Meglesz az első Fradi-pont az Európa-ligában? – Fogadj az FTC–Nice mérkőzésre a Tippmixprón!

Vágólapra másolva!
2024.10.23. 15:59
Vajon betalált Varga Barnabás a Nice kapujába? (Fotó: Török Attila)
Immáron a 3. forduló következik a Európa-ligában, ahol az FTC újabb rangos riválist fogad: a Fradi az Anderlecht elleni, idegenbeli és a Tottenham elleni, hazai 2–1-es vereséget követően a francia élvonalban nyolcadik helyen álló Nice együttesével találkozik. Pascal Jansen együttese egy győzelemmel megelőzné ellenfelét, hiszen a nizzai csapat előbb otthon játszott 1–1-es döntetlent a Real Sociedaddal, majd Rómában szaladt bele egy 4-1-es vereségbe a Lazio vendégeként. (x)

Francia csapattal legutóbb az Európa-liga 2022–2023-as idényében találkozott az FTC: a Monacóról kellemes emlékeket őrizhetnek a Fradi-szurkolók, hiszen az akkor még Sztanyiszlav Csercseszov által irányított zöld-fehérek előbb a ma már Pakson játszó Vécsei Bálint góljával 1–0-ra győztek a II. Lajos Stadionban, majd az Üllői úton 1–1-et játszottak a hercegségbeli együttessel – ezzel a döntetlennel 47 év után harcolta ki újra a kupatavaszt a nemzetközi kupaporondon a Ferencváros. Most a Nice ellen az első pont(ok) reményében lép pályára a magyar bajnok, és még akkor is roppant nehéz dolga lesz, ha a nizzaiak a francia bajnokságban nyolc találkozójukból mindössze kettőt tudtak megnyerni, rádadásul az előző EL-körben nagyon simán, 4–1-re kaptak ki a Lazio vendégeként. Ebben a szezonban tíz tétmérkőzésen vannak túl, és ezeken öt alkalommal is döntetlent játszottak – négy ízben 1–1-et. Mindössze két olyan meccsük akadt, amikor nem tudtak a kapuba találni, és csak két összecsapást hoztak le kapott gól nélkül. Ami a Fradit illeti, utolsó hat találkozóján négyszer történt gólváltás.

FTC–Nice – Mindkét csapat szerez gólt?

SZAVAZÁS

FTC–Nice – Mindkét csapat szerez gólt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Tippmixprón a szögletek kapcsán is számos fogadási lehetőségből csemegézhetnek a fogadók. Az FTC eddigi két Európa-liga-fellépésén egyszer sem végezhetett el több szögletet aktuális ellenfelénél: az Anderlecht ellen 3–3, a Tottenham ellen pedig 4–11 került be a statisztikai rubrikába ebben a mutatóban. Érdekesség, hogy a Fradi utolsó három bajnokiján kétszer is mindössze két sarokrúgást tudott kiharcolni. Eddigi két nemzetközi kupamérkőzésén a Nice sem járt élen ebben a statisztikai mutatóban: a Real Sociedad ellen öt szögletet végezhetett el, miközben a San Sebastian-i együttes négyig jutott, a Lazio ellen pedig 6–3-ra alulmaradt a szögleteket illetően.

FTC–Nice – Melyik csapat végez el több szögletet?

SZAVAZÁS

FTC–Nice – Melyik csapat végez el több szögletet?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Két gólt szerzett eddig az FTC az Európa-ligában: az Anderlecht ellen Adama Traore, a Tottenham ellen pedig Varga Banabás tudott szépíteni. A mali támadó kiválóan kezdte a szezont: triplázott a TNS elleni, hazai BL-selejtezőn, majd a Kecskemét hálóját is bevette, utána viszont csak a belgák ellen volt eredményes. Az előző idény NB I-es gólkirálya, Varga Barnabás a bajnokságban egyelőre két találatnál jár, míg a nemzetközi porondon a Spurs elleni gólján kívül csak egyszer talált be, igaz, a Borac Banja Luka elleni, hosszabbításban szerzett tizenegyesgólja kulcsfontosságú volt. Az utóbbi hetekben Matheus Saldanha bizonyult a Fradi legjobb mesterlövészének, négy bajnokin ötször köszönt be, ugyanakkor az Európa-ligában még nem talált be a brazil támadó. Honfitársa, Kady Borges is egyre jobb formába lendül, a legutóbb két NB I-es fellépésén kétszer is eredményes volt, és egyre inkább húzóemberré válik a Ferencvárosban. A Nice a francia élvonalban nyolc forduló alatt tizenhat gólig jutott – ebben a termésben benne van a St-Etienne elleni 80 is. A bajnokságban a négy találatig jutó Evann Guessand a legeredményesebb nizzai játékos, míg az Európa-ligában két Nice-futballista szerzett egy-egy gólt.

FTC–Nice – Ki szerez gólt?

SZAVAZÁS

FTC–Nice – Ki szerez gólt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Az Európa-liga-mérkőzések kapcsán érdemes figyelni a Tippmixpro aktuális szuper oddsait és az aktuális Oddsrakétát is, hiszen az FTC–Nice találkozó is elérhető lesz megnövelt nyereményszorzójú 1X2-es piaccal, valamint az Őszi foci Oddspiramis ajánlat feltételeinek megfelelve is növelheted várható nyereményed összegét. Ráadásul az új regisztrálók a Tippmixprón november 4-ig akár 50 000 forintos bónuszt is kaphatnak első befizetésüket követően (Részletek!)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik