El: 19 óra alatt egyenlített, és továbbjutott a PSV

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.28. 17:49
A csütörtök este az időjárási körülmények miatt a szünetben félbeszakított Estoril–PSV El-találkozón a pénteki folytatásban csak a hollandok tudtak a kapuba találni. A párharc 3–3-as eredménnyel zárult, és így továbbjutottak a vendégek.

Az E-csoport Estoril–PSV csütörtökön, 21 órakor kezdődő találkozója a rossz időjárási körülmények miatt nem jutott el a végkifejletig: a szünetben félbeszakította a meccset a játékvezető. a szünetben félbeszakította a meccset a játékvezető.

A iramra azonban így sem lehetett panasz, az első 45 percben öt gólt is láthattak a nézők: a hazaiak kétszeri egyenlítés után a szünet előtti hajrában már vezetéshez is jutottak.

A pénteki folytatást – amelyre már jóval kevesebben voltak kíváncsiak – úgy tűnt, gól nélkül zárják a felek, ám Dzsudzsák Balázs korábbi csapata nem hagyta annyiben a dolgot, és Georginio Wijnaldum 82. percben szerzett találatával ikszre mentette a találkozót.

A 3–3-as eredmény azt jelenti, hogy a PSV az éllovas Dinamo Moszkva mögött biztosan továbbjutott a következő fordulóba.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
E-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Estoril (portugál)– PSV (holland) 3–3 (G: Tozé 12., Kuca 30., Diogo Amado 39., ill. Depay 6., Narsingh 14., Wijnaldum 82.)

Az E-csoport állása
1. Dinamo Moszkva 5 5 0 0 8–3 +5 15
2. PSV 5 2 2 1 8–7 +1 8
3. Estoril Praia 5 1 1 3 6–7 –1 4
4. Panathinaikosz 5 0 1 4 5–10 –5 1
Legfrissebb hírek

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
2025.03.25. 10:22

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

A visszavágón nem erőltette meg magát az Arsenal, a PSV döntetlennel búcsúzott a BL-től

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 22:55
Ezek is érdekelhetik