
Az olimpiai hírekre szakosodott insidethegames.biz oldal anyaga szerint az etióp doppingellenes ügynökség vezetője, Mekonnen Yidersal aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a sportolók által szabálytalanságaik, törvényszegéseik magyarázataként benyújtott dokumentumok gyakran nem hitelesek.
Két hete például a tokiói maraton 2019-es győztesét, Ruti Agát kellett eltiltani hosszú időre, hat évre, miután beigazolódott, hogy hamis orvosi recepttel próbálta meg kimenteni magát egy pozitív doppingtesztet követően.
Mekonnen szerint a benyújtott bizonyítékok 80 százaléka nem hiteles, vagy hamisított. Aga példájában kiemelte, hogy az atléta a védekezése során azt állította, hogy a szert egy etióp orvos írta fel neki a térdfájdalmai kezelésére. A vizsgálat azonban feltárta, hogy a dokumentumon megjelölt klinika nem létezik, a receptet pedig valójában egy családtag írta alá, aki nem rendelkezik orvosi végzettséggel. Az eljárás manipulálása plusz négy évet ért a kétéves eltiltás mellett.
Az etióp mellett a kenyai doppingellenes ügynökség is jelezte, hogy egyre több hamis papírral találkozik az eljárások során.
Mekonnen hangsúlyozta azt is, hogy a vizsgálatoknál a korábbinál alaposabban ellenőrzik a sportolókon túl az egészségügyi szakembereket, illetve az intézményeket, valamint a gyógyszerészeket is.

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó







