FTC: az Eb-selejtezőkön sem játszhat már Varga Barnabás

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 17:21
null
Varga Barnabás hosszú hetekre kidőlt (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros és a magyar válogatott centere, Varga Barnabás megsérült a Diósgyőr ellen, és le kellett cserélni. Emiatt nemcsak a csütörtöki, Genk elleni Európa-konferencialiga-csoportmérkőzésen nem léphet pályára, hanem a Nemzeti Sport információja szerint hosszabb időre is kénytelen nélkülözni klubja, illetve a magyar válogatott.

 

Úgy tudjuk, Varga Barnabás combizomszakadást szenvedett, és hosszú hetekre kidőlt, emiatt pedig nemcsak a Genk és az Újpest elleni mérkőzéseket kénytelen kihagyni, hanem a magyar válogatott két novemberi Európa-bajnoki selejtezőjét is, amelyeknek a kijutás mellett a csoportelsőség és az első kalapos kiemelés miatt is nagy tétje lesz. Nagy kérdés az is, hogy láthatjuk-e még a Ferencváros hátralévő Ekl-csoportmeccsein.

Varga Barnabás a nyáron szerződött a Fradihoz, a mostani klubidényben 19 tétmeccsen 17 gólja és 7 gólpassza van. A válogatottban ősszel a szerbeknek oda-vissza betalált, de a litvánok ellen is eredményes volt.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Csütörtök
, 21.00: Genk (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Csütörtök, 21.00: Fiorentina (olasz)–Csukaricski (szerb)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 2 1 1 5–3 +2 4
2. Genk 2 1 1 4–2 +2 4
3. Fiorentina 2 2 4–4 0 2
4. Csukaricski 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek

„A tükör előtt könnyebben ment” – Andrea Lekics érzelmes videóban búcsúzott a kézilabdától

Kézilabda
10 órája

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
Tegnap, 18:18

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 15:10

Tímár Krisztián: Támadófronton kifejezetten jó minőségű futballistái vannak a Fehérvárnak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 06:41

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36
Ezek is érdekelhetik