Lengyel csapatot kapott a Topolya a Kl sorsolásán, Vancsa Zalánék a Betisszel találkoznak

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.12.20. 13:39
A Topolya lengyel csapat ellen vívhatja ki a 16 közé jutást (Fotó: Getty Images)
A svájci Nyonban pénteken megtartották a labdarúgó Konferencialiga playoffkörének sorsolását.

Csütörtökön véget értek a harmadik számú európai kupasorozatban az alapszakasz küzdelmei, ahonnan 24 együttes jutott tovább. A lebonyolítás értelmében az első nyolc helyezett – Chelsea, Vitória Guimaraes, Fiorentina, Rapid Wien, Djurgarden, Lugano, Legia Warszawa, Cercle Brugge – egyből a legjobb 16 közé jutott, míg a 9–24. helyen végző csapatok kétmérkőzéses rájátszásra kényszerülnek februárban. Ennek a körnek a sorsolását tartották meg pénteken az Európai Labdarúgó-szövetség központjában.

Az UEFA előre meghatározta, hogy a 9. és a 10. helyen végzettek kapják meg a 23. vagy a 24. helyezett együttest, a 11. és 12. pozícióban záró gárdákkal sorsolják össze a 21. és 22. csapatokat, és így tovább. A nyolc kiemelt klub – a 9–16. helyezettek – kezdi idegenben a párharcot február 13-án, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

A sorsoláson eldőlt, hogy a 16 közé jutásért a Topolya a Jagiellonia Bialystokkal mérkőzik meg, Vancsa Zalán csapata, a Gent a Real Betist kapta ellenfélül, a Lang Ádámot foglalkoztató Omonia a szintén ciprusi Pafosszal találkozik, a Panathinaikoszra – melynek kötelékébe tartozik Kleinheisler László – a Víkingur Reykjavík vár, míg a Németh Hunort a soraiban tudó Köbenhavn a Heidenheimmel csatázik februárban. Továbbá Molde–Shamrock Rovers, Borac Banja Luka–Olimpija Ljubljana és Celje–APOEL párharcokra kerül sor a playoffkörben.

Bár a nyolcaddöntő sorsolását majd csak február 21-én tartják, az ágak már ismertek, így azt is tudni, hogy egy rájátszásbeli párharc győztese melyik két csapat egyikét kapja meg a következő körben –  ennek párosítását cikkünk alján találják.

A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA (a párharcok sorrendjében)
Gent (belga)–Real Betis (spanyol)
Topolya SC (szerbiai)–Jagiellonia Bialystok (lengyel)
Celje (szlovén)–APOEL (ciprusi)
Víkingur Reykjavík (izlandi)–Panathinaikosz (görög)
Borac Banja Luka (bosnyák)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
Omonia (ciprusi)–Pafosz (ciprusi)
Molde (norvég)–Shamrock Rovers (ír)
FC Köbenhavn (dán)–Heidenheim (német)

A RÁJÁTSZÁS IDŐPONTJA
Első mérkőzések: 2025. február 13. (csütörtök) 
Visszavágók: 2025. február 20. (csütörtök)

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
1. párharc győztese–Chelsea (angol)/Vitória Guimaraes (portugál)
2. párharc győztese–Legia Warszawa (lengyel)/Cercle Bruges (belga)
3. párharc győztese–Djurgarden (svéd)/Lugano (svájci)
4. párharc győztese–Fiorentina (olasz)/Rapid Wien (osztrák)
5. párharc győztese–Rapid Wien (osztrák)/Fiorentina (olasz)
6. párharc győztese–Lugano (svájci)/Djurgarden (svéd)
7. párharc győztese–Cercle Bruges (belga)/Legia Warszawa (lengyel)
8. párharc győztese–Vitória Guimaraes (portugál)/Chelsea (angol)

A NYOLCADDÖNTŐ IDŐPONTJA
Első mérkőzések: 2025. március 6. (csütörtök)
Visszavágók: 2025. március 13. (csütörtök)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik