El: Guidolin a két manchesteri csapat egyikével találkozna a tavasszal

Vágólapra másolva!
2011.12.15. 23:50
Az Udinese, ha szenvedve is, de továbbjutott csoportjából az Európa-ligában, hiszen nem kapott ki a Celtic elleni mérkőzésen. Ezzel az egy ponttal megőrizte ugyanis előnyét a tabellán a skótokkal szemben.

„A skótok igen kemény ellenfélnek bizonyultak, egyáltalán nem adták olcsón az egy pontot ellenünk – sóhajtott a lefújás után az Udinese mestere, Francesco Guidolin. – Az első félidőben szenvedtünk, de a másodikban csodálatosan futballoztunk. Sok energiát elvett tőlünk az El. Őszintén sajnálom a Celticet, mert keményen harcolt, ám továbbjutásunk igazságos volt. Bízom benne, hogy a következő körben a két manchesteri csapat egyikét kapjuk majd. Az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-selejtező után ez nem is lehet másképp!"Francesco Guidolin. – Az első félidőben szenvedtünk, de a másodikban csodálatosan futballoztunk. Sok energiát elvett tőlünk az El. Őszintén sajnálom a Celticet, mert keményen harcolt, ám továbbjutásunk igazságos volt. Bízom benne, hogy a következő körben a két manchesteri csapat egyikét kapjuk majd. Az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-selejtező után ez nem is lehet másképp!"

Legfrissebb hírek

Balogh Botond kezezése döntött, Udinében hagyta a pontokat a Parma

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 22:48

Az Udinese győztes góljának szerzője nem tartotta tiszteletben a hierarchiát

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 13:13

Érdekes körülmények között szerzett tizenegyesgóllal nyert az Udinese a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.02.21. 22:48

Nem bírt a Napoli az Udinesével, hétfőn zárkózhat az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.02.09. 22:51

Serie A: az Inter négyet vágott a Leccének, a Roma két büntetővel fordított Udinében

Olasz labdarúgás
2025.01.26. 19:58

A Como három góllal legyőzte az Udinesét, négy helyet előrelépett a tabellán

Olasz labdarúgás
2025.01.20. 22:46

Nem bírt az Atalanta az Udinesével

Olasz labdarúgás
2025.01.11. 16:58

Simán nyert Firenzében a Napoli, Velencében szakadt meg az Empoli vereségsorozata

Olasz labdarúgás
2025.01.04. 19:58
Ezek is érdekelhetik