„A szurkolókkal közösen egy erőddé kell tennünk ezt az arénát” – Robbie Keane az Alkmaar elleni győzelem után

Vágólapra másolva!
2025.01.31. 07:09
A Ferencváros vezetőedzője csak az utolsó tíz perccel nem volt elégedett (Fotó: fradi.hu)
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője az utolsó tíz perccel nem volt elégedett azután, hogy csapata csütörtökön 4–3-ra legyőzte a vendég AZ Alkmaart a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulójában és továbbjutott.

„Úgy gondolom, hogy 85 percig remekül játszottunk, irányítottuk és kontrolláltuk a meccset, de az utolsó tíz perccel természetesen nem vagyok elégedett” – nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a 44 éves ír szakember, utalva arra, hogy a rivális a 90. és a 95. percben is eredményes volt. Hozzátette, egy ilyen találkozón előfordul, hogy a végén romlik a játékosok koncentrációja, ráadásul az ellenfél egy jó csapat, amely bármikor képes helyzeteket kialakítani és azokból gólokat szerezni.

„Ma este (csütörtökön – a szerk.) ki tudtuk használni a hibáikat, de készültünk is erre. Szerettünk volna egy kicsit nagyobb káoszt teremteni a tizenhatosukon belül, hiszen Varga Barnira általában két-három védő is figyel, ezért játszott Traoré ballábasként a jobb oldalon, középen pedig Ben Romdan és Tóth Alex feladata volt, hogy gyakran betörjön a büntetőterületen belülre” – fogalmazott Robbie Keane, és kiemelte, egy ilyen összecsapáson az utolsó tíz percet tudni kell kontrollálni.

„A szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek és az utolsó percekben, amikor gólokat kaptunk, tovább biztatták a játékosainkat. Velük közösen egy erőddé kell tennünk ezt az arénát, de nemcsak a nemzetközi mérkőzéseken, hanem a magyar bajnoki találkozókon is, hiszen a klub szempontjából az mindennek az alapja. Nekünk pedig olyan teljesítményt kell nyújtani a pályán, amellyel méltó módon meg tudjuk hálálni a drukkereink erőfeszítéseit” – mondta az MTI kérdésére az ír tréner.

Keane a pályafutása első európai kupameccsét játszó, 19 éves Tóth Alexet külön is dicsérte, szerinte a középpályás az ifjú korát meghazudtoló módon futballozott az Alkmaar ellen.

„Éretten, okosan, figyelmesen játszott, szerintem kiváló teljesítményt nyújtott akkor is, amikor nálunk volt a labda és akkor is, amikor az ellenfélnél” – fogalmazott.

Maarten Martens, az Alkmaar vezetőedzője nagy csalódásnak nevezte a vereséget.

„Kicsúszott a kezünkből a mérkőzés, és ez nemcsak azért volt baj, mert a félidei háromgólos hátrány nem nézett ki jól, hanem azért is, mert onnan nagyon nehéz volt megpróbálni visszajönni a meccsbe. Az első és a harmadik kapott gólnál különösen nagyot hibáztunk, ezeken a szituációkon még dolgoznunk kell” – foglalta össze meglátásait a holland tréner.

A Ferencváros az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért az AS Romával, vagy a Viktoria Plzennel csap össze február 13-án és 20-án. Az egyenes kieséses szakasz párosítását ma 13 órától sorsolják Nyonban.

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
FERENCVÁROS–AZ ALKMAAR (holland) 4–3 (3–0) 
Budapest, Groupama Aréna 18 657 néző. Vezette: Nenad Minakovics (Nikola Borovics, Bosko Bozsovics) – szerbek
FERENCVÁROS: Varga Á. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic – Maiga (Rommens, 30.) – Ben Romdan (Raul Gustavo, 83.), Abu Fani (Kady, 73.), Tóth A., A. Traoré (Zachariassen, 73.) – Varga B. (Saldanha, 83.). Vezetőedző: Robbie Keane
AZ: Owusu-Oduro – Kasius (Maikuma, a szünetben), Goes, Decker, De Wit – Koopmeiners (Buurmeester, 80.), Smit, Belic (Clasie, a szünetben) – Addai, Poku (Mijnans, 63.), Lahdo (T. Parrott, 63.). Vezetőedző: Maartan Martens
Gólszerző: Ben Romdan (9., 45.), A. Traoré (34.), Varga B. (82. – 11-esből), ill. Mijnans (76., 90+5.), T. Parrott (90.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik