„Finomhangolunk azon, amin szükséges” – a Braga edzője bízik a fordításban a Ferencváros ellen

„Tudjuk, hogy a kezdési időpont nem a legjobb, de meggyőződésem, hogy a szurkolók mindent megtesznek majd, és kijönnek a mérkőzésre hallatni a hangjukat. Együtt pedig erősebbek leszünk – kezdte a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóját Carlos Vicens, a Braga vezetőedzője a klub hivatalos honlapján olvasható összefoglaló szerint. – Sokat beszéltünk a játékosokkal az első meccsen történtekről; fejlődnünk kell, és több területen is hatékonyabban kell futballoznunk. Többet kell mozognunk, stabilabbnak kell lennünk labdával és labda nélkül is. A párharcokban intenzívebbnek és agresszívebbnek kell lennünk, mint az első mérkőzésen. Készen állunk arra, hogy jobban játsszunk, és hinnünk kell abban, hogy ez sikerülni is fog.”
Elmondta, már vázolta játékosainak, hogy egészen pontosan mire lesz szükség a szerdai visszavágón a továbbjutáshoz: szavai szerint csapatának a Ferencváros letámadása miatt jobban kell majd koncentrálnia, többet kell az ellenfél támadóharmadában birtokolnia labdát, a kapu előtt pedig gyilkos ösztönre lesz szüksége. „Bízunk kell saját magunkban, és jobban önmagunkat kell adnunk, mint valaha. A legjobb formánkat kell nyújtatnunk, így közelebb kerülhetünk a céljainkhoz. Holnap több helyzetet akarunk kialakítani, és tudjuk, hogy ezeket be is kell fejeznünk. Alázatos futballra lesz szükségünk, áldozatot kell vállalnunk védekezésben is, és csapatként minden eddiginél egységesebbnek kell lennünk. Ha jobban játszunk, mint a múlt héten, akkor meglesznek az esélyeink” – részletezte.
A portugál edző elmondta, a meccs előtt egyértelmű üzenetet adott át játékosainak: „Nem vagyok pszichológus, de a vereség után azt kértem mindenkitől, hogy nézzen a szemembe, majd egy világos üzenetet adtam át nekik: azt, hogy aki nem hisz abban, amit a hatnapos felkészülés alatt eltervezünk, az inkább maradjon otthon. A játékos az első pillanatban még csalódott, másnap reggel pedig még lógatja az orrát, aztán viszont jön egy új energia, elindul a közös munka, és minden megváltozik. Nem szeretnénk mások lenni, mint akik eredetileg vagyunk, azonban finomhangolunk azon, amin szükséges.”
Vicens a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a Ferencvárostól nem számít meglepetésre szerdán, annál is inkább, mert jól ismeri az ellenfelet: „Ismerjük az ellenfél erősségeit. Fel kell készülnünk belőlük, ugyanakkor a saját játékunkat is kell játszanunk. Az első meccsen nem történt sok meglepetés a pályán, de most jobban kell kontrollálnunk az átmeneteiket, és jobban kell gazdálkodnunk a labdával is. A játék minden elemében kiválót kell nyújtanunk, és hiszem, hogy ha pontosabbak leszünk a befejezéseknél, akkor jönnek majd a gólok is.”
„Jól ismerjük a Ferencváros edzőjét és a csapat mentalitását is, nem hiszem, hogy csak védekezni jönnek. Tudják, hogy ha idegenben gólt szereznek, akkor sokkal nehezebb helyzetbe kerülünk. Szervezett Ferencvárosra számítok, nem rohanhatunk előre fejetlenül, megfontoltan kell támadnunk. Magyarországon ebben a tekintetben is alulmaradtunk. Azt is szeretnénk, ha szerdán a rögzített játékhelyzetek a mi fegyvereink lennének. Jó rúgóink vannak és olyan játékosaink, akik jól tudnak érkezni a kapu elé” – fogalmazott a Braga mestere.
A vezetőedző mellett az első mérkőzést eltiltás miatt elmulasztó Víctor Gómez is bízik abban, hogy csapata megfordítja a párharcot: „A mérkőzés kívülről szemlélésének előnye az, hogy sokkal jobban megértjük, mire van szüksége a csapatnak. A legfontosabbak a részletek, hiszen az első meccsen voltak labdavesztéseink, amelyek hibákhoz és gólokhoz vezettek. Emellett most szervezettnek kell lennünk védekezésben és támadásban is. Két gólt kell szereznünk és egyet sem kapnunk ahhoz, hogy legalább kiegyenlítsük a párharcot. Azt hiszem, senki nem hiszi, hogy lehetetlen lenne, mindenki bízik a fordításban. A Braga már átélt hasonló helyzeteket, és a szurkolók segítségével mindannyiunknak hinnünk kell abban, hogy túl tudunk jutni ezen a fordulón.”
EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Szerda, 16.30: Braga–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben







