Ha a Sumqayiton múlik, többször lesz a levegőben a labda a Vidi ellen, mint a földön

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 11:04
Samir Abbasov a Sumqayit vezetőedzője (Fotó: Imago)
Az xfb Analytics segítségével elemeztük a Fehérvár FC csütörtöki Konferencialiga-ellenfelét, az FK Sumqayitot – az azeriek játéka hasonlít a Pakséhoz, rengeteg ­felíveléssel és beadással próbálkoznak, ám a kapu előtt kevésbé hatékonyak.

De mit kell tudni a Sumqayitról? – tehetik fel a kérdést olvasóink, s valószínűleg először a Fehérvár FC megújult, Pető Tamás vezette szakmai stábja is csak vakarta a fejét az ellenfél láttán. Az xfb Analytics segítségével igyekszünk minél tisztább képet adni arról, hogy az ­azeri Premyer Liqasiban negyedikként végző csapattól milyen játékra számíthatunk előbb a csütörtök esti azerbajdzsáni összecsapáson, majd egy héttel később Székesfehérváron. Samir Abbasov 2022 szeptemberében vette át a csapat irányítását vezetőedzőként, s az elmúlt idény nagyszerű szereplését 4−1−4−1-es felállásban érte el.

A jó teljesítményt érdemes árnyalni azzal, hogy a gárda negatív gólkülönbséggel zárta a bajnokságot (37–38), illetve 90 percre vetítve a várható gólkülönbsége is negatív lett (–0.14, ami azt jelenti, hogy az ellenfelek több és/vagy veszélyesebb helyzetet alakítottak ki nála minden mérkőzésen), ami jelzi, jókora szerencse is kellett az európai futballt érő helyezés eléréséhez. Nemcsak erősen sebezhető a védelme, hanem a támadásai is kifejezetten esetlegesek. Az xfb szerint az azeri ligában kiemelkedik a csapat az úgynevezett direkt stílusával. A Pakséhoz lehet hasonlítani ezt a támadójátékot, amelynek lényege, hogy rendkívül sok hosszú indítással és beadással próbálkozik a Sumqayit, gólveszélyes helyzeteit ebből alakítja ki, ám a kevés gól, valamint a meccsenkénti 1.09 várható gól jól mutatja, mennyire a mennyiség uralkodik a minőséggel szemben.

Szereti birtokolni a labdát a gárda, általában a pálya belső területein járatja, legfőképp a gyors súlypontáthelyezésekkel keresi a beívelési lehetőségeket. A három belső középpályás a fő játékmester, az xfb passztérképei szerint Jordan Rezabala, Roi Kahat és Sabuhi Abdullazada ér a legtöbbször a labdához a csapatból, emellett az egyik belső védő, Murad Hacayev is fontos szereplője a támadásépítésnek. A legveszélyesebb játékos, Octávio a nyáron a CSZKA Szófiához igazolt (az xfb modellt dolgozott ki a veszélyteremtés mérésére, a brazil középpályás passzaiból és labdavezetéseiből alakította ki a legveszélyesebb lehetőségeit a Sumqayit), mellette egy belső védő, Elvin Badalov indításai okozták a legtöbb gondot az ellenfeleknek, természetesen hosszú felívelések formájában.

Elvin Badalov az egyik azeri kulcsember (Fotó: AFP)

A három támadó emiatt kifejezetten „magányos”, abban reménykedhetnek, hogy a számos, sokszor előkészítetlennek tűnő beadásból, ívelésből néhány pontos lesz és helyzetbe kerülhetnek. A tavalyi házi gólkirály (a 37-ből hét fűződött a nevéhez), Casimir Ninga távozott, az ötszörös ­montenegrói válogatott Nikola Vujnovics érkezett a helyére. Nagy kérdés, hogy 177 centiméteres magasságával mennyire lesz hatékony fegyver a záporozó beadásoknál. A csapat kontrajátéka eddig egyáltalán nem volt kiemelkedő, ha a gyorsaságára számítana Samir Abbasov vezetőedző.

A csapat stílusára a legkevésbé sem jellemző a letámadás, de erősségének számít a gyors, fegyelmezett visszarendeződés. Leggyakrabban közvetlenül a saját kapuja előtt, valamint a tizenhatos előterében szerez labdát a csapat, Hacayev és Badalov a védelem oszlopai ebből a szempontból. A Fehérvár belső védőinek lehet a legnehezebb feladatuk, kifejezetten nyomasztó az újabb és újabb beívelések elhárítása, támadásban pedig gyors akciókra kell készülnie Pető Tamásnak és stábjának. Ilyen körülmények között Schön Szabolcs és Nicolás Stefa­nelli gyorsasága is hasznos lehet, de akár az MTK-tól kölcsönvett Kovács Mátyás is kulcsszereplővé válhat. 

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK
18.00: Sumqayit (azeri)–Fehérvár FC – élőben az NSO-n!
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik