Az UEFA vállalja a kockázatot, Athénban lesz az Ekl-döntő

I. SZ.I. SZ.
2024.05.15. 18:48
Az AEK stadionjában játssza az Olympiakosz az Ekl-döntőt (Fotó: Getty Images)
Bár az Olympiakosz döntőbe jutását követően felvetődött, hogy a kiemelt biztonsági kockázat miatt az UEFA elköltöztetheti az Európa-konferencialiga fináléját Athénból, az Európai Labdarúgó-szövetség a kockázati tényezők mérlegelése után közölte, a görög fővárosban rendezik meg a mérkőzést.

Mint ismert, az Olympiakosz története első európai kupadöntőjére készülhet, amelyet az olasz Fiorentina ellen játszik május 29-én. Az UEFA által eredetileg kijelölt helyszín, az athéni Aja Szofia Stadion az AEK Athén otthona, a két görög klub közötti rivalizálás miatt az athéni rendőrség rögtön aggodalmát fejezte ki, ezért görögországi forrásaink szerint szóba került a mérkőzés Budapestre költöztetése.

Ám az UEFA most jelezte, hogy kiemelt biztonsági előkészületekkel, fokozott rendőri jelenléttel, mindennemű kockázatot vállalva Athénban marad a mérkőzés. 

Mint ismert, tavaly augusztusban egy horvát szurkolót halálra késeltek az AEK Athén–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtező előtt, ezúttal pedig nemcsak az AEK–Olympiakosz rivalizálás okozhat problémát, hanem a döntőre érkező, szintén heves vérmérsékletű olasz szurkolók serege is. 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, DÖNTŐ
Május 29., szerda
21.00, Athén, Aja Szofia Stadion: Olympiakosz (görög)–Fiorentina (olasz)

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás gólja csak egy pontot ért az AEK-nak

Légiósok
2026.08.30. 22:55

Visszatérő vb-ezüstérmes vezérletével nyert a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.08.29. 22:49

Hatalmas bónuszt kapnak Varga Barnabásék a BL-főtábláért

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 12:45

Marko Nikolics: Ez egy utazás kezdete, semmiképpen sem a vége

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 07:55

Varga Barnabás duplázott, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:55

Varga duplája is kellett az AEK-nek; a Fenerbahce a Lyont legyőzve főtáblás a BL-ben – eredmények

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:50

Nyolc év után juthat fel újra a BL-főtáblára az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 10:59

Malen mesterhármast szerzett, a Roma egy négyessel küldte haza a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.08.24. 22:44