Schumacher: Hiányzott már a szükséges motiváció

Vágólapra másolva!
2006.11.24. 11:27
Címkék
Elsősorban motivációs problémákkal indokolta a visszavonulását egy interjúban Michael Schumacher, a Formula–1 hétszeres világbajnoka. A 37 esztendős német pilóta a Süddeutche Zeitung magazinjában munkatársával beszélgetve közölte: már nem érezte teljesnek azt a mentális erőt, ami korábban megvolt benne.
Brazíliában a futball-legenda, Pelé is köszöntötte Schumit
Brazíliában a futball-legenda, Pelé is köszöntötte Schumit
Brazíliában a futball-legenda, Pelé is köszöntötte Schumit
Brazíliában a futball-legenda, Pelé is köszöntötte Schumit

"Többé nem volt meg bennem az a mindent lebíró mentális erő, ami korábban a legmagasabb szintű teljeítményt kihozta belőlem" – fogalmazott Schumacher, akinek 2006. október 22-én Interlagosban volt az utolsó versenye.

Ugyanakkor határozottan cáfolta azokat a feltételezéseket, hogy a Ferrari bármilyen módon erőltette volna a visszavonulását, esetleg amiatt, hogy lehetőséget adhasson a McLaren-Mercedestől szerződtetett Kimi Räikkönennek.

Ezzel szemben az történt – mondta el minden idők legeredményesebb Formula–1-es versenyzője –, hogy Jean Todt, a maranellói versenyistálló csapatfőnöke megpróbálta lebeszélni arról, hogy búcsút mondjon a száguldó cirkusznak.

"A végén már minden egyes körrel, amit megtettem, fokozatosan, lépésről-lépésre intettem búcsút a versenyzői életemnek" – tette hozzá a zseniális pilóta.

Michael Schumacher 1991-ben kezdődött Formula–1-es pályafutása során 16 év alatt hétszer nyerte meg a világbajnoki címet, és 248 nagydíjon indulva 91 futamgyőzelmet aratott. A pole pozícióból 68-szor rajtolhatott, összesen 1369 pontot szerzett, és 76-szor autózta a verseny leggyorsabb körét.

A hétszeres világbajnok azt is elmondta, szinte biztos, hogy már nem tér vissza az F-1-be, még akkor sem, ha késztetést érez erre. A német sportember ezt azzal indokolja, hogy a sportág rendkívül gyors ütemben fejlődik.

"A Formula-1 folyamatosan változik. A technológia, a motorok, a szabályok és a pályák is állandóan módosulnak" - zárta mondandóját Michael Schumacher.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik