Tottenham: Puskás Ferenc miatt lettem ilyen ember és ilyen edző – Ange Postecoglou

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 18:09
Ange Postecoglou szerencsésnek érzi magát, hogy együtt dolgozhatott Puskás Ferenccel (Fotó: Szabó Miklós)
A Tottenham a Ferencváros vendége lesz csütörtökön az Európa-liga főtáblájának 2. fordulójában. Az angol klub is megtartotta a Groupama Arénában ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját Ange Postecoglou menedzser és James Maddison játékos részvételével.

A hétszeres angol válogatott James Maddison képviselte a Tottenham játékosait a sajtótájékoztatón, de a szűk negyedóra alatt az angol újságíróktól egyetlen olyan kérdést sem kapott, ami a Ferencvárost vagy a csütörtöki mérkőzést érintette volna.

Ezután következett a Tottenham menedzsere, Ange Postecoglou, aki elmondta: az előtte megszólaló Maddison topformában van, ilyen játékosokra van szüksége az angol válogatottnak, melynek keretét éppen a Fradi elleni meccs napján hirdetik ki.

A Nemzeti Sport arról kérdezte a trénert: milyen emlékei vannak Puskás Ferencről, akivel együtt dolgozott Melbourne-ben.

„Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy három évet együtt tölthettem egy olyan kiváló emberrel, mint Puskás Ferenc. Mert ő nemcsak remek focista, hanem kiváló ember is volt, hálával tudok csak visszagondolni arra, hogy vele dolgozhattam, emberileg is felnéztem rá. Visszagondolni is hihetetlen, hogy a világ egyik legjobb focistájával dolgoztam. Nagy szerepe volt abban, hogy olyan edzővé és emberré váltam, amilyenné.”

A mérkőzésről elmondta: kihívás lesz számukra.

„Mint minden idegenben játszott mérkőzés. Jó hangulatra számítok, tudjuk, hogyan támogatják a Fradi szurkolói a csapatot. Mi pedig nagyon szeretjük az európai focit.”

A Ferencváros sajtótájékoztatójáról ITT olvashat.

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A TOTTENHAM EDZÉSÉNEK SAJTÓNYILVÁNOS RÉSZE

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
Csütörtök, 18.45: Ferencvárosi TC–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik