Ezt már fújhatja: lemaradt Max Verstappenről apja legnagyobb szponzora

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.29. 12:50
null
Jos Verstappen felé még megvolt a bizalom (Trust) a szponzor részéről, Maxnak már nem jutott (Fotó: Getty Images)
A saját szempontjából élete talán legrosszabb döntését hozta a multimilliomos holland vállalkozó, Michel Perridon, az elektrotechnikai termékeket gyártó és forgalmazó Trust vállalat egykori vezetője, aki a közelmúltban egy holland podcast vendégeként elárulta, miután a 2000-es évek elején eurómilliókkal támogatta Jos Verstappen F1-es pályafutását, később már nem járult hozzá fia, Max karrierjéhez.

 

A 62 éves holland üzletember elmondása szerint mindig is támogatta Jos Verstappen autóversenyzői pályafutását, ami eurómilliókat emésztett fel az évek során – az egyik legnagyobb szponzora volt az addigi legsikeresebb holland F1-es versenyzőnek. Ennek a támogatásnak eredményeként például a Trust vállalat logója szerepelt 2003-ban a Verstappen utolsó F1-es csapatának, a Minardinak az oldalán.

„Később aztán megkeresett Jos menedzsere, hogy volna-e kedvem ötmillió euróval támogatni a fiatal Maxot, s cserébe az összes jövőbeli bevételéből tíz százalékos részesedést kapnék. Erre sikerült azt válaszolnom, hogy nem teszem, mert már eleget fektettem be a családba. Hupsz... Egy kis hiba, nem igaz? Illetve, mint kiderült, elég nagy hiba” – mesélte az üzletember kicsit magát is kifigurázva.

Már csak azért is bizonyult súlyos mulasztásnak, hogy Perridon nem szállt be Max Verstappen támogatásába, mert iparági pletykák szerint a négyszeres világbajnok versenyző jelenleg nagyjából 60 millió euró körüli fizetést kap a Red Bull Racing csapatától, könnyű tehát kiszámolni, hogy több tízmillió eurótól esett el a mecénás... 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
20 órája

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
21 órája

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
2025.06.19. 14:37

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
2025.06.19. 13:17

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
2025.06.19. 10:11

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10
Ezek is érdekelhetik