Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.06.17. 08:39
null
A májusi kupadöntőben kezdő paksi csapat (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedd reggel elvégezte az utolsó simításokat az Európa-liga selejtezőjének idei első, kedd délutáni sorsolása előtt. Kiderült, hogy a Paksi FC ellenfele a következő négy csapat egyike lesz: Legia Warszawa (lengyel), Partizan Beograd (szerb), CFR (román) és Hapoel Beer Seva (izraeli).

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Magyar Kupa győzteseként indulási jogot szerző Paksi FC nem lesz kiemelt a selejtező első körében, amelyben 16 csapat lép pályára.

Kedd reggel az UEFA két csoportra bontotta a kiemeltek és a nem kiemeltek halmazát, így nyolcról négyre szűkült a lehetséges ellenfelek köre. A paksiak riválisa lehet a lengyel kupagyőztes Legia Warszawa, a Román Kupát megnyerő kolozsvári CFR, az izraeli kupagyőztes Hapoel Beer Seva, valamint a szerb bajnoki ezüstérmes Partizan Beograd.

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 07:51

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

„A nyári pihenő után nem akkora probléma a regenerálódás, mert nem otthon fekszenek a játékosok, jönnek-mennek, nem épülnek úgy le, nincs annyi töltött káposzta, mint karácsonykor.”

 

A sorsolás kedd délután 15 órakor kezdődik az UEFA nyoni székhelyén.

Lesz sorsolás szerdán is: akkor az derül ki, mely csapat(ok) lehetnek a paksiak ellenfelei, ha továbbjutnak a selejtező első köréből.

Mint ismert, a Ferencváros (Bajnokok Ligája), a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr (mindkettő Konferencialiga) a második fordulóban kapcsolódik be a selejtezőbe; az ő lehetséges ellenfeleiket szerdán sorsolják ki.

EURÓPA-LIGA
A SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJA ELŐTTI SORSOLÁS KALAPBEOSZTÁSA
1. CSOPORT
KIEMELT
Sahtar Doneck (ukrán)
Sheriff (moldovai)
Celje (szlovén)
Spartak Trnava (szlovák)
NEM KIEMELT
Häcken (svéd)
Sabah (azeri)
Ilves (finn)
FC Prishtina (koszovói)

2. CSOPORT
KIEMELT
Legia Warszawa (lengyel)
Partizan Beograd (szerb)
CFR (román)
Hapoel Beer Seva (izraeli)
NEM KIEMELT
AEK Larnaca (ciprusi)
PAKSI FC (magyar)
Levszki Szófia (bolgár)
Aktobe (kazah)
 

 
A 2025–2026-OS EURÓPA-LIGA MENETRENDJE

SORSOLÁS

MÉRKŐZÉSEK

SELEJTEZŐ

 

 

1. forduló

június 17.

július 10., 17.

2. forduló

június 18.

július 24., 31.

3. forduló

július 21.

augusztus 7., 14.

Playoff

augusztus 4.

augusztus 21., 28.

LIGASZAKASZ (36 csapat)

 

 

1–8. forduló

augusztus 29.

szept. 24.–jan. 29.

KIESÉSES SZAKASZ

 

 

Playoff

január 30.

február 19., 26.

Nyolcaddöntő

február 27.

március 12., 19.

Negyeddöntő

február 27.

április 9., 16.

Elődöntő

február 27.

április 30., május 7.

Döntő

 

május 20., Isztambul, Besiktas-stadion

 

 

Legfrissebb hírek

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
13 órája

Válogatott középhátvédet igazolt a Paks Európa-liga-ellenfele

Európa-liga
14 órája

A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

Európa-liga
2025.06.18. 13:08

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
2025.06.18. 09:20

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.06.17. 23:37

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
2025.06.17. 17:55

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
2025.06.17. 16:52

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
2025.06.17. 15:13
Ezek is érdekelhetik