Ibrahim Cissé: Kulcsfontosságú, hogy jól rajtoljunk az Európa-ligában

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 09:26
Ibrahim Cissé (Fotó: Getty Images)
Ibrahim Cissé Franciaországban élő családja is ott lesz szerdán a Ferencváros Anderlecht elleni Európa-liga-mérkőzésén, a hátvéd szoros meccset vár a belga élcsapat otthonában.

Kedden útra kel a Ferencváros, a főtáblán folytatja nemzetközi kupakalandját. Az FTC sorozatban hatodszor szerepel valamelyik európai sorozatban az ősszel, a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencialiga csoportkörét követően idén az újjáalakuló Európa-liga főtábláján mutathatja meg, mit tud.

Sorrendben az Anderlecht, a Tottenham, a Nice, a Dinamo Kijev, a Malmö, a PAOK, az Eintracht Frankfurt, valamint Pascal Jansen vezetőedző korábbi klubja, az AZ vár a zöld-fehérekre. A következő egy hónapban a nyolcból három meccs­re kerül sor: október 3-án a Groupama Arénában az angol Tottenham Hotspurt, három héttel később, október 24-én a francia Nice együttesét fogadja az FTC, a sorozat első összecsapását pedig most szerdán játssza a belga Anderlecht otthonában.

Ibrahim Cissének különleges lesz a belgák elleni összecsapás, hiszen családja mindössze háromórányi autóútra lakik a stadiontól, így nem volt kérdéses, hogy szerda este ott lesz az arénában. A francia-szenegáli hátvéd Párizsban született, a Tours-ban kezdett el futballozni, az Angers színeiben egy francia élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, valódi tapasztalatra a francia másodosztályban tett szert, amelyben 157 alkalommal játszott, onnan igazolt 2023 nyarán a Ferencvároshoz.

„Először játszom Franciaországon kívül, de nem bántam meg a váltást, nagyon jól érzem magam a Fradiban – mosolygott Ibrahim Cissé. –  Odahaza annak idején szélsőként kezdtem el futballozni, ám az edzőim hamar kiszúrták, hogy gyors vagyok, így előreküldtek. Elmúltam tízéves, amikor hátrébb kerültem, és végül ott maradtam. Gyerekként imádtam a küzdősportokat is, a bokszért és a ketrecharcért még most is rajongok, a televízióban gyakran nézem a közvetítéseket, de a futball természetesen mindent visz. Nagyszerűen érzem magam a klubnál és Budapesten is, miként a párom és a kislányom is. Nekem ez is nagyon fontos. De jó lesz a családom többi tagjával is találkozni, ők szerda délelőtt Franciaországban autóba ülnek, és meg sem állnak Belgiumig. Nem volt kérdéses, hogy a helyszínen nézik meg az Anderlecht elleni összecsapásunkat.”

A Ferencváros védőjétől – a nevét meghallva – fiatalon szinte mindenki azt kérdezte elsőre: van-e köze Djibril Cisséhez, a Liverpool, a Marseille és a Lazio korábbi sztárjához. Nos, azon kívül az égvilágon semmi, hogy ugyanaz a vezetéknevük és mindketten Franciaországban születtek.

Ibrahim Cissé Magyarországra érkezését követően gyorsan a Ferencváros alapemberévé vált, másfél év távlatából egyértelműen kijelenthető, a klub jól járt a megszerzésével. Erős felépítésű, gyors hátvéd, akinek pontosak a mélységi indításai, és akkor sem ijed meg, ha a csatárok egy az egyben vezetik rá a labdát, sőt, olykor az ellenfél tizenhatosán belül is feltűnik. Ha egészséges, kihagyhatatlan a zöld-fehérek védelméből, olyannyira, hogy immár leginkább az a kérdés: hosszú távon ki harcolja ki a helyét mellette a kezdőcsapatban. A nyáron a svájci Lausanne-tól hazatérő Szalai Gábor, a dán FC Midtjyllandtól érkező Stefan Gartenmann vagy a brazil Raul Gustavo, akire a szakmai stáb eltiltás miatt szerdán nem számíthat az Anderlecht otthonában.

„Nem foglalkozom vele, kinek milyen a pozíciója a csapaton belül – mondta Ibrahim Cissé. – Nekem az a lényeg, hogy az edzéseken és a mérkőzéseken a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Minden csapattársammal jó a kapcsolatom, a védekezésben minden hátvéddel jól megértem magam, a szakmai stáb majd eldönti, az adott meccsen ki lesz az első perctől a pályán. Az idényben eddig remekül működik a védekezésünk, de ehhez kell a középpályások és támadók hatékony munkája is, ők is sokat segítenek az ellenfél támadásainak megállításában.”

A 28 éves futballista az Anderlecht elleni mérkőzés előtt felelevenítette az elmúlt idénybeli, ugyancsak belga Genk elleni két összecsapást. A Konferencialiga csoportkörében nem bírtak egymással a felek, Belgiumban 0–0, Budapesten 1–1 lett a végeredmény. Ibrahim Cissé szerint az Anderlecht ellen is hasonlóan szoros meccs várható.

„Kulcsfontosságú, hogy jól rajtoljunk. Az elmúlt évben a csoportkörben a Genk ellen sem vallottunk szégyent, nagyjából hasonló találkozó lehet a mostani, mint az a kettő volt. Szoros összecsapásra számítok, és biztos vagyok benne, hogy magas intenzitású kilencven perc vár ránk. Azzal pedig nem foglalkozunk, hogy az Anderlechtnél a napokban edzőváltás volt. Magunkra kell figyelnünk, és a lehető legjobb állapotban nekivágni a találkozónak. Nagyon várom, hogy elkezdődjön a sorozat!”

Az edzőváltással sem lépett előre az Anderlecht

Az Anderlechtnél Brian Riemer vezetőedző múlt hét csütörtöki menesztése után sem csillapodnak az indulatok, az együttes hazai pályán 1–1-es bajnoki döntetlent játszott az U18-as gárdától érkező David Hubert irányításával a Charleroi-val. A Sporza internetes portál szakértőjeként dolgozó Peter Vandenbempt értékelte a csapat körül kialakult helyzetet.

„Csak a naiv emberek gondolhatták, hogy a Charleroi ellen fordulat áll be a játékban, hiszen az Anderlechtnél a rossz forma oka mélyebben gyökerezik annál, hogy Brian Riemer menesztésével meg lehessen oldani. Azzal, hogy David Hubert ült az oldalvonal mellett, annyival vagyunk beljebb, hogy láttuk, a csapatnak új edzője van. A legtöbb terület megmaradt ugyanolyannak: a hátulról indított labdakihozatal továbbra is drámai, a keret nem elég mély, az ígéretes akciók kudarcba fulladnak. Sok játékos küzd minden erőfeszítése ellenére önbizalomhiánnyal, és szerintem a csapatból hiányzik a minőség. Megértem, hogy az Anderlecht nem akarja elsietni az új vezetőedző kiválasztását, de jobb lenne ma kinevezni, mint holnap” – mondta el véleményét Vandenbempt.

B. L.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Szerda, 21.00: Anderlecht (belga)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Brüsszel. Vezeti: Julian Weinberger (osztrák)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik