Örömkönnyek helyett – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 23:09

Kezdem a feketelevessel: az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában a Puskás Akadémia idegenbeli 3–0-s veresége a Vitória Guimaraestól tulajdonképpen papírforma. A magyar és a portugál bajnokság erőssége közti különbségből fakad, lehet, hogy sarkos a megfogalmazás, de a Guimaraes az NB I-ben harcban állna a dobogóért.

A felcsútiak vereségét leszámítva viszont jól szerepeltek együtteseink, ideszámítva a külhoni magyarokat is. Az Eszéknek a kazah Kizilzsar idegenbeli 2–1-es legyőzéséhez kellett Kleinheisler László gólja is, a Dunaszerdahely az izlandi Víkingurral szembeni, ugyancsak idegenbeli 2–0-s győzelméhez pedig a magyar U21-es válogatott kapusa, Veszelinov Dániel hatalmas bravúrja. Mindkét esetben borítékolható a továbbjutás.

A Sepsi kétgólos sikere (3–1) – a csapat megnyerte első nemzetközi mérkőzését tavaly átadott stadionjában – továbbjutást ígér a szlovén Olimpija ellen, s ha Alexandru Tudorie nem hagyja ki a 11-est, biztosak is lehetnénk benne. Mint ahogyan abban is, hogy a volt román válogatott Florin Raducioiu mintha elfelejtette volna (?), hogy a magyar többségű Székelyföld klubja, Diószegi László csapata magyar kötődésű, ezért is látogatott ki a Sepsi meccsére Orbán Viktor miniszterelnök, akárcsak a Tusványosról Marco Rossi, válogatottunk szövetségi kapitánya. A kiváló csatár csodálkozását tudjuk be annak, hogy több mint egy tucat idényt futballozott külföldön…

A klubtörténet első nemzetközi kupameccsét nyerte meg idegenben a Kisvárda: lehet legyinteni a kazah Kajrat Almati idegenbeli 1–0-s legyőzésére, de ne tegyük, mert a találkozót látva kijelenthetjük, a gólszerző Jasir Asani és társai „tökösen” futballoztak. Akárcsak a Mol Fehérvár labdarúgói. Más kérdés, hogy a csaknem ötezer szurkoló a Mol Aréna Sóstóban a 0–1-es állást követően a szűk győzelemnek is örült volna, a 4–1-es siker az azeri Qabala ellen biztos továbblépést ígér.

S ha már a magyar vonatkozású eredményekről beszélünk, ne feledkezzünk meg Szalai Ádám góljáról sem: az FC Basel támadója „oxival” talált az északír Crusaders kapujába a 2–0-ra megnyert találkozón.
Befejezésként egy gondolat: fel lehet tenni a kérdést, mit érnek a (rész)sikerek, de nem érdemes.

Európa futballjában idesoroltattunk, jelenleg itt a helyünk, a feladatokat ezen a szinten kell megoldani.

Nem kell örömkönnyeket elmorzsolni, de bánatunkban sírni sem.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Túlélni a konkurenciát – Borbola Bence jegyzete

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
2025.04.13. 23:40

Csillagok születtek – Deák Zsigmond jegyzete

Birkózás
2025.04.12. 22:57

A liverpooli trónt választva – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.11. 23:30

A reklám helye – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.10. 23:28

Remény – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 23:48

Max-faktor – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2025.04.07. 23:09
Ezek is érdekelhetik