Ekl: veretlen csapatok csatája Moldéban – nagy kihívás előtt a Kisvárda

Vágólapra másolva!
2022.08.04. 09:42
null
Ismeri a Moldét Ötvös Bence, és már az első, idegenbeli meccsen győzelmet remél (Fotó: Török Attila)
Ötvös Bencét az európai kupaporondon újonc Kisvárda mindkét Ekl-selejtezőjén a meccs legjobbjának láttuk, s nem bánná, ha a sorozat Moldéban folytatódna.

Két 1–0-s győzelemmellépett túl a Kisvárda Master Good a kazah Kajrat Almatin az Európa-konferencialiga második selejtezőkörében, így készülhet (sőt, már el is utazott) az újabb forduló idegenbeli mérkőzésére, Moldéba.

„ Jól sikerül az eddigi két kupameccsünk, talán mondhatom, hogy személy szerint nekem is – fogalmazott a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Ötvös Bence, a kisvárdaiak 24 éves középpályása, akit lapunk mindkét, Kajrat elleni előző körös selejtezőn a mezőny legjobbjának látta. – Megtisztelő, ha engem választottak a meccsek emberének, természetesen minden fellépésemen arra törekszem, hogy ez így legyen, mert azzal is segítem a csapatot a jó eredmény elérésében.”

A Kajrat ellen szerzett kisvárdai gólok alkalmával igazolta, hogy a társak számíthatnak tőle váratlan megoldásokra. Mint ahogyan a DVSC elleni bajnoki idénynyitón is, amikor a második félidő elején kevéssel sarkazta a kapu mellé a labdát Driton Camaj beadását követően. A gólveszély tehát benne van a kisvárdai kulcsember játékában, a gól azonban jó ideje hiányzik.

„Nem az elsődleges feladatom a gólszerzés, de persze bosszant, hogy jó ideje nem találtam a kapuba, főleg, hogy meg is vannak hozzá a lehetőségeim – állapította meg Ötvös Bence. – Ugyanakkor az a legfontosabb, hogy a csapatot jó teljesítménnyel tudjam segíteni, ha ez így lesz, idővel jönnek majd a gólok. Sokkal jobban zavart, hogy a Debrecen ellen a csata végén kicsúszott a kezünkből a győzelem, de nem sok időnk volt bosszankodni a történteken, a hétfő reggeli edzésen még szóba került a meccs, onnantól kezdve kizárólag a Moldéra készültünk.”

Abban a néhány napban, amely a kisvárdaiak rendelkezésére állt a norvég listavezető elleni felkészülésre, többször videóztak. A felvételek megerősítették, hogy miért is veretlen 17 tétmeccs óta az ellenfél.

„Látszik, hogy nagyon jó csapat – véli Ötvös Bence, akinek együttese április 9-én, a Mezőkövesd elleni hazai bajnokin kapott ki legutóbb, azóta kilenc tétmeccsen veretlen. – Egyenként megnéztük játékosait, szakmai stábunk felhívta a figyelmet az ellenfél tagjainak erősségeire. A szerdai edzés előtt, a moldei szállodában csapatszinten elemeztük a Moldét, az alapján mindegyikünk tudja, kinek mi lesz a feladata. Győzni szeretnénk, de tudjuk, hogy jelentős játékerőt képvisel az ellenfél. Hogy milyen eredmény adhat reményt a visszavágóra, azt most nehéz megmondani. A győzelem biztosan!”

A csütörtöki játéknap még egy NB I-ben szereplő magyar csapat lesz érdekelt: A Mol Fehérvár hazai pályán kezdi meg a Petrocub Hincesti elleni Európa-konferencialiga-selejtezőt a 3. fordulóban. A mérkőzés előtti napon Michael Boris vezetőedző és Kenan Kodro válaszolt az újságírói kérdésekre.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
19.00: Molde (norvég)–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Sepsi OSK (romániai)–Djurgarden (svéd) – élőben az NSO-n!
20.55: Mol Fehérvár FC–Petrocub Hincesti (moldovai) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55

NB II: ahogy a híres nagybátyját, Luka Prsót is a gólszerzés élteti

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 11:13

A korábbi horvát válogatott klasszis unokaöccse góllal mutatkozott be Kisvárdán

Labdarúgó NB II
2025.04.09. 12:19

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Tovább menetel a Kisvárda a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 16:29
Ezek is érdekelhetik