Ekl: A büntetőnk után helyrerázódtunk – Oenning

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 21:20
null
Michael Oenning csapata bejutott a harmadik körbe (Fotó: Réti Zsolt/Újpest FC)
Mint ismert, az Újpest 3–1-re nyert Liechtensteinben, így kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel továbbjutott az Európa-konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójából. A lefújás után így értékelte a mérkőzést Michael Oenning, a lila-fehérek vezetőedzője.

 

– Az első húsz percben akadozott a gépezet. Meglepte a csapatát a Vaduz?
– A mérkőzés elején akadtak problémáink – válaszolta Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője. – Ellenfelünk agresszívan futballozott, és az egyik szögletüknél elkövetett hibánkból megszerezte a vezetést. Nem igazán találtuk a játékunkban az egyensúlyt, viszont a büntetőnk után helyrerázódtunk, és az idő múlásával egyre javult a teljesítményünk. A legfontosabb, hogy sikerült továbblépnünk a következő körbe.

– Mit mondott a félidőben a játékosoknak?
– Leginkább technikai problémákat beszéltünk meg. A mágnestáblánál átvettük a dolgokat, felhívtam a figyelmet a hibákra, különösen a középpályán volt mit kijavítani. A folytatásban már sokkal jobban teljesítettünk.

– A zárt kapuk ellenére volt néhány újpesti szurkoló, aki a kerítésen kívül buzdította a csapatot. Mit szólt hozzájuk?
– Mindig mondom, hogy szükségünk van rájuk, nagyra értékelem, hogy eljöttek ide is. Boldoggá tettek minket a jelenlétükkel, remélem, továbbra is minél többen tartanak velünk, és osztozhatnak majd a sikereinkben.

A MÉRKŐZÉSRŐL SZÓLÓ PERCRŐL PERCRE ÍRÓDÓ TUDÓSÍTÁSUNK ITT OLVASHATÓ!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

FC Vaduz (liechtensteini)–Újpest FC 1–3
(Dobras 7., ill. Tallo 29. – 11-esből, Beridze 47., Onovo 85.)
Továbbjutott:
az Újpest, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
16 órája

Olvasóink nem kímélték a válogatottat: átlagosan tízből négy pontot adtak a játékosoknak

Magyar válogatott
2025.03.24. 11:37

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Olvasóinknál Schäfer András és Szoboszlai Dominik teljesített a legjobban

Magyar válogatott
2025.03.21. 11:15

Ezerforintos meccsjegyek, egy ingyensör a bérleteseknek – az Újpest így kedvez a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 16:33
Ezek is érdekelhetik