El: Az MTK-s játékunkat kell játszanunk – Teodoru

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.06. 23:10
A csütörtök 19 órakor kezdődő Zaria Balti–Videoton Európa-liga-selejtező visszavágója előtt, szerda este a chisinaui Zimbru Stadionban válaszolt a sajtó képviselőinek kérdéseire Henning Berg, a fehérváriak vezetőedzője és Asmir Suljic, míg az Aktobe elleni párharcra készülő MTK részéről Teodoru Vaszilisz és Kanta József tartott sajtótájékoztatót.

Asmir Suljic kiemelte, a házigazdák nem értek el jó eredményt Felcsúton a VIDEOTON–ZARIA BALTI meccsen, így arra számít, hogy a meccs elejétől kezdve keményen futballoznak, és megpróbálják csökkenteni hátrányukat. A fehérváriak megfelelően felkészültek a visszavágóra, és csütörtökön bizonyítani szeretnék, hogy jobbak csapatként, az első meccsen elért 3–0-s győzelem pedig nem meglepetés volt, hanem a realitás.Asmir Suljic kiemelte, a házigazdák nem értek el jó eredményt Felcsúton a VIDEOTON–ZARIA BALTI meccsen, így arra számít, hogy a meccs elejétől kezdve keményen futballoznak, és megpróbálják csökkenteni hátrányukat. A fehérváriak megfelelően felkészültek a visszavágóra, és csütörtökön bizonyítani szeretnék, hogy jobbak csapatként, az első meccsen elért 3–0-s győzelem pedig nem meglepetés volt, hanem a realitás.

„Jó eredményt értünk el az első találkozón, jó helyzetből várjuk a visszavágót, de arra számítunk, ellenfelünk mindent megtesz majd azért, hogy visszajöjjön a párharcba. Jó meccset akarunk játszani, és természetesen nyerni szeretnénk. Ugyanolyan szellemben lépünk pályára, mint Felcsúton” – idézi Henning Berg nyilatkozatát a vidi.hu.

A sajtótájékoztató után a csütörtöki találkozó helyszínén edzett a csapat, rövid bemelegítés és egymás közti játék szerepelt a programban.

A Zaria Balti rutinos támadója, Gheorghe Boghiu azt mondta, nem is 100, hanem legalább 150 százalékos teljesítményre lesz szükségük ahhoz, hogy a továbbjutás szóba kerüljön, a vezetőedző, Vlad Goian pedig kiemelte, csapata a szurkolókért játszik, és bár az eltiltások miatt két fontos játékos esett ki a mérkőzéskeretből, nem adták fel a párharcot.

Szintén csütörtökön, 18 órakor rendezik az MTK BUDAPEST–FK AKTOBE párharc második mérkőzését Gyirmóton. Az első találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget, így még nyitott a továbbjutás kérdése.
„Semmiféleképpen sem lehet a nulla nullára játszani – olvasható Teodoru Vaszilisz meccs előtti várakozása az mtkbudapest.hu-n. – A múlt heti mérkőzés első félidejében jobban futballoztunk, meg is lett a hőn áhított idegenben szerzett gól. De a második játékrészben ránk jött az ellenfél, és összességében igazságos eredmény született.”

A szakvezető elmondta, elemezték az első meccs felvételeit, és levonták a megfelelő tanulságokat. „Nekünk a saját, MTK-ra jellemző játékunkat kell játszanunk, akkor meglehet a győzelem és a továbbjutás.”

A kék-fehérek csapatkapitánya, Kanta József korábban elmondta, csalódott, hogy nem tudtak Kazahsztánban nyerni. „Az első félidőben megtaláltuk az Aktobe játékának ellenszerét: a földön tartottuk és sokat birtokoltuk a labdát, a széleken igyekeztünk megbontani őket. A visszavágón is kiegyenlített mérkőzést várok, de oda kell figyelnünk, hogy ezúttal ne élhessenek a mi hibáinkból, mint tették azt az odavágón.”

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, 2. MÉRKŐZÉSEK
Július 7., 18.00 MTK–Aktobe (kazah) (Stream:
m4sport.hu)
Az 1. mérkőzésen:
Aktobe (kazah)–MTK 1–1
Július 7., 18.00
DVSC–La Fiorita (San Marinó-i) (Tv: M4 Sport)
Az 1. mérkőzésen:
La Fiorita (San Marinó-i)–DVSC 0–5
Július 7., 19.00
Zaria Balti (moldovai)–Videoton (Tv: Duna World)
Az 1. mérkőzésen: Videoton–Zaria Balti (moldovai) 3–0

 

Legfrissebb hírek

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28

Módosított az Opta a BL-erősorrendjén a sorsolás után, csökkentek a Liverpool esélyei

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:53

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Sallai mellett egy Fradi-játékos is bekerült az El-rájátszás válogatottjába a WhoScorednál

Európa-liga
2025.02.21. 12:25

Sallai Roland: A legfontosabb bajnoki meccsünk következik

Európa-liga
2025.02.21. 10:52

Álomszerű első félidő Plzenben, ideges Ferencváros – cseh sajtószemle

Európa-liga
2025.02.21. 09:20

Gartenmann: Csak magunkat okolhatjuk, fél óra alatt mindent eldobtunk

Európa-liga
2025.02.21. 07:51
Ezek is érdekelhetik