„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

A topsport.bg tudósításában megjegyzi, hogy bár a Ludogorec hazai pályán nyert, idegenben nem tudott betalálni. A bolgár portál is elismeri, hogy többnyire a Ferencváros dolgozott ki helyzeteket, Hendrik Bonmannek több védést is be kellett mutatnia. A tudósítás azzal zárul, hogy megemlíti a Cebrail Makreckis és Kwadwo Duah közti incidenst. Mint ismert, hosszabb videózás után a játékvezető les miatt nem ítélt tizenegyeset.
Chris Kavanagh játékvezető került a középpontba a sportal.bg honlapján is. „Vége a Ludogorecnek Európában! Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a »sasok« csapata.” A bolgár oldal is megjegyzi, hogy a Ludogorec ismét – az idény során már sokadik alkalommal – tehetetlen volt a Ferencvárossal szemben, „összességében a hazai volt a jobb csapat, és különösen az első félidőben teljesen felülmúlta a »sasokat«, de sok lehetőséget elhibáztak”. A bolgár csapat vereségét elsősorban a rossz védekezésre vezeti vissza, viszont kiemelik, hogy „a magyarok második gólja előtt egy súlyos bírói hiba is közrejátszott. A támadás egy játékosuk egyértelmű kézjátékával kezdődött, aki Vidal veszélyes beadását állította meg”. A sportal.bg megjegyzi, „ez nem az első alkalom, hogy a játékvezető ajándékot ad a magyaroknak a Ludogorec elleni mérkőzéseken. A szezon őszén a Ferencváros jelentős támogatást kapott a játékvezetőktől, mivel akkor nem ítéltek meg egy egyértelmű tizenegyest a bolgár bajnoknak, miután egy kulcsfontosságú pillanatban nyilvánvaló szabálytalanságot követtek el Csocsev ellen.”
A gong.bg is két vitatott helyzetről (a második magyar gól és a hajrában elmaradt büntető) ír. A portál megjegyzi, hogy a Ludogorecnek ez volt az idénybeli harmadik veresége a Ferencváros ellen, mindegyiket idegenben szenvedte el a bolgár bajnok.
A harmadik budapesti kudarcot emlegeti a temasport.com is. Megemlíti, hogy a Ferencvárosnak több helyzete volt, főleg az első félidőben, de a második játékrészben a bolgároknak is voltak lehetőségeik, ám gólt nem tudtak szerezni, így véget ért számukra az európai kaland.
EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROSI TC–LUDOGOREC (bolgár) 2–0 (2–0)
Budapest, Groupama Aréna, 17 989 néző. Vezette: Chris Kavanagh (Dan Cook, Ian Hussin) – angolok
FTC: Gróf – I. Cissé (Szalai G., 68.), Raemaekers, M. Gómez – Makreckis, Kanikovszki, Abu Fani (Romao, 68.), Ötvös (Zachariassen, 17.), Cadu – Joseph (Madarász Á., 90+3.), Yusuf. Vezetőedző: Robbie Keane
LUDOGOREC: Bonmann – Son (Nogueira, 79.), Nahmiasz, Verdon, Nedjalkov (J. Andersson, 90.) – P. Sztanics, Pedro Naressi (I. Csocsev, 79.), D. Duarte – C. Vidal (Rwan Seco, 66.), Duah, E. Marcus (Tekpetey, 66.). Vezetőedző: Per-Mathias Högmo
Gólszerző: Kanikovszki (14.), Zachariassen (30.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–2-es összesítéssel












