Három gól itt, két piros lap ott – a Paks nagy előnnyel utazhat a visszavágóra a Kl-selejtezőben
Rendezés:
NinjaaaJNK2024. 08. 08. 17:43
pbandy68
Az olimpia 0 aranya hipotetikus volt, ha visszaemlékszel.
Az miért pesszimizmus, hogy a Paks ott van a PO-ban, de ott esélyesebb a cseh csapat és kiejti? Ne legyünk már ennyire elvakultak, csak mert magyar csapat. Persze, jó lenne, ha mind a 4 csapat csoportkörös lenne, de nem lóg bilibe a kezem.
Nem vagyok linez-féle, hogy gyűlöletből beszéljek. Ha az lennék, 0%-ot mondanék, de ez nem így van. Én azt mondom, ha a csehek jutnak tovább, akkor 70%, hogy a csehek jutnak be.
S ne feledjük, nem a név, nem a szurkol megy ki a pályára, hanem a 2 csapat, és teljesítményt kell letenni az asztalra. A tegnapi meccs nagyon kimaxolt volt; sőt, többet hozott ki a Paks, mint ami benne volt; amit már nem csak magának köszönhetett. Meglátjuk, mi lesz a PO-ban, utána nézzük meg, mennyire volt pesszimista az esélylatolgatásom.
DYOS
jamesbond0072024. 08. 08. 13:22
Ninjaaa! A múltkor azt fejtegetted, hogy mi lenne, ha egy aranyérmünk sem lenne az olimpián..
Ehhez képest már 3-nál tartunk és még most jönnek a kajak- kenu döntők. No meg a vízilabdás fiúk sem reménytelenek...
Vagyis ebből a pesszimizmusból picit alábbhagyhatnál, talán a magad érdekében is.
jamesbond0072024. 08. 08. 13:08
Ninjaaaa! Üdv ismét, egy "hazai" fórumon.
09.51-es (visszatérő) pesszimizmusoddal vitatkoznék kicsit.
Már megint vészmadárkodsz; mi ez az örök pesszimizmus nálad? pedig, nem vagy te rossz ember egyébként, ez látszik.
Figyelj! A cseh foci semmivel nem jobb jelenleg mint a magyar. Csapatai sincsenek előrébb mint akár a Fradi- akár a Paks.
A Paks meg valószínűleg ott van a playoffban. És ha a cseh élcsapattal kerül szembe nála sem lesz esélytelenebb..
Inkább mindenkinek javaslom: (akár Fradista vagy- akár Paksi) SZURKOLJUNK EGYÜTT, HOGY MIND A FRADI MIND A PAKS OTT LEGYEN A CSOPORTKÖRBEN!!
A Fradi akár az EL-ben is, mert a BL- hajó már elúszott....
Lacuska892024. 08. 08. 11:59
érekes vélemények, a paks playffot játszik csupa magyarokkal....
fórumársak szerint kutyaütők, nulla focisták... komolyna ennyire sötétek vagytok, vagy mi ez a látásmód? norml ember nem gondolkodik ennyire primitíven...
homeoffice76-reloaded-v82024. 08. 08. 11:13
"nagyátlagban" tuDáléYOS
NinjaaaJNK2024. 08. 08. 10:44
Meglátjuk...
Azért eddig román II, ciprusi és monti csapat volt.
Ha nagyátlagban veszem, akkor egy cseh csapat akkor is erősebb.
DYOS
szurke19-22024. 08. 08. 10:41
NinjaaaJNK
Nem kell túlmisztifikálni a cseh csapatot. A Sparta és a Slavia mögött 40 ponttal végeztek. A Plzen-től és 25 pontra voltak. Papíron csak egy kicsit jobbak, mint a Paks. 35 mérkőzésen 14 vereség, 13 győzelem mellett és 59 gólt kaptak. Szóval min. 40%-t adnék a Paksnak, ha összejön a párosítás.
michelin2024. 08. 08. 10:23
JNK, nem értem miféle kompenzációról beszélsz. A montenegróiak végig provokáltak. Két szituációban is a Mornárnak kedveztek. A két kiállítás jogos volt. A tizenegyes véleményes, hogy benn volt e de kétszer előtte nem a Paks volt a kedvezményezett. A végén Tóth Barna gólja klasszis csatárteljesítmény. 4 kupameccsen egy gólt sem kapni, az smafu? Az is lehet, Fradival együtt lesznek a konferencialiga cssoportkörében....
NinjaaaJNK2024. 08. 08. 09:51
kknmo1
Azokat a szitukat is listába vetted, amiből a montik jöhettek volna ki jobban?
Mindent összevetve azért a Paks bőven pluszban volt ezen a meccsen. Mint írtam, a védő és a gyúró színészkedése undort keltő volt - de tudod mit: mit szólsz ahhoz, ha a bedobott tárgy, ami eltalálta az ellenfelet, szurkolói rendbontás, rendezői hiányosság, meccs 0-3-mal a montiké. Ezt se feledjük el, hogy ez is benne volt (van) a pakliban. Fújtak már le meccset bedobott tárgy miatt; bár nem mostanában.
A kupadöntőt meg ne említsd, nem releváns: egy 100%-ra kiélezett Paks találkozott egy kb 50-60%-on pörgő Fradival. Annyival nem gyengébb a Paks, hogy ezt ne használja ki, de a Fradi kezében ott a bajnokság, kb a 60. meccsüket játszották a szezonban... A duplázás tényén sokat nem nyertek volna azzal, ha nyertek volna. Szóval adunak nem használható.
De a Paks nem vall szégyent nemzetköziben, ezt jó látni, de szerintem ez a csapat a play off-ban el fog vérezni - feltehetően - a csehek ellen.
DYOS
kknmo12024. 08. 08. 09:00
Adhatók voltak a pirosak...
Vécsey lábszárán ez egy darabig látszódni fog, ököllel arconütni... Ez mindenhol piros.
kknmo12024. 08. 08. 08:57
Nindzsa, azt azért ne feledd, ha az elején a kezezést Dani lökése ellenére befújják, senki nem szólhat semmit.
kknmo12024. 08. 08. 08:55
Jmx. Gondolom mint fradista mondod ezt, mert más csapatot tavaly nem nagyon lehetett a Pakssal egy szinten emlegwtni. Ám ha fradista vagy ne feledd, hogy többek között azért jutott ide a Paks, mert a bajnokságban megverte Fradit. A kupában a tizenegyes és kiállítás ellenére is a végére sima verés lett. Azt hogy ki milyen szintü focista, hagyjuk is, lévén hogy nálatok nagyítóval kell keresni a magyarokat, új edzőtök még a legjobb magyar csatárt is lekukázza.
NinjaaaJNK2024. 08. 08. 08:55
Én azt mondom, hogy a párharc továbbjutása eldőlt, de a tegnapi meccs "előnyeit" a Paks vissza fogja kapni. Talán nem is most, talán a play off-ban, de azért 30 percig kettős emberelőny, minimum nagyon kétséges és vitatható büntető...
Jóllehet, adhatók voltak a pirosak, de ezekkel az ítéletekkel kőkeményen belenyúltak a párharcba. (más oldalról a védő színészkedése a gyúróval megérne egy eltiltást...)
Láttátok az olasz-magyar meccset? Kaptak az olaszok egy igencsak kérdéses 4 percest, utána egyből kompenzáltak nekik és olyannyira, hogy a 4 perces részt nyerték is.
Hiszem azt, hogy kompenzálni fognak itt is.
No persze az ilyen jegenye-félék részéről nem láttam egyszer sem, hogy jaj, ez nem biztos, hogy jogos volt és megköszönhetjük... Bezzeg amikor nem a Paks a kedvezményezett, óbégatni tudnak mindhárman.
Még egyszer mondom, mindezektől függetlenül a párharc szerintem eldőlt...
DYOS
JMX19572024. 08. 08. 08:31
Sajnos semmit nem változtat a valóságon ez az eredmény. A valóság az, hogy ez a paksi csapat egy rakás kutyaütőből áll. Ilyen Szabók, Harasztik, stb. nem profi focisták! Nincsen valódi tudásuk!
Olyan alibisták mint a válogatottban Szalai Attila...
Igen, a montik valóban ellenszenvesen viselkedtek! Cirkuszoltak gyakorlatilag az egész meccsen. Ez a Paks szerencséje, mert ha csak fociznak akkor ők nyerik a meccset. A visszavágó nem lesz leányálom!
pietrooo19772024. 08. 08. 08:08
srácok hogyan is van a paks megnyert 5-ből 4 meccset nemzetközibe ? és a megnyert meccseken gólt se kapott ?
mgcvoice2024. 08. 08. 07:48
Csak így tovább, a csoportkörig meg se álljatok!
Lacuska892024. 08. 08. 06:58
Nem találom a montik edzőjének a meccs utáni nyilatkozatát, van valahol egyáltalán?
bifana2024. 08. 08. 06:51
A Paksnak nagy mázlija, hogy egy rakás idiótája van az ellenfélnek. Amíg csak fociztak a montik, rezgett a léc és egyáltalán nem látszottak esélytelennek még idegenben sem. Persze senki sem kényszerítette őket arra, hogy elmenjen az eszük... Gondolom a Paks innen már nem bukja el a továbbjutást.
Ami a sporikat illeti, a hibák benne vannak a "játékban" az esetükben is, de a kompenzálást szigorúan büntetném. Azzal ugyanis már szándékosan belenyúlnak a meccsbe, ami elvileg tilos és ez igaz egy rakás másik sportágra is.
orcan-fintor2024. 08. 08. 06:30
Igaza van Bognárnak: nem játszottunk jól, úgy is mondhatnám, hogy rettenetesen. A győzelem persze megérdemelt volt, de az a tizenegyes, hát nem tudom, hogy a magyr bírók közül ki adta volna meg?
Amúgy meg egyfajta kompenzáció volt, mert a kezezésért is kellett volna kapnunk egy tizenegyest.
Ezt a csapatot ki fogja ejteni a Paks, de a következő körben már bukik, annyira azért nem vagyunk jók.
jamesbond0072024. 08. 08. 06:09
Én egyébként ÁLTALÁBAN A MAGYAR FOCINAK SZURKOLOK. Úgy a Fradinak, mint a Paksnak!
Remélem a Fradi meg EL csoportkörös lesz a végén.
A BL már nyilván elúszott a számukra, talán jobb is...
pbandy68 Az olimpia 0 aranya hipotetikus volt, ha visszaemlékszel. Az miért pesszimizmus, hogy a Paks ott van a PO-ban, de ott esélyesebb a cseh csapat és kiejti? Ne legyünk már ennyire elvakultak, csak mert magyar csapat. Persze, jó lenne, ha mind a 4 csapat csoportkörös lenne, de nem lóg bilibe a kezem. Nem vagyok linez-féle, hogy gyűlöletből beszéljek. Ha az lennék, 0%-ot mondanék, de ez nem így van. Én azt mondom, ha a csehek jutnak tovább, akkor 70%, hogy a csehek jutnak be. S ne feledjük, nem a név, nem a szurkol megy ki a pályára, hanem a 2 csapat, és teljesítményt kell letenni az asztalra. A tegnapi meccs nagyon kimaxolt volt; sőt, többet hozott ki a Paks, mint ami benne volt; amit már nem csak magának köszönhetett. Meglátjuk, mi lesz a PO-ban, utána nézzük meg, mennyire volt pesszimista az esélylatolgatásom. DYOS
Ninjaaa! A múltkor azt fejtegetted, hogy mi lenne, ha egy aranyérmünk sem lenne az olimpián.. Ehhez képest már 3-nál tartunk és még most jönnek a kajak- kenu döntők. No meg a vízilabdás fiúk sem reménytelenek... Vagyis ebből a pesszimizmusból picit alábbhagyhatnál, talán a magad érdekében is.
Ninjaaaa! Üdv ismét, egy "hazai" fórumon. 09.51-es (visszatérő) pesszimizmusoddal vitatkoznék kicsit. Már megint vészmadárkodsz; mi ez az örök pesszimizmus nálad? pedig, nem vagy te rossz ember egyébként, ez látszik. Figyelj! A cseh foci semmivel nem jobb jelenleg mint a magyar. Csapatai sincsenek előrébb mint akár a Fradi- akár a Paks. A Paks meg valószínűleg ott van a playoffban. És ha a cseh élcsapattal kerül szembe nála sem lesz esélytelenebb.. Inkább mindenkinek javaslom: (akár Fradista vagy- akár Paksi) SZURKOLJUNK EGYÜTT, HOGY MIND A FRADI MIND A PAKS OTT LEGYEN A CSOPORTKÖRBEN!! A Fradi akár az EL-ben is, mert a BL- hajó már elúszott....
érekes vélemények, a paks playffot játszik csupa magyarokkal.... fórumársak szerint kutyaütők, nulla focisták... komolyna ennyire sötétek vagytok, vagy mi ez a látásmód? norml ember nem gondolkodik ennyire primitíven...
"nagyátlagban" tuDáléYOS
Meglátjuk... Azért eddig román II, ciprusi és monti csapat volt. Ha nagyátlagban veszem, akkor egy cseh csapat akkor is erősebb. DYOS
NinjaaaJNK Nem kell túlmisztifikálni a cseh csapatot. A Sparta és a Slavia mögött 40 ponttal végeztek. A Plzen-től és 25 pontra voltak. Papíron csak egy kicsit jobbak, mint a Paks. 35 mérkőzésen 14 vereség, 13 győzelem mellett és 59 gólt kaptak. Szóval min. 40%-t adnék a Paksnak, ha összejön a párosítás.
JNK, nem értem miféle kompenzációról beszélsz. A montenegróiak végig provokáltak. Két szituációban is a Mornárnak kedveztek. A két kiállítás jogos volt. A tizenegyes véleményes, hogy benn volt e de kétszer előtte nem a Paks volt a kedvezményezett. A végén Tóth Barna gólja klasszis csatárteljesítmény. 4 kupameccsen egy gólt sem kapni, az smafu? Az is lehet, Fradival együtt lesznek a konferencialiga cssoportkörében....
kknmo1 Azokat a szitukat is listába vetted, amiből a montik jöhettek volna ki jobban? Mindent összevetve azért a Paks bőven pluszban volt ezen a meccsen. Mint írtam, a védő és a gyúró színészkedése undort keltő volt - de tudod mit: mit szólsz ahhoz, ha a bedobott tárgy, ami eltalálta az ellenfelet, szurkolói rendbontás, rendezői hiányosság, meccs 0-3-mal a montiké. Ezt se feledjük el, hogy ez is benne volt (van) a pakliban. Fújtak már le meccset bedobott tárgy miatt; bár nem mostanában. A kupadöntőt meg ne említsd, nem releváns: egy 100%-ra kiélezett Paks találkozott egy kb 50-60%-on pörgő Fradival. Annyival nem gyengébb a Paks, hogy ezt ne használja ki, de a Fradi kezében ott a bajnokság, kb a 60. meccsüket játszották a szezonban... A duplázás tényén sokat nem nyertek volna azzal, ha nyertek volna. Szóval adunak nem használható. De a Paks nem vall szégyent nemzetköziben, ezt jó látni, de szerintem ez a csapat a play off-ban el fog vérezni - feltehetően - a csehek ellen. DYOS
Adhatók voltak a pirosak... Vécsey lábszárán ez egy darabig látszódni fog, ököllel arconütni... Ez mindenhol piros.
Nindzsa, azt azért ne feledd, ha az elején a kezezést Dani lökése ellenére befújják, senki nem szólhat semmit.
Jmx. Gondolom mint fradista mondod ezt, mert más csapatot tavaly nem nagyon lehetett a Pakssal egy szinten emlegwtni. Ám ha fradista vagy ne feledd, hogy többek között azért jutott ide a Paks, mert a bajnokságban megverte Fradit. A kupában a tizenegyes és kiállítás ellenére is a végére sima verés lett. Azt hogy ki milyen szintü focista, hagyjuk is, lévén hogy nálatok nagyítóval kell keresni a magyarokat, új edzőtök még a legjobb magyar csatárt is lekukázza.
Én azt mondom, hogy a párharc továbbjutása eldőlt, de a tegnapi meccs "előnyeit" a Paks vissza fogja kapni. Talán nem is most, talán a play off-ban, de azért 30 percig kettős emberelőny, minimum nagyon kétséges és vitatható büntető... Jóllehet, adhatók voltak a pirosak, de ezekkel az ítéletekkel kőkeményen belenyúltak a párharcba. (más oldalról a védő színészkedése a gyúróval megérne egy eltiltást...) Láttátok az olasz-magyar meccset? Kaptak az olaszok egy igencsak kérdéses 4 percest, utána egyből kompenzáltak nekik és olyannyira, hogy a 4 perces részt nyerték is. Hiszem azt, hogy kompenzálni fognak itt is. No persze az ilyen jegenye-félék részéről nem láttam egyszer sem, hogy jaj, ez nem biztos, hogy jogos volt és megköszönhetjük... Bezzeg amikor nem a Paks a kedvezményezett, óbégatni tudnak mindhárman. Még egyszer mondom, mindezektől függetlenül a párharc szerintem eldőlt... DYOS
Sajnos semmit nem változtat a valóságon ez az eredmény. A valóság az, hogy ez a paksi csapat egy rakás kutyaütőből áll. Ilyen Szabók, Harasztik, stb. nem profi focisták! Nincsen valódi tudásuk! Olyan alibisták mint a válogatottban Szalai Attila... Igen, a montik valóban ellenszenvesen viselkedtek! Cirkuszoltak gyakorlatilag az egész meccsen. Ez a Paks szerencséje, mert ha csak fociznak akkor ők nyerik a meccset. A visszavágó nem lesz leányálom!
srácok hogyan is van a paks megnyert 5-ből 4 meccset nemzetközibe ? és a megnyert meccseken gólt se kapott ?
Csak így tovább, a csoportkörig meg se álljatok!
Nem találom a montik edzőjének a meccs utáni nyilatkozatát, van valahol egyáltalán?
A Paksnak nagy mázlija, hogy egy rakás idiótája van az ellenfélnek. Amíg csak fociztak a montik, rezgett a léc és egyáltalán nem látszottak esélytelennek még idegenben sem. Persze senki sem kényszerítette őket arra, hogy elmenjen az eszük... Gondolom a Paks innen már nem bukja el a továbbjutást. Ami a sporikat illeti, a hibák benne vannak a "játékban" az esetükben is, de a kompenzálást szigorúan büntetném. Azzal ugyanis már szándékosan belenyúlnak a meccsbe, ami elvileg tilos és ez igaz egy rakás másik sportágra is.
Igaza van Bognárnak: nem játszottunk jól, úgy is mondhatnám, hogy rettenetesen. A győzelem persze megérdemelt volt, de az a tizenegyes, hát nem tudom, hogy a magyr bírók közül ki adta volna meg? Amúgy meg egyfajta kompenzáció volt, mert a kezezésért is kellett volna kapnunk egy tizenegyest. Ezt a csapatot ki fogja ejteni a Paks, de a következő körben már bukik, annyira azért nem vagyunk jók.
Én egyébként ÁLTALÁBAN A MAGYAR FOCINAK SZURKOLOK. Úgy a Fradinak, mint a Paksnak! Remélem a Fradi meg EL csoportkörös lesz a végén. A BL már nyilván elúszott a számukra, talán jobb is...