MOB: Gyulay Zsolt megpályázza az elnöki pozíciót

– Mióta tagja az olimpiai mozgalomnak?
– Friss olimpiai bajnokként 1989-ben lettem a közgyűlés tagja, ott voltam, amikor az újjáalakuló MOB megválasztotta elnökének Schmitt Pált – mondta lapunknak Gyulay Zsolt. – Érdekesség, hogy a sport parlamentje hamarabb alakult meg, mint az első szabadon választott országgyűlés. Azóta is szinte mindig a szervezethez tartoztam, tagként, elnökségi tagként, alelnökként. Közel voltam a tűzhöz, de miután 2010-ben kineveztek a Hungaroring élére, megszűnt az elnökségi tagságom, a másik feladatra koncentráltam.

– A szerdai elnökségi ülésen arról döntöttek, hogy január 29-re kiírják a közgyűlést, és 19-ig lehet jelentkezni a távozó elnök pozíciójára. Kandidál?
– Úgy döntöttem, igen. Titokban volt olyan tervem, hogy 2024 után visszatérek az olimpiai mozgalomba, mert kár lenne tagadni, hogy nagyon közel áll a szívemhez. Addigra kifut a Hungaroring fejlesztése, és szép kerek születésnapot ünnepelek, akkor leszek hatvanéves. Aztán az élet másként hozta, az új helyzet felülírta a terveket. Nem titkolom, a tagságból sokan megkerestek, ami nyilván jólesik, hiszen ezek szerint úgy gondolják, az elmúlt harminc évben otthonosan mozogtam az olimpiai közegben.

– Felgyorsultak az események, de önt ismerve valamiféle program már biztosan körvonalazódik a fejében.
– Látni kell, hogy az elmúlt több mint három évtizedben, vagyis a MOB újjáalakulása óta sok minden változott. A kilencvenes években a szervezet a sport képviseletét látta el, hiszen az állami sportvezetőség nemigen tudott mit kezdeni az élsporttal, a klubokat és az egyesületeket is magukra hagyta. Abban az időben a MOB volt a mentsvár, csak oda lehetett fordulni segítségért, mert a rendszerváltás nem oldotta meg a sport problémáit. Azután a kétezres évek elején sokat javult a helyzet, a MOB jelentős szerepet töltött be, az igazi szakmát képviselte. Az elmúlt tíz évben hatalmas segítséget kapott az élsport, az utánpótlás és az olimpiai mozgalom is, de ezt nem tudta igazán kihasználni. Pedig az első ciklusban rengeteg jogosítványa volt az olimpiai bizottságnak – talán túl sok is –, amelyeket utóbb megvontak tőle, és persze ez sem jó.

– Mit lehet tenni?
– A szervezetnek az olimpizmust, a sportot kell képviselnie, hallatnia a hangját, visszaszereznie bizonyos jogosítványokat, és visszaállítania a MOB tekintélyét. Legalábbis ha azt akarjuk, hogy az idén százhuszonhét éves szervezet újra a sport parlamentje legyen, és betöltse azt a szerepet, amire hivatva van.

– Hogyan lehet ezt megvalósítani?
– Ebbe még nem nagyon mennék bele, de az biztos, hogy a rendszerünk a világon egyedülálló az olimpiai járadékkal, a kiemelt edzői programokkal, amelyek szakmai felügyeletet igényelnek. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy olyan szakmai javaslatokat fogalmazzunk meg, amelyeket végre is tudunk hajtani, ehhez pedig szükség van azon szervezetek visszaintegrálására, mint a Magyar Edzők Társasága, az Olimpiai Bajnokok és a Halhatatlanok Klubja, a Sportkórház, a Testnevelési Egyetem, a Magyar Sportújságírók Szövetsége, vagyis azon szervezetek, amelyek a legutóbbi intézkedések révén kikerültek a tagságból.

– Tudja már, hogy kikkel dolgozik majd?
– Várjuk meg a választást. Ha megkapom a bizalmat, mindenképp olyan embereket választanék, akik szakmailag a topon vannak és már bizonyítottak.

– Annak idején ön javasolta Fábián Lászlót sportigazgatónak, így aligha lövök mellé azzal, hogy őt megtartaná.
– Lacit nagyon jó szakembernek tartom, ez nem titok, de konkrétumokat még nem szeretnék mondani.

– Mi jut eszébe először, ha azt mondom: olimpia?
– Számos feledhetetlen emlék tör fel, hiszen az egész fiatalkoromat ez határozta meg. Már a hetvenhatos olimpia eseményeit is figyelemmel kísértem, illetve az 1980-as olimpiát ifjúsági válogatottként szurkoltuk végig a vízitelepen. Az ottani győztesek voltak a hőseink, a példaképeink: Foltán, Vaskuti, Növényi… Utóbb pedig földöntúli érzés volt, hogy a nyomdokaikba léphettem. A történelem során volt néhány alkalom, amikor az olimpiai rendezés elérhető közelségbe került, ám utóbb valamiért mindig meghiúsult – 1920-ban és 1960-ban is. Azután 2024-re szerintem a világon legjobban felépített pályázat volt a miénk, mégis elszalasztottuk a lehetőséget, ami az egész sporttársadalomnak hatalmas csalódást okozott. A MOB-nak akkor az lett volna a feladata, hogy akár a sztársportolóin keresztül széles körben megértesse, ez mennyire fontos lenne az országnak, s akkor talán nem vált volna politikai kérdéssé az olimpia ügye. Ehhez fogható csak a nyolcvannégyes bojkott volt, amikor a dunavarsányi edzőtáborba eljött Buda István és bejelentette: Los Angelesben nagy veszélyben lennénk, ezért nem mehetünk. Húsz­évesen hatalmas veszteségként éltem meg, hogy nem lehettem ott életem első olimpiáján, rá négy évre azonban a szöuli események szerencsére kárpótoltak mindenért.

– Ha megválasztják, elutazik a pekingi téli olimpiára?
– Bárki lesz az új elnök, nyilvánvalóan ott a helye az olimpián, hiszen egy olimpiai csapat nemigen létezhet MOB-vezetés nélkül.

– Tudom, hogy most nagyon előreszaladunk, de meg kell kérdeznem: vonzza a nemzetközi sportpolitikai pálya? Nyilván senki előtt sem titok, hogy Schmitt Pál az idén betölti a nyolcvanadik életévét, így lejár a mandátuma a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban.
– Ennyire előre nem nézek, és egyébként sem törvényszerű, hogy ha Schmittnek lejár a mandátuma, magyar tag kerül a helyére. Én egyelőre ott tartok, hogy elindulok ezen az elnökválasztáson, és igyekszem a lehető legjobb tudásom szerint ellátni a feladatot, egy platformra hozni a hazai sportélet szereplőit, mert nagyon rossz volt látni az utóbbi években, hogy széthúzás van a sporton belül. A MOB százhuszonhat évvel ezelőtt azért alakult, hogy az olimpizmus eszméjét, a szakmát képviselje, mindig is úttörője volt az innovatív megoldásoknak, és ez a jövőben is fontos lenne – ez azonban csak úgy megy, ha a szövetségek és az egyesületek egyfelé húznak.

– Miként lehet ezt elérni?
– Nyilván sok konzultációval – szerintem nincs szükség szeparáltan működő olimpiai bizottságra. Ehhez kapcsolódóan talán megvalósulhat a régóta dédelgetett álmom, egy olimpiai múzeum, amely bemutatja a magyar sportsikereket az ötkarikás játékokon, s a MOB méltó otthona is lehetne, ezáltal pedig az összes sportág otthona.

– Felkészült arra, hogy a megválasztása esetén számolatlanul jönnek majd a kérések?
– Persze. Ez nem lesz újdonság, hiszen voltam már tagja az elnökségnek, és már most is érzem, hogy az elnöknek nagyobb a felelőssége. Sokan keresnek, de a sport és az olimpiai mozgalom mindig is nagyon fontos volt nekem, bármikor szívesen beszélgetek róla, az ajtóm mindenki előtt nyitva áll.

– Mi lesz a Hungaroringgel?
– Azt gondolom, hogy a Formula–1-ben eltöltött tizenkét év tapasztalata segítene a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésében is, hiszen cégvezetőként rengeteg nagy nemzetközi sporteseménybe láttam bele rendezői oldalról, arról nem beszélve, hogy mi rendeztük a legtöbb és a legtöbb embert megmozgató sporteseményt minden évben. Az F1 jól és sikeresen működő gépezet, amelytől érdemes tanulni. Nyilván a MOB-ot nem lehet úgy vezetni, mint egy állami céget, de a tapasztalatok hasznosak lehetnek.

– Marad a versenypálya élén?
– Ha rajtam múlik, igen. Én a MOB-elnöki feladatokat társadalmi munkában szeretném ellátni, mert ez olyan tisztség, amely ezt igényli, és véleményem szerint a két pozíció nem zárja ki, sőt, inkább erősíti egymást.