Pascal Jansen: Megértem a szurkolók reakcióját, engem is meglepett ez a teljesítmény

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 22:59
Pascal Jansen (Fotó: Török Attila)
Az Európa-liga rájátszásának első találkozóján a Ferencváros nem tudott előnyt kicsikarni a visszavágóra a boszniai Borac Banja Luka ellen. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

 

A Borac trénere, Mladen Zizovic egyértelmű sikerként könyvelte el, hogy gól nélküli döntetlenre végeztek a Groupama Arénában.

„Már a meccs előtti nap is említettem a sajtótájékoztatón, hogy gyakran tudnak meglepetést okozni a kis csapatok. Az FTC természetesen továbbra is favoritja ennek a párharcnak, de mi is tudunk keményen küzdeni. Nem volt sok lehetőségünk, talán csak kettő-három. A visszavágón fog eldőlni a párharc, de a Ferencváros maradt a favorit. Mindent meg fogunk tenni, hogy hazai pályán is megmutassuk, mit tudunk.”

A Ferencváros vezetőedzőjétől, Pascal Jansentől a Nemzeti Sport azt kérdezte: hogyan élte meg, hogy a közönség fütyült, és nagyon elégedetlen volt a látottakkal?

„Teljesen megértem, hiszen az elvárások magasabbak, mint a mai játékunk színvonala. Energiát vártak a szurkolók, helyzeteket, gólokat, mint az elmúlt hetekben. Viszont ma nem tudtuk ezt nyújtani. Engem is meglepett a pályán látott teljesítmény. Tudtuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk, keményen fog védekezni az ellenfél. A ritmus nem az volt, amit elvártunk: lassúak és kiszámíthatóak voltunk.”

PASCAL JANSEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–BORAC BANJA LUKA (bosnyák) 0–0
Budapest, Groupama Aréna, 13 167 néző. Vezette: Walsh (skót)
FERENCVÁROS: Dibusz – Makreckis, I. Cissé, Knoester, C. Ramírez (Civic, 69.) – Abu Fani (Maiga, 60.), Rommens – Zachariassen (Kady, 82.) – Ben Romdan (Misidjan, 59.), Varga B. (Pesics, 59.), A. Traoré. Vezetőedző: Pascal Jansen
BORAC: Manoljovics – Kvrzic, Meijers, Carolina, Vukcsevics – Grahovac, Skorup (Pihler, 74.) – Kulasin (Hrelja, 78.), Savic, Szrecskovics (Cavic, 62.) – Lukic (Hasukic, 78.). Vezetőedző: Mladen Zizovic

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik