Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

2025.10.20. 19:09
null
Danny Röhl a Sheffield Wednesdaynél dolgozott legutóbb (Fotó: Getty Images)
A Ferencváros későbbi Európa-liga-ellenfele, a skót Rangers labdarúgócsapata a 36 éves német Danny Röhlt nevezte ki vezetőedzőnek.

A 36 esztendős német tréner két és féléves szerződést között a glasgow-i együttessel, ahol a bő két hete menesztett Russell Martin helyét veszi át.

„Nagy megtiszteltetés egy ilyen nagyszerű, és világszerte elismert klub vezetőedzői posztját betölteni. Tudom, hogy nehéz volt a szezonkezdet, de még mind a négy porondon van tét, és a csapatommal mindent megteszünk, hogy megjutalmazzuk a szurkolóinkat és a klubot” – fogalmazott Röhl, aki csütörtökön az Európa-ligában a norvég Brann Bergen otthonában ül először majd a Rangers kispadján.

„Imádom ezeket a kihívásokat, hiszek a játékosokban, és abban, hogy el tudjuk érni a kitűzött célokat. A szurkolók most eredményeket akarnak látni” – tette hozzá Röhl, aki ezt megelőzően a Sheffield Wednesdaynél dolgozott, ahonnan júliusban, közös megegyezéssel távozott. 

A szakembernek az volt az első vezetőedzői megbízatása, korábban az RB Leipzig, a Southampton, a Bayern München és a német válogatott segítője is volt.

A Rangers a skót bajnokságban nyolc forduló alatt egy győzelem mellett hatszor játszott döntetlent és egyszer kikapott, így jelenleg hatodik, míg az El-alapszakaszában – ahol december 11-én lesz a magyar bajnok Ferencváros vendége – két meccs után pont nélkül áll a 32. helyen.

 

Legfrissebb hírek

Női kosár: edzőt vált a DVTK, de Völgyi Péter nem távozik a klubtól

Kosárlabda
Tegnap, 11:09

Edzőt váltott a Szent Benedek RA

Röplabda
2026.02.08. 17:49

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.06. 13:29

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

A portugál támadó volt a hős, a Rangers nyerte a derbit

Minden más foci
2026.01.03. 15:35
Ezek is érdekelhetik