Räikkönen indul az első rajtkockából, Hamilton súlyos balesete

Vágólapra másolva!
2007.07.21. 15:50
Címkék
A Ferraris finn Kimi Räikkönen nyerte az Európa nagydíj időmérő edzését, azaz ő indulhat holnap az első rajtkockából a nürburgringi futamon. Mellőle a McLarenes címvédő spanyol Fernando Alonso rajtolhat majd, aki ezúttal 291 ezredmásodperccel volt lassabb. A második sorból Räikkönen csapattársa, a brazil Felipe Massa és a BMW-s német Nick Heidfeld indul majd. Az időmérő edzés azonban nem erről marad emlékezetes, hanem a pontversenyben élen álló Lewis Hamilton súlyos balesetéről.
Hamiltont hordágyon vitték le a pályáról
Hamiltont hordágyon vitték le a pályáról
Hamiltont hordágyon vitték le a pályáról
Hamiltont hordágyon vitték le a pályáról

Az első kör két legnagyobb meglepetése, hogy nem tudott a legjobb tizenhat közé kerülni a Hondás Jenson Button, illetve a Red Bullos skót David Coulthard. Rajtuk kívül a két Toro Rosso (az amerikai Scott Speedel és az olasz Vitantonio Liuzzival), illetve a két Spyker (a német Adrian Sutil és honfitársa az újonc Markus Winkelhock) esett ki.

A négy nagy közül a címvédő McLaren-es spanyol Fernando Alonso volt ekkor a leggyorsabb 1:31,074-es idővel, a két ferraris, a brazil Felipe Massa (373 ezredmásodperc hátránnyal) és a finn Kimi Räikkönen előtt, míg Alonso csapattársa, a pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton ezúttal kénytelen volt megelégedni a negyedik hellyel.

A második körben Massának 1:30,912-vel sikerült megjavítania Alonso idejét is másfél tizedmásodperccel. A spanyol ekkor csak a második lett, de ekkor is megelőzte Hamiltont. A negyedik ezúttal Räikkönen lett.

Ebben a körben a Renault-os Giancarlo Fisichella, a Hondás Rubens Barrichello, valamint a két Williams (a német Nico Rosberg és az osztrák Alexander Wurz) és a két Super Aguri (a japán Takuma Szato és a brit Anthony Davidson) esett ki.

Persze az igazi izgalmak még hátra voltak. Az időmérő edzés harmadik felvonásában, még a felvezető körben próbált meg egy lehetetlen kanyarban elmenni Felipe Massa mellett Hamilton, s a két autó majdnem összeütközött. Ez már szinte előszele volt annak, ami ezután következett: a Schumacher-sikánban Hamilton jobb első gumija közel 260-as sebességnél defektet kapott és ezt követően nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. Az edzést azonnal megállították.

Az autó is elég siralmas állapotban volt
Az autó is elég siralmas állapotban volt


Szerencsére a pilóta a saját lábán szállt ki az autóból, ám ezt követően percekig ápolták fekvő testhelyzetben. Végül hordágyon szállították el, ám a hordágyról integetett a közönségnek. Később szerencsére kiderült, hogy a pilóta teljesen egészséges, ám az, hogy indulhat-e a holnapi versenyen, csak holnap derül ki. A balesetet a McLaren csapat szerint az okozhatta, hogy meghibásodott a kereket rögzítő berendezés, emiatt nem sikerült jól felrakni a jobb első gumit. A kerék kissé szitált emiatt, s így vághatta ki egy másik alkatrész.

Az edzésből – amely közel fél órás szünet után folytatódott - ekkor még 5 perc és 13 másodperc volt hátra, s Alonso vezetett 1:33,054-el Räikkönen, Nick Heidfeld, Massa és Hamilton előtt, de az egyértelmű volt, hogy nem ezek lesznek a végső időeredmények, azaz Hamilton visszacsúszik legalább a tizedik helyre.

Akik a vasárnapi futamon az első sorból indulnak
Akik a vasárnapi futamon az első sorból indulnak


Az idő rövidsége miatt azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a pilóták többségének csak egy gyors körre lesz még ideje. Először Massa fejezte ezt be 1:31,778-al, majd jött csapattársa, Kimi Räikkönen, aki 1:31,450-el átvette a vezetést. Alonso nagyon nagy hibát vétett a gyors körében, ám így is be tudott jönni a második helyre 291 ezredmásodperces hátránnyal. A második sorból még az a BMW-s Nick Heidfeld indulhat, akinek tegnap fiúgyermeke született.

EURÓPAI NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS
1. Kimi Räikkönen (finn) Ferrari 1:31.450
2. Fernando Alonso (spanyol) McLaren 1:31.741
3. Felipe Massa (brazil) Ferrari 1:31.778
4. Nick Heidfeld (német) BMW 1:31.840
5. Robert Kubica (lengyel) BMW 1:32.123
6. Mark Webber (ausztrál) Red Bull 1:32.476
7. Heikki Kovalainen (finn) Renault 1:32.478
8. Jarno Trulli (olasz) Toyota 1:32.501
9. Ralf Schumacher (német) Toyota 1:32.570
10. Lewis Hamilton (brit) McLaren 1:33.833
11. Nico Rosberg (német) Williams 1:31.978
12. Alexander Wurz (osztrák) Williams 1:31.996
13. Giancarlo Fisichella (olasz) Renault 1:32.010
14. Rubens Barrichello (brazil) Honda 1:32.221
15 Anthony Davidson (brit) Super Aguri 1:32.451
16. Takuma Sato (japán) Super Aguri 1:32.838
17. Jenson Button (brit) Honda 1:32.983
18. Scott Speed (amerikai) Scuderia Toro Rosso 1:33.038
19. Vitantonio. Liuzzi (olasz) Scuderia Toro Rosso 1:33.148
20. David Coulthard (brit) Red Bull 1:33.151
21. Adrian Sutil (német) Spyker F1 1:34.500
22. Markus Winkelhock (német) Spyker F1 1:36.940
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik