Idén első pontját rakhatja fel az i-re a Sevilla az UEFA-kupában

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.05.16. 15:34
A Sevilla hét évvel ezelőtt még a másodosztályban szerénykedett, ám már akkor köztudott volt, azért az nem az ő szintjük, oda csak átszállójegyet váltottak. A csapat 2001-ben vissza is jutott az élvonalba, majd egyre markánsabb eredményekkel jelentkezett, egy évvel ezelőtt már címet is nyertek, méghozzá a nemzetközi porondon.
Alves és Luis Fabiano (mindkettő Sevilla) pózol a glasgowi repülőtéren
elmundo.es
Alves és Luis Fabiano (mindkettő Sevilla) pózol a glasgowi repülőtéren
Alves és Luis Fabiano (mindkettő Sevilla) pózol a glasgowi repülőtéren
elmundo.es
Alves és Luis Fabiano (mindkettő Sevilla) pózol a glasgowi repülőtéren

Egy éve az UEFA-kupa eindhoveni döntőjében 4-0-lal intézték el az angol Middlesbrough csapatát. A papírforma és minden egyéb észérv az idei sorozatban is döntőbe jutó Sevilla címvédése mellett szól, akik őket ebben próbálják megakadályozni, azok a szintén spanyol Espanyol játékosai lesznek.

A Sevilla közelmúltjáról szót ejtve nem mehetünk el anélkül, hogy meg ne említsük: az eltelt évek során olyan játékosok pallérozódtak, majd távoztak a dél-spanyolországi klubtól, mint José Antonio Reyes, Sergio Ramos, Javier Saviola vagy éppen Julio Baptista. Egyikük távozása sem okozott törést hosszútávon a klubnál.

A Sevilla a szezont a Barcelona elleni, 3-0-ra megnyert Szuperkupa-döntővel kezdte, amely egyben jeladás is volt a szezon előtt a két klub részéről. Mármint a katalánok szenvedéséről - természetesen szigorúan önmagukhoz, vagyis az elmúlt két és fél szezonban mutatott játékukhoz és eredményeikhez képest -, illetve a Sevilla elismerésre méltó, többfrontos helytállásáról.

Szavazás

Ki nyeri 2007-ben az UEFA-kupát?

Írja be az itt látható számot!
Az andalúzok döntőbe jutottak a Spanyol Kupában - ellenfelük a Barcát búcsúztató Getafe lesz -, négy fordulóval a bajnokság vége előtt versenyben vannak az aranyéremért, esélyük a végső győzelemre csak picivel kevesebb, mint a Real Madridé, vagy éppen a gránátvörös-kékeké.

Juande Ramos kezdőcsapata félelmetes, lehengerlő tempójú és stílusú támadófutballra képes, amely eredménnyel is párosul. Ami mégis az Espanyol sikere mellett szólhat, az viszont éppen ez a többfrontos helyállás okozta lelki, de még inkább fizikai fáradtság a sevillaiaknál.

A Sevilla kerete ugyanis nem olyan erős, mint az európai sztárkluboké, éppen ezért, mivel húzóembereiknek nincs házon belül alternatívája, ez olykor visszaüt. Tudásuk, játékuk alapján, a két spanyol nagycsapat bukdácsolását kihasználva utcahosszal vezethetnének hazájuk bajnokságban, de időközben bizony őket is érték kellemetlen meglepetések.

---- A ---- A
Legfrissebb hírek

Luke Littler döntő legben, 100 feletti átlaggal verte meg Humphriest, ő nyerte a 2. fordulót a PL-ben

Egyéb egyéni
2025.02.14. 00:02

Szavazzon a XX. század góljára! – Csuhay József, 1985. április 24., Zseljeznicsar–Videoton 2–1

Minden más foci
2024.12.10. 18:53

Hasonló csodameccs – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2024.11.29. 00:21

Videó: az UEFA-kupa-menetelés 40. évfordulója alkalmából találkoztak a Videoton legendái

Labdarúgó NB I
2024.09.22. 12:30

A Fradi és az Újpest kiütéssel jutott tovább

Népsport
2024.09.18. 09:55

Márton Viviana két menetben győzött a párizsi döntőben, 18 esztendősen olimpiai bajnok tekvandóban!

Párizs 2024
2024.08.09. 21:00

Atlétika: Takács Boglárka országos csúcshoz közeli futással vb-elődöntős

Atlétika
2024.03.02. 13:19

Szűcs Szabina a legjobb tízben várhatja a folytatást, megvan Glasgow első világbajnoka

Atlétika
2024.03.01. 15:36
Ezek is érdekelhetik