MOB: vizsgálják, lehetséges-e és érdemes-e pályázni a 2032-es olimpia rendezésére

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 17:19
null
Fotó: Tumbász Hédi
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége szerdai ülésén döntött a Budapest 2032 bizottság létrehozásáról, amelynek vezetőjévé Szalay-Berzeviczy Attilát választották. A szervezet honlapjának beszámolója szerint a bizottság létrehozásáról, valamint elnöke és tagjainak megválasztásáról a grémium egyhangúlag döntött.

 

A MOB nyolctagú bizottságot hozott létre, az elnök mellett a további tagok is a gazdasági élet szereplői közül kerültek ki.

„A bizottság feladata kizárólag annak a kérdéskörnek az átfogó vizsgálatára terjed ki, hogy lehetséges-e, illetve érdemes-e Budapestnek megfontolni azt, hogy beadja-e a 2032-es nyári olimpia megrendezésére vonatkozó pályázatát. Egy minden részletre kiterjedő megvalósíthatósági és makrogazdasági hatástanulmány elkészítése és bemutatása a fő feladat, ami másfél éves komplex folyamat lesz, amiben a korábbi pályázatok minden elemét újra kell gondolni. Fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy mit tudunk, és az mire elég” – fogalmazott Szalay-Berzeviczy Attila.

A BUDAPEST 2032 BIZOTTSÁG
ELNÖK

Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke
TAGOK
Balogh Gabriella, a Portfolio Csoport igazgatósági tagja
Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója
Lantos Csaba, a MET Csoport igazgatóságának elnöke
Nyúl Sándor, a Gránit Bank felügyelő bizottságának elnöke
Orbán Gábor, a Richter Gedeon vezérigazgatója
Pandurics Anett, a Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója
A bizottság MOB-elnökség által delegált összekötője dr. Kovács Antal

Legfrissebb hírek

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
5 órája

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56
Ezek is érdekelhetik