Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Corentin Tolissóé volt a játéknap első gólja az Európa-ligában: az Olympique Lyon középpályása egy lepattanóból talált be a Crystal Palace kapujába az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapáson. A sokkal jobban futballozó franciák megérdemelten duplázták meg előnyüket még az első félidőben: Ernest Nuamah-t támadótársa, Nakamura Keito hozta helyzetbe, a ghánai csatár pedig a kapuba bombázott. A Crystal Palace érezte, hogy az első félidei teljesítménye igencsak vékony volt, valamivel ambiciózusabban kezdte a második játékrészt: az 50. percben Adam Wharton passzából Yeremy Pino hozta közelebb a vendég londoniakat, de Pavel Sulc révén visszaállt a kétgólos különbség, hogy aztán a végén a szépítő Kamada Daicsi gólja zárja le a találkozót. 3–2
Tizenöt perc kellett a Fradi leendő ellenfelének, a meglehetősen tartalékos AC Milannak, hogy vezetést szerezzen Salzburgban: Omari Hutchinson kevergetett a jobb oldalon, majd remekült emelt középre, ahol Alphadjo Cisse érkezett a lehető lejobb ütemben, és mintegy hat méterről a bal alsó sarokba fejelt. Két perccel később Hutchinson került óriási helyzetbe, de lövésénél a gólvonalról mentettek a védők. Bő fél óra elteltével csak megjött a második Milan-gól: Adrien Rabiot pazar keresztlabdájából Davide Bartesaghi hozta a helyzetbe Alphadjo Cissét, aki ezúttal sem hibázott. A 19 éves olasz támadó a szünet után sem tudott leállni: a szintén remekül játszó Rabiot balról adott középre, Alphadjo Cisse pedig lendületből perdített a kapuba – mesterhármas! Hogy ne csupán ő rúgjon gólt ezen a meccsen, arról a Salzburg-védelem gondoskodott: a saját tizenhatosuk előterében adták el a labdát, Goncalo Ramos pedig köszönte szépen, és négygólosra növelte az előnyt – a Milan fölényes sikerét még Filippo Terracciano kiállítása sem tudta megkeseríteni. 0–4
A szintén a Ferencvárossal összesorsolt Celje otthon már a 9. percben gólt kapott az Omonia Nicosiától, ám ezt kezezés miatt még érvénytelenítették. Nem sokkal később már nem volt pardon, a suriname-i Jaden Montnor juttatta előnyhöz a ciprusiakat. Szűk egy óra elteltével az Omonia megduplázta vezetéshez a svéd Muamer Tankovic révén, majd Senou Coulibaly adata meg a kegyelemdöfést a szlovénoknak. 0–3
Volnei bődületes góljával nem kis meglepetésre az ugyancsak FTC-ellenfél, portugál másodosztályú Torreense szerzett vezetést a Sunderland házigazdájaként a 37. percben. A Premier League-gárda szurkolóinak a 68. percig kellett várniuk az egyenlítésre, ekkor Jules Ahoka talált be, majd a hosszabbításban a szintén kongói Noah Sadiki helyreállította „a világ rendjét”. 1–2
Patrik Schick két büntetője, valamint Malik Tillman közvetlen közelről szerzett találata alakította ki a Bayer Leverkusen 3–0-s félidei vezetését, a Ferencvárossal majd ugyancsak megmérkőző Lech Poznan otthonában. A németek a második játékrészben kényelmes üzemmódba kapcsoltak, de így is növelték előnyüket: a 88. percben Ibrahim Maza állította be 4–0-s végeredményt. 0–4
Először kapott lehetőséget kezdőként az AZ-ben Kovács Bendegúz. A 19 éves csatár az alkmaari klub utánpótlásában már letette a névjegyét, az első csapatban azonban csak ritkán kapott játékperceket, így ez fontos mérföldkő a pályafutásában. A Hapoel Beer-Seva elleni Európa-liga-mérkőzés első félideje nem hozott gólt, a fordulást követően viszont Peer Koopmeiners megszerezte a vezetést a hollandoknak. A vendég izraeli csapat gyorsan egyenlíteni tudott, Mexx Meerdink (a holland csatár Kovács Bendegúzt váltotta) büntetőjével viszont így is nyert az AZ. 2–1
EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Sparta Praha (cseh)–Lilleström (norvég) 1–1 (Alcócer 56., ill. T. Olsen 90+1.)
AZ (holland)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2–1 (P. Koopmeiners 49., Meerdink 76. – 11-esből, ill. Forson 55.)
Salzburg (osztrák)–AC Milan (olasz) 0–4 (A. Cisse 15., 32., 49., G. Ramos 72.)
Kiállítva: Terracciano (Milan, 84.)
Lech Poznan (lengyel)–Bayer Leverkusen (német) 0–4 (Schick 29. 41. – mindkettő 11-esből, Tillman 32., Maza 89.)
Celje (szlovén)–Omonia (ciprusi) 0–3 (Montnor 16., Tankovic 59., C. Koulibaly 84.)
Lyon (francia)–Crystal Palace (angol) 3–2 (Tolisso 8., Nuamah 45+2., Sulc 76., ill. Pino 50., Kamada 81.)
Union Saint-Gilloise (belga)–Real Sociedad (spanyol) 1–1 (S. Keita 88., ill. Turrientes 46.)
Torreense (portugál)–Sunderland (angol) 1–2 (Volnei 37., ill. Ahoka 68., Sadiki 90+3.)
Később
21.00: FERENCVÁROS (magyar)–Viktoria Plzen (cseh) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
21.00: AFC Bournemouth (angol)–Sturm Graz (osztrák) (Tv: RTL+)
21.00: Dinamo Zagreb (horvát)–Anderlecht (belga)
21.00: Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Ararat-Armenia (örmény)
21.00: NEC (holland)–Levszki Szófia (bolgár)
21.00: Olympique Marseille (francia)–Olympiakosz Pireusz (görög)
21.00: Celta Vigo (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: RTL+)
21.00: Benfica (portugál)–Celtic (skót) (Tv: RTL+)
21.00: Rennes (francia)–OFI (görög)
21.00: Hoffenheim (német)–Besiktas (török)









