpihenő után visszatért Mitykó fellépésével véget ért a háromfős magyar válogatott vb-szereplése. A legkönnyebb női kategóriában, a 49 kilósok között indult kecskeméti Árva Cintia összetettben a 10. lett, a tatabányai Fekécs Szilárd pedig, aki mindkét fogásnemben és összetettben is megjavította saját országos rekordjait, a teljes rangsorban 33.-ként zárt a férfiak 95 kilogrammos kategóriájában. A 23 esztendős Árvának 17, a 22 éves Fekécsnek 46 vetélytársa volt súlycsoportjában.

Újabb világrekord született a súlyemelő-vb-n

Világcsúcsok a súlyemelő-vb pénteki versenynapján






