Bekerült az ETO Kl-meccskeretébe a még be sem jelentett új csatár

A jelek szerint Viktor Djukanovics után megvan a kedd este Luxemburgban a Konferencialigában pályára lépő ETO FC második csatárigazolása is a nyáron. Július 11-i lapértesülésünkben írtuk meg, hogy a montenegrói támadó mellett közel a megegyezés a Somorja és a Nyíregyháza Spartacus korábbi játékosa, Modou Lamin Marong ügyében is. Hétfő délelőtt az MLSZ már az ETO játékosaként jelölte a gambiait, és este az UEFA honlapján az Atert Bissen elleni meccskeretben is megjelent 92-es mezszámmal (Djukanovics a 77-est választotta), noha úgy tűnt, nem érkeznek meg időben bizonyos papírjai.
A klub ugyan továbbra sem jelentette be Marongot, Efraín Juárez vezetőedző merítési lehetőségei két ígéretes csatárral bővültek egy héttel a Víkingur Reykjavík elleni BL-kiesést (2–3) követően.
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BAJNOKI ÁG
Kedd, 20.15: Atert Bissen (luxemburgi)–ETO FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!









