Celtic: ahol vallás a futball

November hatodikán lesz 134 éve, hogy megalapították a legnépszerűbb skót klubot, a Celtic FC-t. Úgy ám, a legnépszerűbb skót klubot, mert bár megeshet, hogy Skóciában van annyi szurkolója a Rangers FC-nek is, különböző statisztikák tanúskodnak arról, hogy világszerte többen rajonganak a zöld-fehérekért, mint a városi riválisukért.

Noha nincs kizárva, hogy az előzőekkel elveszítettük a Rangersszel szimpatizáló olvasóinkat, ha még nem kattintottak el, ne is tegyék, mert a következő megállapítás minden bizonnyal elnyeri tetszésüket. A múlt ugyanis az 55-szörös skót bajnok mellett szól, hiszen 16 esztendővel idősebb, mint az 51 aranyéremmel büszkélkedő glasgow-i „kistestvér”. Más kérdés, hogy az 1872 márciusában bejegyzett Rangers a maga 149 életévével még a dobogóra sem fér fel: a Queen's Park FC (1867), a Kilmarnock (1869) és a Stanraer (1870) is évekkel megelőzi.

Na, de az „ifjú” Celticnek sincs oka pironkodni, már csak azért sem, mert nemcsak azzal a céllal „teremtődött meg”, hogy a pályán elagyabugyálja riválisait, hanem azzal is, hogy jótékony célt szolgáljon. Aki 1887. november 6-án az East Rose Streeten (ma már Forbes Street) járva betévedt a Szűz Mária-templom előcsarnokába, szem- és fültanúja lehetett annak, hogy a Marista Iskolatestvérekhez tartozó Wilfred testvér kimondja a The Celtic Footbal Club megalakulását, méghozzá azzal a szándékkal (is), hogy az egylet támogassa a Glasgow-ban élő szegény ír családok gyermekeinek étkeztetését.

Persze a labdának is főszerep jutott a klub életében, igaz, hónapokat kellett arra várni, hogy megvívja első hivatalos mérkőzését. No, de csak eljött 1888. május 28-a, és utólag nyilvánvaló, megérte a várakozás: a futballtörténelem első Celtic–Rangers ütközetét rendezték aznap. A krónikák a Celtic 5:2-es sikerét rögzítik, a végeredmény mellett azt is lejegyezték, hogy a találkozó barátságos légkörben zajlott. Tegyük hozzá, akkor még...

Maradva még a premiernél: a korabeli beszámolók szerint kétezer néző állta körül a pályát, de, mint írták, lehettek volna többen is, ha ugyanazon a napon a város nem ad otthont egy rangos nemzetközi kiállításnak is. Látnivaló azért akadt a régi Celtic Parkban is, még úgy is, hogy a hazai csapat zömében kölcsönjátékosokkal, míg a Rangers tartalékosan állt ki. A hármas sípszót mindenesetre egy hetvenfős vacsora követte – mindenki azt gyanította, ez egy csodálatos barátság kezdete.

A jószomszédi viszonyból iszony lett az évtizedek során, a két együttes csatáját – igyekszünk finoman fogalmazni – az ellenségeskedés jellemzi. Holott az Old Firm, ahogy a glasgow-i derbit nevezik, éppen a már említett 1888-as nyitányról kapta a nevét, legalábbis a feltételezések szerint. „They played as old firm friends”, azaz „Úgy játszottak, mint régi, jó barátok” – állt az akkori tudósításban, aki jegyezte, mit sem sejtette, hogy a későbbiekben nem csupán a futballról, vallásról és politikáról is szól majd a párharc. Sőt olykor inkább arról, mint a játékról...

Az Old Firm a katolikusok és a protestánsok, egyben az angolellenesek és angolpártiak rivalizálása is, amíg a Celtic hívei elsősorban ír, a Rangers fanatikusai brit zászlóba burkolózva járnak meccsre. Fájdalom, a felek sokszor túlléptek a verbális atrocitás szintjén, a különböző összetűzések több halálesettel párosultak. Az elmúlt években valamelyest enyhült a korábban drámai helyzet, azóta, hogy Skóciában bűncselekménynek számít a vallási előítéletből fakadó erőszak, mindkét kemény mag tagjai jobban teszik, ha előbb elszámolnak magukban tízig, és csak aztán ütnek – már ha ütnek.

A futballra visszatérve: amikor 1888. május 28-án Neil McCallum megszerezte a Celtic első gólját, még zöld galléros fehér mezben, fekete nadrágban és smaragdzöld sportszárban ünnepelt, de rá egy évre már a védjegyévé váló zöld-fehér szerelésben pompázott a gárda (csak zárójelben: akkor még a hosszanti csíkozású dressz volt a menő, 1903 óta dívik a vízszintes változat). Újabb esztendő elteltével már azzal dicsekedhetett, hogy alapító tagja lett a skót élvonalnak, az 1892–1893-as idény végén pedig már az első bajnoki trófeának is helyet lehetett keresni a székházban. A fiesztát már az addig használt sportteleptől néhány száz méterre felhúzott Celtic Parkban tartották, volt, aki földöntúli boldogságában nem átállotta megállapítani, olyan érzése van, mintha a temetőből a paradicsomba költözött volna. Egy biztos, aki bármilyen formában kötődött a klubhoz, a mennyben érezhette magát.

S ez még csak a kezdet volt! Az első bajnoki címet azóta ötven követte, miközben a Skót Kupa győztesét megillető serleget 40, a skót Ligakupa-elsőnek járó kupát 19 alkalommal hódította el a Celtic. Más lapra (mondjuk, a városi vetélytárs históriás könyvébe) tartozik, hogy a Rangersnek bajnoki címből és Ligakupa-diadalból is több jutott, a Celticnek mégis van valamije, amire módfelett irigyek „odaát”: egy BEK-trófeája 1967-ből.

S volt egy legendás szakvezetője. No, nem Will Maleyre gondolunk, aki a feljegyzések szerint a Celtic első klasszikus menedzsere volt, hanem Jock Steinre. Bár Maley nevét sem feledik a klubnál. A futballkarrierje befejezése után rögvest menedzsernek állt (1897-ben), de a módszerei egyediek voltak: a világhálós enciklopédián fellelhető életrajza arról árulkodik, hogy az edzéseket nem ő vezényelte, a mérkőzéseket a páholyból figyelte, a játékosok pedig az aznapi újságból tudták meg, melyikük tagja a kezdőcsapatnak. Mégsem mondhatjuk, hogy nem konyított a szakmához: abban a 43 évben, amíg ő állt a Celtic élén (vagy inkább: ült a páholyban...), 16 bajnoki aranyéremmel bővült a klubgyűjtemény.

Jock Stein „csak” tízet tett hozzá a kollekcióhoz, jóllehet neki mindössze 13 esztendő jutott menedzserként. Ha valakire igaz, hogy mélyről küzdötte fel magát, az ő. Szénbányászként (is) kereste a kenyérre valót, amikor még a Blatyre Victoria, majd az Albion Rovers félprofi játékosa volt. A Celtic hivatásos labdarúgójaként persze már nem szorult rá, hogy másodállásban dolgozzon. Futballistának sem volt utolsó, de menedzserként alkotott igazán maradandót. Azt követően, hogy 1965-ben rábízták az irányítást, sorozatban kilenc bajnoki címet szereztek a zöld-fehérek, akik az 1966–1967-es idényben Európát is letarolták, ugyebár. Legalább ekkora szó, hogy Stein protestánsként vált a Celtic mitikus alakjává. Élete volt a futball, de a halála is: 1985. szeptember 10-én Skócia szövetségi kapitányaként nem bírta a Wales elleni világbajnoki selejtezővel járó izgalmakat, a mérkőzés hajrájában szívrohamot kapott, és nem sokkal később a stadion orvosi szobájában elhunyt.

Ha megkérdezték volna tőle, melyik minden idők legerősebb Celticje, alighanem ő is a Csapat – Munkabírás, Alázat, Összetartás, Ambíció – Tisztelet, Felelősség, Versenyképesség – Egyéniség, Döntésképesség, Önbizalom tizenegynek szavaz bizalmat, maga mellé pedig leültette volna a kispadra Fegyelmet, Nagylelkűséget, Koncentrációt, Viselkedést, Álmot, Örömöt és Barátságot. A Glasgow-tól 13 mérföldnyire fekvő Lennoxtownban található edzőközpontjában kifüggesztett tabló ugyanis arra enged következtetni, hogy a Celticnél ezekben a tulajdonságokban hisznek igazán, másképp szólva, ha erre a 18 „játékosra” számíthat a mindenkori szakvezető, nagy baj nem érheti a csapatot.

Mindamellett megkockáztatjuk, azokban az években, amikor az örök ellenlábas nem lehetett a Premiership tagja, a Celtic úgy érezte, hogy Ambíció és Versenyképesség is kidőlt a sorból. Merthogy a csődbe ment Rangerst 2012-ben kizárták, a negyedosztályba száműzték, bele is telt négy esztendőbe, mire visszakapaszkodott az élvonalba. Még Tisztelet is bánhatta, hogy az idő tájt a Celtic egyeduralkodóvá vált Skóciában, a tetemes előnnyel megnyert bajnokságok talán csak a mindig vidám Örömöt tették boldoggá…

Mindenesetre a Celtic megint produkált egy kilenc bajnoki elsőségből álló sorozatot, mígnem eljött a 2020–2021-es évad, melynek végén a Rangers visszaült a trónra. Ezzel is magyarázható, hogy 2021. október 19-én Ange Postecoglou együttese nem a Bajnokok Ligája, hanem az Európa-liga csoportkörében fogadja a Ferencvárost. Azt az együttest, amely tavaly jókora csapást mért rá: augusztus 26-án 2–1-re nyerte meg az „egyfelvonásos” BL-selejtezőt. Ez – no meg, hogy az előző két évben sem jutott fel a főtáblára – olyannyira megviselte a vesztes felet, hogy a vezetőség úgy határozott, pszichológust rendel a csapat mellé. Dermot Desmond többségi tulajdonos egyenesen kijelentette, a klubon elhatalmasodik az ijedtség, amikor a csapat kilép a nemzetközi porondra.

Hogy kissé félszeg, tudjuk be annak, hogy alig 133 éves.