El: manchesteri dominancia az „Év csapatában”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 12:00
Az UEFA összeállította azt a keretet, amelyet a labdarúgó Európa-liga 2016–2017-es kiírásának legjobb 18 labdarúgója alkot. Ebbe nyolcan kerültek be a végső győztes Manchester Unitedből.

A legjobb keretet hatfős szavazó bizottság állította össze, melyben az MU legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson, az Ajax, a Roma és az Inter egykori játékosa, Cristian Chivu, valamint a finnek korábbi szövetségi kapitánya, Mixu Paatelainen is helyet kapott.

A győztes manchesteri gárdából nem meglepő módon nyolcan is bekerültek a legjobbak közé: többek között a 12 mérkőzésén csupán négy gólt kapó kapus, Sergio Romero, a sérülése miatt a döntőn már nem játszó, de az egész sorozatban öt találatot szerző és négy gólpasszt jegyző Zlatan Ibrahimovic, valamint a tavaly nyári igazolások közül Paul Pogba, Henrih Mhitarjan és Eric Bailly is.

A döntőben 2–0-s vereséget szenvedő Ajaxból Matthijs de Ligtet, Amin Younest és Bertrand Traorét választották be a sorozat válogatottjába.

AZ EURÓPA-LIGA ÉV CSAPATA
Kapusok: Sergio Álvarez (Celta Vigo), Sergio Romero (Manchester United)
Védők: Eric Bailly (Manchester United), Gustavo Cabral (Celta Vigo), Jérémy Morel (Lyon), Matthijs de Ligt (Ajax), Daley Blind (Mancherter United), Antonio Valencia (Manchester United)
Középpályások: Pablo Hernández (Celta Vigo), Ander Herrera (Manchester United), Paul Pogba (Manchester United), Youri Tielemans (Anderlecht), Corentin Tolisso (Lyon), Henrih Mhitarjan (Manchester United), Amin Younes (Ajax)
Támadók: Zlatan Ibrahimovic (Manchester United), Alexandre Lacazette (Lyon), Bertrand Traoré (Ajax)

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53
Ezek is érdekelhetik