Golf: újabb szponzor hátrált ki a házasságtörő Tiger Woods mögül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.12.14. 12:35
Címkék
Házasságtörési botránya miatt újabb szponzor hátrált ki Tiger Woods amerikai golfsztár, a világ legjobban kereső sportolója mögül.

Az Accenture PLC tanácsadó cég vasárnap közölte, hogy hat esztendő után megszakítja kapcsolatát a 33 éves játékossal, és már le is vette a fényképét a honlapjáról.

Az ideiglenes visszavonulását pénteken bejelentő Woods ázsiója csökkent a Gillette borotvagyártónál is, amely szombat óta korlátozott szereplési lehetőséget ad neki a reklámokban.

Az AT&T telekommunikációs vállalat is jelezte, hogy felülvizsgálja együttműködését az élsportolóval.

Ugyanakkor korábban a Nike és az EA Sports, hétfőn pedig a Tag Heuer további támogatásáról biztosította a golfozót, akinek reklámbevételei évi 100 millió dollárra rúgnak.

A több nővel is hírbe hozott Woods november 27-én, mindmáig tisztázatlan körülmények között szenvedett kisebb autóbalesetet floridai háza előtt.

A balesetet vélhetően heves házastársi vita előzte meg, amely minden valószínűség szerint azt követően robbant ki, hogy az egyik bulvárlap megszellőztette a golfozó házasságon kívüli kapcsolatait.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is felmerült az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
6 perce

Gyökeres újabb mérföldkőhöz érkezett a gólgyártásban

Minden más foci
33 perce

Elöntötte az árvíz a MotoGP-versenyhelyszínt – videóval

Egyéb autó-motor
41 perce

Ötszázadszor lép pályára a Real Madrid a BL-ben – jön az Atlético elleni nyolcaddöntő

Bajnokok Ligája
42 perce

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
1 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
1 órája

SGA újabb 50-ese és Caris LeVert pazar utolsó perce indította be az NBA-hetet

Amerikai sportok
2 órája

NHL: Ovecskin ezúttal nem talált be, szétlövés után nyert a Washington

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik