El: Szélesiék hozták a kötelezőt, Schembri is a kapuba talált

Vágólapra másolva!
2011.07.28. 22:10
Szélesi Zoltán csapata, a görög Olympiakosz Volosz magabiztosan, 3–0-ra legyőzte idegenben a luxemburgi Differdange legénységét az Európa-liga-selejtező 3. fordulójának csütörtöki játéknapján.

A görög labdarúgó-bajnokság élvonalából első fokon kizárt volosziak az első félidőben nem tudták megadásra késztetni a lelkes hazaiak védelmét, André Schembri 67. percbeli találata azonban megtörte a jeget. A Ferencvárostól igazolt Schembri, valamint Szélesi Zoltán egyaránt végigjátszotta a mérkőzést.

A Dinamo Bucuresti nem tudta megőrizni korán megszerzett kétgólos előnyét – a vendég varasdiak soraiban a világjáró Davor Vugrinec már a negyedik idei El-gólját szerezte –, míg a bolgár Levszki úgy nyert, hogy a 88. percben még vesztésre állt a nagyszombatiak ellen.

A holland AZ a tavaly a magyar válogatottnak kétszer betaláló Pontus Wernbloom találatával vett lendületet a cseh Jablonec ellen.

Az El-selejtezőről korábban kiadott híreink:

1. Még mindig veretlen az Aktobe; varázslatos hollandok Cipruson

2. A Fradit kiejtő norvégok négyet vágtak a svéd bajnokesélyesnek

3. Újabb fölényes ciprusi győzelem, ezúttal Leandróék előadásában

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA, 3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK
Levszki Szófia (bolgár)–Spartak Trnava (szlovák) 2–1 (Gadzsev 89., Ars 92., ill. Tomacek 80. – 11-esből)
AZ (holland)–Jablonec (cseh) 2–0 (Wernbloom 64., Gudmundsson 88.)
Gaziantepspor (török)–Legia (lengyel) 0–1 (Radovics 51.)
Dinamo Bucuresti (román)–Varazdin (horvát) 2–2 (Susac 6. – öngól, Moti 16., ill. Sacer 43., Vugrinec 45+2.)
Differdange (luxemburgi)–Olympiakosz Volosz (görög) 0–3 (Schembri 67., Monje 71., Szolakisz 90.)
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Paks–Hearts (skót) 1–1 (Sipeki 32., ill. Hamill 45+2. – 11-esből)
Young Boys (svájci)–Westerlo (belga) 3–1 (A. Farnerud 22., D. Degen 33., 79., ill. Brüls 34.)
Bursaspor (török)–Gomel (fehérorosz) 2–1 (Serdar Aziz 52., Ibrahim Kas 72., ill. Kuzmenok 42.)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Vaduz (liechtensteini) 4–0 (Kende 24., Tamuz 45+1., Damari 49., E. Cohen 82.)
Omonia Nicosia (ciprusi)–ADO Den Haag (holland) 3–0 (Alex 37. – 11-esből, Rengifo 58., Hrisztofi 77.)
RNK Split (horvát)–Fulham (angol) 0–0
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Austria Wien (osztrák) 1–1 (Vrsic 60., ill. Linz 33.)
Aalesund (norvég)–Elfsborg (svéd) 4–0 (Okoronkwo 5., Barrantes 56., Orry Larsen 72., Augustsson 74. – öngól)
Rusztavi (grúz)–Rennes (francia) 2–5 (Japaridze 41., Razmadze 56. – 11-esből, ill. Boukari 17., 31., Pitroipa 42., 70., Feret 49.)
Salzburg (osztrák)–FK Senica (szlovák) 1–0 (Leonardo 75.)
Anorthoszisz (ciprusi)–Rabotnicski (macedón) 0–2 (M. Petrovics 71., Velkoszki 82.)
Sparta Praha (cseh)–FK Szarajevó (bosnyák) 5–0 (Kweuke 5., 69., 93., Sionko 36., Podany 90.)
Vorszkla Poltava (ukrán)–Sligo Rovers (ír) 0–0
Valerenga (norvég)–PAOK (görög) 0–2 (Veirinha 72., Pablo García 90.)
Slask Wroclaw (lengyel)–Lokomotiv Szófia (bolgár) 0–0
AEK Larnaca (ciprusi)–Mladá Boleslav (cseh) 3–0 (Van Dijk 62. – 11-esből, G. García 73., De Cler 94.)
Ventspils (lett)–Crvena zvezda (szerb) 1–2 (E. Visnakovs 44., ill. Kaludjerovics 10., Bruno Mezenga 93.)
Alanyija Vlagyikavkaz (orosz)–Aktobe (kazah) 1–1 (Burajev 60., ill. Mane 11.)
Karpati Lviv (ukrán)–St. Patrick’s (ír) 2–0 (Fedeckij 34., Voronkov 93.)
KÉSŐBB
Zeljeznicar (bosnyák)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 20.30
FC Bruges (belga)–Karabah (azeri) 20.30
Mainz (német)–Gaz Metan (román) 20.30
Palermo (olasz)–Thun (svájci) 20.45
Stoke (angol)–Hajduk Split (horvát) 20.45
Nacional (portugál)–Häcken (svéd) 20.45
Atlético Madrid (spanyol)–Strömsgodset (norvég) 21
Midtjylland (dán)–Guimaraes (portugál) 21
Ried (osztrák)–Bröndby (dán) 21.05
KR (izlandi)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 21.15
Kedden játszották
Bnei Jehuda (izraeli)–Helsingborg (svéd) 1–0
A visszavágókat augusztus 4-én rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik