Formula-1: a Renault csapata hosszú távra tervez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.06.05. 13:00
Címkék
Olasz lapértesülés szerint a Renault a gyenge eredmények ellenére nem kíván kivonulni a Forma-1-ből.
"Még hosszú évekig szeretnénk szerepelni az F1-ben, amíg nem nyerünk újra, addig semmiképpen sem hagyjuk abba" - nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak Carlos Ghosn, a Renault elnöke. A francia óriáscég első embere elmondta, hogy véleménye szerint jó úton haladnak és az idény második felében ennek már látható eredményei lesznek. A Renault, amely jelenleg csupán a hetedik a konstruktőrök versenyében, 2005-ben, majd egy évvel később is az első helyen végzett, a pilóták versenyét pedig mindkét esztendőben a spanyol Fernando Alonso nyerte.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik