Benítez szerint nincs favoritja a Benfica-Chelsea döntőnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 20:19
null
A Benfica játékosai már alaposan kitapasztalták az amszterdami pálya sajátosságait (Fotó: Reuters)
A 2012-es Bajnokok Ligája-győzelem után egy évvel az angol Chelsea az Európa-liga döntőjébe kvalifikálta magát, ahol a portugál Benfica lesz az ellenfele az amszterdami összecsapáson szerda este. Rafa Benítez, a londoni klub ideiglenes menedzsere érdekes döntőre számít, míg Jorge Jesus, a Benfica trénere az angolokat tartja esélyesnek, de bízik csapata sikerében.

 

„Az, hogy itt lehetünk, mutatja, jól végeztük a dolgunkat – kezdte mondandóját Rafa Benítez, a Chelsea ideiglenes menedzsere az amszterdami sajtótájékoztatón. – Nem gondolom, hogy lenne favoritja a döntőnek. Jorge Jesus jó edző, remek idényt fut a Benfica. Úgy vélem, érdekes finálé vár ránk. A legfontosabb, hogy bízzunk saját sikerünkben, de ez persze az ellenféltől is függ. Nyilvánvalóan győzni akarunk."

A spanyol szakember továbbá elmondta, Eden Hazard játékára biztosan nem számíthat szerda este, míg John Terryről a meccs napján dönt a stáb.

„Az előző évből meríthetünk erőt és ötletet. Visszagondolva, a BL-döntőben talán mi voltunk az esélytelenebbek. Szerepeltünk már néhány fináléban, s minden alkalommal rájön az ember, hogy az apró momentumok azok, amik eldöntik a végkimenetelt. A Benfica jó csapat, csakúgy, mint tavaly a Bayern München volt. A szezonunk sikeressége a holnapi meccsen fog eldőlni, de nem mondanám, hogy túlteljesítettük volna az előzetes céljainkat... Ettől függetlenül ezt a döntőt meg akarjuk nyerni mindannyian. A Chelsea-ért" – mondta Frank Lampard, a Chelsea angol középpályása.

Lampardtól a helyszíni újságírók megkérdezték, vajon a kezdőcsapatban kap-e majd helyet szerda este a hétvégi duplája után, de a Chelsea legendája csak mosolyogva edzőjére nézett, s nem kommentálta a kérdést.

„Valóban voltak céljaink idén, de nem tudtuk mindet valóra váltani – reagált csapattársa szavaira Petr Cech, a londoni klub cseh kapusa. – A holnapi viszont roppant fontos találkozó lesz számunkra. Ez a Benfica még erősebb lett tavaly óta, amikor a BL-ben legyőztük. Tele van tehetséges, gyors játékosokkal. Nem számít hogyan nyerjük meg a döntőt, amíg tényleg meg is nyerjük azt."

A Benficánál nem az esélytelenek nyugalmával készülnek.

„Az elmúlt évek eredményei alapján jogosan lehet a Chelsea-t megjelölni a szerdai összecsapás esélyeseként, de egy döntő, az döntő és a Benficának minden esélye megvan, hogy győztesen hagyja el a pályát holnap este. Véleményem szerint az El két legjobb csapata jutott be a fináléba" – így Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője.

Játékosai hasonlóan bizakodóak.

„Ez a Chelsea már nem olyan, mint az egy évvel ezelőtti. Fiatalabb lett a csapat, s most már nincs kimondott húzóember. Ráadásul más stílusban futballoznak. Nem véletlenül jutottak be a döntőbe. Nyilván, Lampard kiváló játékos, aki el tud dönteni egy-egy meccset, de a Chelsea csapatként erős, mindenkire oda kell figyelnünk. A döntő rendkívül különleges, de nem gondolom, hogy ideges lennék. Izgatott igen, de nem ideges, játszottam már fontos meccseken" – mondta Ola John, a Benfica játékosa.

„Jól felkészültünk, a szombati Porto elleni zakó óta teljes mértékben erre a mérkőzésre koncentráltunk. Előre tekintünk, nem pedig vissza. Egész idényben fantasztikus volt a hangulat az öltözőben, büszke vagyok, hogy részese lehettem. Történelmet írhatunk egy olyan nagy klub játékosaiként, mint a Benfica. Megérdemeljük ezt a sikert, az elmúlt években rengeteget fejlődtünk minden téren" – vélekedett a brazil Luisao, a portugál gárda csapatkapitánya.

A két csapat szerda este 20.45-től az Amszterdam Arénában csap össze az Európa-liga döntőjében.

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ

BENFICA (portugál)–CHELSEA (angol)
Amszterdam, Amsterdam ArenA, 20.45, Tv: Digi Sport 1, Story 4. Vezeti: Kuipers (holland)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik