El: Dzsudzsákék győzelmi esélyt szalasztottak el otthon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 19:57
A Dinamo Moszkva hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Hapoel Kirjat Smonával az Európa-liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. Az orosz csapat magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs végigjátszotta az összecsapást, a hazaiak egyik legjobbja volt a mérkőzésen, amelyet a helyzetek alapján a Dinamo gólokkal nyerhetett volna meg.

Fölényben játszott a Dinamo az első félidőben a Hapoel Kirjat Smona ellen, a kaput azonban ritkán veszélyeztette Dzsudzsák Balázs csapata. A második játékrész elején viszont felpörgött a moszkvai együttes, nagy helyzetei ellenére mégis az izraeli csapat szerzett vezetést.

„Nem is tudom megmondani, mennyi helyzetünk volt a mérkőzésen” – Dzsudzsák Balázs mérkőzés utáni értékelését itt olvashatja!

Dzsudzsák szöglete után Christopher Samba a lécet találta el fejjel az 57. percben, majd fél perccel később – ismét a magyar szélső átadása után – a csereként beálló Alekszandr Kokorin fejelt négy méterről fölé. A túloldalon tényleg a semmiből jött a gól: Rodgers Kola kapott jó labdát a 16-oson belül, és a kicsit elmélázó Vlagyimir Gabulov mellett a bal alsó sarokba lőtt. 0–1

Támadásban maradt a Dinamo, és Dzsudzsák sokadik beadása után a 71. percben megszületett az egyenlítés, miután a Kevin Kuranyit a gólban leginkább megakadályozni próbáló Kokorin téblábolása ellenére a labda a bal oldali kapufa segítségével a hálóban kötött ki a jól eltalált lövést követően. 1–1

A magyar középpályás rendkívül aktívan játszott a mérkőzésen, szinte minden nagyobb Dinamo-helyzet tőle indult ki, míg szabadrúgásból az oldalhálót találta el, ám a győzelemhez ez nem volt elég a moszkvaiaknak. A Hapoel biztató 1–1-gyel várhatja a visszavágót.

A további csütörtöki El-selejtezőkről, illetve -eredményekről itt tájékozódhat!

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák, Puskás, Baróti és az osztrákok

Népsport
2025.03.18. 11:04

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Dzsudzsák Balázs: Magasra tettük a mércét

Magyar válogatott
2025.03.17. 13:27

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57
Ezek is érdekelhetik