Állják a sarat – Malonyai Péter jegyzete

Kajak-kenu, úszás, vívás. Négy esztendeje Rióban valamennyi olimpiai aranyunkat (8) ez a három sportág szerezte, sőt 15 érmünkből mindössze egy jutott más sportágnak a súlylökő Márton Anita jóvoltából.

Persze aranyoséknál voltak a kiemelkedőnél is kiemelkedőbb produkcióink, Kozák Danuta mindhárom kajakdiadalnak részese volt, úszásban pedig Hosszú Katinka nevéhez fűződnek a magyar első helyek (3). És hogy teljes legyen a kép, Szilágyi Áron (kard) és Szász-Kovács Emese (párbajtőr) gondoskodott még arról, hogy dagadjon a keblünk a büszkeségtől – és persze az itt fel nem sorolt érmeseink okán is.

Azóta persze eltelt négy esztendő, az olimpiáig már ötöt számlálunk, ám a felsoroltak még állják a sarat, bizonyos, hogy mindent megtesznek azért, hogy újra egyről a kettőre jussanak. Közhely, tudom, de a „minden” esetükben hétköznapi fogalmakkal mérhetetlen, a mostani vírusveszély és -félsz miatt pedig behatárolhatatlan is. Legyen elegendő, hogy biztosan még azt sem lehet tudni, mikor versenyezhetnek egyáltalán tétért.

Ahogy az ideális, a riói győzők, diadalmaskodók mögött ott az új vagy megújuló generáció is, a névsorolvasást itt is mellőzném, a lényeg, hogy a három sportágban dolgozók egyáltalán nem henyéltek az elmúlt négy évben. Ha most lenne az olimpia, a soraikban fellelhető klasszisokkal kezdődne a szokásos össznépi játék, az esélylatolgatás.

Nem kell hozzá nagy ész, ha azt mondom, jövőre sem lesz másképpen, még úgy is, hogy már most is minden más. Az úszók első embere, a szintén olimpiai bajnok (1980, Moszkva) Wladár Sándor megfogalmazása igazán találó, azt mondja, hogy hosszabb kihagyás után az úszóknak idő kell ahhoz, hogy ugyanúgy tudják „fogni a vizet”, mint korábban. Nehezen jön vissza a ritmus, az érzés és még ki tudja, mi minden, ami a legmagasabb szinten kell. Kajakban és kenuban sincs ez másképpen, és akkor még nem beszéltünk a vívásról, ahol rengeteg múlik azon, hogy milyen lábbal kell föl a versenyző, az ő napja-e, amelyik a legfontosabb.

Miközben az évvesztés jó lehet a feltörekvő ifjaknak, nem feltétlenül használ azoknak, aki már hosszú ideje ott vannak az elitben. Mert ne feledjük, most azt is be kell építeniük az egyébként is lelki küzdelmekkel teli felkészülésükbe, hogy kimaradt egy szezon, ideálisan elmaradt egy olyan siker, amely pluszt adhat a hétköznapokban.

Ami engem illet, optimizmusom töretlen, hiszen a klasszis az – klasszis.

Alkalmazkodásban is.