Az út nem ért véget – Vincze Szabolcs jegyzete

Különleges, ha egy újságíró szinte testközelből kísérheti végig egy sportoló csaknem teljes felnőttkarrierjét, legalábbis a legsikeresebb részét. Bár sohasem futottam mellette az ötös pályán, de valahogy így voltam én Baji Balázzsal, hiszen személyesen is ott lehettem pályafutása fontos állomásainál, a helyszínen élhettem át legnagyobb sikereit, és osztozhattam csalódásaiban. Ott voltam a pálya mellett Belgrádban, Londonban, Birminghamben, Berlinben, Székesfehérváron és a budapesti BOK-csarnokban is, vagy ha nem tudtam elmenni a versenyére, még le sem vette a cipőjét a célba érkezés után, már hívtam telefonon. És fel is vette.

Az évek alatt jobban megismertem őt, és nem pusztán azért tartottam mindig is óriási sportembernek, mert történelmet írt a magyar atlétikában, amikor sprintszámban, száztíz gáton szerzett világbajnoki bronzérmet és Európa-bajnoki ezüst­érmet, még csak nem is a magyar csúcsai és tizennyolc magyar bajnoki címe miatt.

Hanem azért, ahogy a sikereket és a kudarcokat kezelte. Akkor is megmaradt benne a közvetlenség, a nyitottság és a sportág iránti alázat, amikor a csúcson volt, pedig sokszor láttam már, mennyire meg tudja szédíteni a fiatal sportolókat a hirtelen jött siker.

De a lelkierejét az mutatta meg igazán, leginkább azért érdemel tiszteletet, ahogy a padlóra kerülve viselkedett. Súlyos térdsérülése után nem a könnyebb utat választotta, nem intett búcsút a profi sportnak, pedig simán megtehette volna. Ki hibáztatta volna érte?

Inkább a hosszú és alig ismert ösvényre lépve újra nekiállt, hogy világbajnoki bronzérmesként, a nemzetközi elit tagjaként, harminc­évesen az alapoktól kezdve építse fel magát. Nagyszerű segítői voltak, de ez akkor is az ő harca volt. Nemcsak összeszorított foggal küzdött az edzéseken, de méltósággal viselte azt is, hogy olykor olyan ellenfelek is legyőzték, akik az egészséges Baji Balázzsal talán sohasem vették volna fel a versenyt. De ő inkább gratulált nekik, ami jól mutatja, nem pusztán az tesz naggyá valakit, ha gyorsan fut, magasra ugrik vagy nagyot dob.

Az elmúlt évek tapasztalatai nemcsak őt, engem is formáltak. Persze sajnálom, hogy Balázs úgy döntött, nem versenyez többé, de azt hiszem, a megfelelő időben jutott a megfelelő elhatározásra. Az út nem ért véget, csak más irányban folytatódik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!