Kizárólag a fiatalszabály miatt került be a kapuba Radnóti a Ferencváros Európa-liga-meccsén

2026.10.15. 20:55
null
Fotó: Árvai Károly
Meglepetésre Radnóti Dániel védi a Ferencváros kapuját csütörtökön a vendég Viktoria Plzen ellen a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, ennek okáról beszélt Balogh Tamás, az FTC kapusedzője.

Múlt hétvégén a bajnoki meccsen a 47-szeres válogatott Dibusz Dénessel kezdődött a magyar kupagyőztes összeállítása, ezúttal viszont a kispadon kapott helyet. Érdekesség, hogy a skót Celtic vendégeként 3–1-re megnyert összecsapáson Varga Ádám védett a nyitó körben. A 20 éves Radnóti Dániel ebben az idényben eddig kizárólag a másodosztályban listavezető Soroksár színeiben lépett pályára, korábban pedig csak egy Magyar Kupa-találkozón őrizte a Ferencváros első csapatának kapuját.

„A fiatalszabály az egyetlenegy oka, azt szeretnénk tartani – indokolt Balogh Tamás kapusedző a klub közösségi oldalán. – A bajnokságban döcögünk, ott nem úgy jönnek az eredmények, ezért megpróbálunk minél több fiatalpercet összeszedni az Európa-ligában. Nyilván ebben van rizikó, hiszen nagyon fiatal, nem játszott még ilyen mérkőzést. Ettől függetlenül látjuk edzeni, dolgozni, jól ismerjük, mivel évek óta velünk van. Úgy gondoltuk, most jött el az ideje, hogy őt bedobjuk, aztán meglátjuk, a teljesítményével hozzá tud-e járulni ahhoz, hogy még több fiatalpercet gyűjtsünk általa.”

A szakember szerint Radnóti nem az a típus, aki a tét alatt összeomlik. Azt kérte tőle, hogy próbáljon úgy hozzáállni, mintha ez egy érettségi vizsga lenne, amire nagyon jól felkészült.

A Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet (NSMI) akadémiai ajánlásánál a nemzetközi kupákban pályán töltött időt nagyobb súllyal számolják (BL- és El-selejtezők és főtáblás meccsek esetében kétszeres, a Konferencialigánál másfeles a szorzó), ez is közrejátszhat abban, hogy a fiatal kapus lehetőséget kapott az Európa-ligában.

A MÉRKŐZÉS ONLINE, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT OLVASHATÓ!

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
1 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
2 órája

Határtalan Fradi-öröm, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
2 órája