El: José Mourinhót négy meccsre eltiltotta az UEFA

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 18:17
null
José Mourinho az Európa-liga-döntő után sértegette Anthony Taylort (Fotó: Getty Images)
Korábban beszámoltunk arról, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője ellen, mivel sértő módon beszélt az Európa-liga budapesti döntőjének játékvezetőjével. A szövetség most meghozta a döntését és négy meccsre eltiltotta a portugál szakembert. 

Négy meccsen biztosan nem ülhet le az AS Roma kispadjára nemzetközi mérkőzésen José Mourinho – derül ki az UEFA hivatalos oldalán megjelent közleményből. A portugál vezetőedzőt azután tiltotta el a kontinentális szövetség, hogy a budapesti Európa-liga-döntő után már a sajtótájékoztatón is élesen bírálta Anthony Taylor játékvezetőt, majd a napvilágra került videofelvételek alapján a Puskás Aréna parkolójában sértő kifejezésekkel inzultálta az angol bírót, akit „szégyennek” nevezett.

Az UEFA Mourinho büntetése mellett a Romát 50 ezer euró megfizetésére kötelezte, valamint a következő idegenbeli meccsére nem adhat el jegyeket a szurkolóinak. Az olasz klubnak ezeken kívül ötezer eurót kell fizetnie a csapat helytelen viselkedése miatt, valamint fel kell vennie a kapcsolatot a Magyar Labdarúgó-szövetséggel a szurkolói által okozott károk rendezése érdekében. Az UEFA közleménye szerint a római szurkolók kukákat, papírdobozokat, poharakat, kábelcsatlakozókat és két széket törtek szét a Puskás Arénában.

Legfrissebb hírek

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

A Real Betis 0–2-ről felállva győzött a Leganés otthonában; nyert a Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 18:17

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

„Fáradt vagyok ehhez, ember…” – Mourinho alvást színlelt a Rangerstől elszenvedett El-vereség után

Európa-liga
2025.03.07. 09:59
Ezek is érdekelhetik