Daniel Arzani úgy érzi, hogy még tartozik Glasgow-nak...
– Igaz, hogy annak idején odahaza, Iránban műanyag lufikból és szigetelőszalagból eszkábált „focilabdával” játszottak?
– Így van, kisebb műanyag lufikat vagy zacskókat gyűrtünk egymásba, majd szigetelőszalaggal tekertük körbe – mondta lapunknak Daniel Arzani. – A kapukat téglákkal jelöltük ki, amelyeket félre kellett húznunk, ha néha autó jött az utcába. A „labda” elég kemény volt, néha fájt belerúgni, de ez egyáltalán nem érdekelt bennünket. Örültünk, hogy van mivel focizni.
– A nagyobb fiúk sem kímélték önöket. Az utcán tanulta meg, hogy egy rúgás vagy elveszített labda után is újra próbálkozzon?
– Ezt ott gyorsan meg kellett tanulni. Az idősebbek valóban nem bántak kesztyűs kézzel a kisebbekkel, talán sértésnek is számított volna, ha megteszik. Nekünk pedig nem maradt más választásunk, bele kellett állnunk a párharcokba. Ha valaki megijedt, „megették" a többiek. Az utcán nem lehetett elbújni, újra és újra el kellett kérni a labdát.
– Ez a merészség ma is jellemzi, ám időnként azt vetették a szemére, hogy minden labdaérintésből valami különlegeset akar kihozni. Meg kellett tanulnia az egyszerűbb megoldásokat?
– Mindig a cselezőkészség és a kiszámíthatatlanság volt az erősségem. Szeretem, ha történik körülöttem valami. Az a legrosszabb, ha a mérkőzés után a szurkolóknak azon kell gondolkodniuk, csinált-e bármit is egyik vagy másik játékos. Ugyanakkor nekem is meg kellett értenem, hogy nem mindig a látványos megoldás a legjobb. Egy egyszerű passz vagy egy labda nélküli futás is lehet értékes.
– Hétéves volt, amikor családjával Iránból Ausztráliába költözött. Mikor értette meg, mekkora áldozatot hoztak a szülei önért és a bátyjáért?
– Ahogy idősebb lettem, egyre inkább. A szüleink régen eldöntötték, hogy amint lehetőség nyílik rá, Ausztráliába költöznek velünk. A keresztnevünket is ennek megfelelően választották: a Benjamin és a Daniel nem gyakori Iránban, viszont tudták, hogy Ausztráliában hétköznapi név. Édesapám és édesanyám csak a megfelelő pillanatra várt, hogy nekivágjunk a nagyvilágnak. A nagyszüleinket, unokatestvéreinket, nagybácsijainkat és nagynénjeinket mind ott hagytuk. Gyerekként gyorsan beilleszkedtünk Sydney-ben, de az iráni gyökereink a mai napig megmaradtak.
– Az iskolai felvételi beszélgetésén állítólag azt mondta, ausztrál válogatott futballista vagy idegsebész szeretne lenni. Miért éppen az emberi agy érdekelte?
– Magára a beszélgetésre már nem emlékszem, de valóban érdekelt az orvosi pálya. Édesapám és a bátyám is fogorvos, több unokatestvérem az egészségügyben dolgozik, én pedig mindent tudni akartam az emberi agyról. Tízéves lehettem, amikor végleg eldöntöttem, hogy futballista leszek. Megőrültem Ronaldinhóért és Álvaro Recobáért, olyan akartam lenni, mint ők. A tenisz is közel állt hozzám, de a labdarúgástól semmi sem tudott eltéríteni.
– Még alig játszott az ausztrál élvonalban, amikor már azt mondogatta a családjának és a barátainak, hogy ott lesz a 2018-as világbajnokságon. Rendíthetetlen önbizalom volt ez vagy gyermeki álmodozás?
– Tizennyolc éves voltam, és egyszerűen hittem benne. Mindig nagy célokat tűztem magam elé, nem láttam értelmét, hogy korlátokat szabjak magamnak. Végül bekerültem a keretbe, tizenkilenc évesen én lettem a torna legfiatalabb játékosa. A mostani világbajnoki szerepléshez is közel kerültem, de ilyen a futball, sokszor fekete vagy fehér. Egyszer ott van az ember a keretben, máskor nincs. Ezúttal nem kerültem be, ezt el kellett fogadnom.
– Az első válogatott gólját éppen a Groupama Arénában Dibusz Dénes kapujába lőtte: eszébe jutott az a 2018-as este, amikor később a Ferencváros játékosaként belépett ugyanebbe a stadionba?
– Érdekes véletlen. Többször is szóba került Hajnal Tamás sportigazgatóval, és akkor is beszéltünk róla, amikor először körbevezettek a klub létesítményeiben. Fiatal játékosként azon a budapesti mérkőzésen szereztem az első válogatott gólomat, évekkel később pedig ugyanaz a stadion lett az otthonom. Ilyesmit aligha lehet megtervezni.
– Néhány hónappal később bemutatkozott bajnokin a Celticben, amelyhez a Manchester City kölcsönjátékosaként érkezett: beállt a Dundee ellen, majd húsz perc múlva hordágyon vitték le. Mit őriz abból az estéből?
– A Celticről semmi rosszat sem tudok mondani, élveztem, hogy ott lehetek, és nagyon vártam a bemutatkozást. Tizenkilenc évesen, az első bajnoki mérkőzésemen azonban hihetetlenül balszerencsés voltam. Egy irányváltásnál megsérült a térdem, és minden gyökeresen megváltozott. Úgy érkeztem Glasgow-ba, hogy meg akarom mutatni magam, erre húsz perc után véget ért a mérkőzésem, és megtört a pályafutásom. Később a koronavírus-járvány is közbeszólt, mégsem gondolok vissza rossz érzésekkel a Celticre.
– Szintén kölcsönben játszva az Utrechtben, az Aarhusban és a Lommelnél sem vált alapemberré, a Ferencvárosból pedig januárban adták kölcsön korábbi csapatának, a Melbourne Citynek. Milyen érzésekkel tért vissza Budapestre?
– Az elmúlt időszak nehéz volt. Nem számítottam fontos játékosnak a Ferencvárosban, ezért szükségem volt arra, hogy Ausztráliában mérkőzéseket játsszak. Ott is utolértek a sérülések, a világbajnoki keretből pedig kimaradtam, tehát a karrierem nem alakult a terveim szerint. Mégsem volt hiábavaló a hazatérés, mert úgy érkeztem vissza Budapestre, hogy készen állok megküzdeni a helyemért. Jó csapatunk van, élvezem a játékot és azt, hogy mindenki bízik a másikban.
– A Celticben mindössze két tétmérkőzésen szerepelt, most a Ferencváros játékosaként térhet vissza a Celtic Parkba. Van önben olyan érzés, hogy Glasgow-nak még tartozik egy igazi Daniel Arzani-meccsel?
– Nagyon várom a visszatérést! Különleges lesz ismét belépni a Celtic Parkba, ráadásul ezúttal ellenfélként. Tudom, milyen elképesztő hangulatot teremtenek a szurkolók, és azt is, hogy erős csapatuk van, amely jó futballt játszik. Mégis jó előérzetem van. Erős a keretünk, mindenki bízik a másikban, és van egy jó mérkőzéstervünk, úgyhogy hiszek benne, hogy eredményesek leszünk Glasgow-ban. Az én Celtic-történetem nagyon balszerencsésen alakult, most azonban itt a lehetőség, hogy szép emlékkel térjek haza onnan.
| Alaposan felkavarta a Celticnél a kedélyeket a vasárnapi Old Firm: a Rangers 3–0-ra győzött saját otthonában, ezzel kiejtette az ősi riválist a Skót Ligakupából. Martin O’Neill csapata mindösszesen egyszer találta el a kaput, a vezetőedző „kulturális sokknak” nevezte a történteket. A csapatkapitány Callum McGregor még keményebben fogalmazott: szerinte az egyik oldalon csapatot, a másikon önmagukért futballozó játékosokat lehetett látni. „Hat emberrel nem lehet védekezni” – üzente társainak, hozzátéve, hogy a Ferencváros ellen azonnal változtatniuk kell. A glasgow-iakat a LASK elleni 5–1-es Bajnokok Ligája-kudarc és -kiesés után újabb súlyos vereség nyomasztja, így a csütörtöki Európa-liga-alapszakaszrajtot máris sorsfordító estének tekintik. Martin O’Neill kerete közben erősödött: a sérülésből visszatérő Kieran Tierney és a klubrekordért szerződtetett Kasper Högh már a Rangers ellen is pályára lépett. A Celtic hivatalos oldala szerint az utolsó belépők várnak gazdára, vagyis szinte telt ház, csaknem hatvanezres közönség előtt próbál javítani a skót rekordbajnok. |
| A szokásoknak megfelelően Borbély Balázs vezetőedző a mérkőzés előtti utolsó tréninget hazai környezetben, a Népligetben tartja meg a csapatnak. A játékosok a közös reggeli elfogyasztása és az edzés után indulnak a repülőtérre, hogy estefelé már a Celtic Park gyepén sétáljanak egyet. Dibusz Dénes és Kristoffer Zachariassen jól ismeri az aréna légkörét, hiszen pályára léptek a Ferencváros korábbi glasgow-i találkozóin, ám a többieknek újdonság lesz a legendás stadion. A támadósorban Lenny Joseph sérülése után talán már hadra fogható, ám a Celtic ellen aligha számíthat rá kezdőként Borbély Balázs vezetőedző. |
EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Csütörtök
CELTIC FC (skót)–FERENCVÁROSI TC – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban
Glasgow, Celtic Park, 21 óra. (Tv: M4 Sport). Vezeti: Patrik Kolaric (horvát)
