Felipe Massa sikerével ért véget az első montreali szabadedzés

Vágólapra másolva!
2008.06.06. 18:11
A Formula-1 Kanadai Nagydíjának első szabadedzésén Felipe Massa autózta a legjobb időt. A Ferrari pilótája mögött Robert Kubica és Heikki Kovalainen volt a leggyorsabb a fokozatosan száradó montreali pályán. Kimi Räikkönen az ötödik, Lewis Hamilton a hatodik leggyorsabb volt.
Massa eddig a leggyorsabb Montrealban
Foró: Reuters
Massa eddig a leggyorsabb Montrealban
Massa eddig a leggyorsabb Montrealban
Foró: Reuters
Massa eddig a leggyorsabb Montrealban

Két hét telt el a Monacói Nagydíj óta, és az eltelt időben legtöbbször Max Mosley volt a száguldó cirkuszból érkező hírek főszereplője. Magyar idő szerint péntek délután azonban ismét a pilótákra irányult a figyelem, ugyanis megtartották a Kanadai Nagydíj első érdemi részét, az első szabadedzést.

A versenyzőket nedves aszfalt fogadta, így az edzés elején nem is sokan tették tiszteletüket a montreali pályán. Akik kimerészkedtek, azok a csúszós körülmények miatt néha a füvön is áthajtottak, köztük Jenson Button is.

Fél órának kellett eltelnie, mire a versenyzők által használt nyomvonal egy része kezdett felszáradni.

Ekkor Nick Heidfeld állt a legjobb idővel, de a Ferrarikat még nem láthattuk körözni. Ez a helyzet egészen a 45. percig tartott, ekkor előbb Kimi Räikkönen, majd Felipe Massa is kigurult a pályára.

Egy óra elteltével még Räikkönen, Coulthard, Hamilton, Kovalainen és Webber sem rendelkezett mért körrel. Az edzés végén a pilóták már száraz gumikkal próbálkoztak, köszönhetően az egyre inkább felszáradó pályának.

Az utolsó tíz percben aztán belehúztak a pilóták és egyre jobb időeredményeket értek el.

A leggyorsabbnak végül Felipe Massa bizonyult 1:17.553-as idővel. Az utolsó pillanatokban Robert Kubica és Heikki Kovalainen is tett egy-egy gyors kört, amivel az első szabadedzés második, illetve harmaik helyét szerezték meg.

Kimi Räikkönen az ötödik, Lewis Hamilton a hatodik, míg Fernando Alonso a tizedik helyen végzett. Folytatás magyar idő szerint ma este, nyolc órakor a második szabadedzéssel.

KANADAI NAGYDÍJ

1. SZABADEDZÉS
1. Felipe Massa Ferrari 1:17.553
2. Robert Kubica BMW 1:17.809
3. Heikki Kovalainen McLaren 1:18.133
4. Nick Heidfeld BMW 1:18.182
5. Kimi Räikkonen Ferrari 1:18.292
6. Lewis Hamilton McLaren 1:18.303
7. Mark Webber Red Bull-Renault 1:18.712
8. David Coulthard Red Bull-Renault 1:18.809
9. Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:18.971
10. Fernando Alonso Renault 1:19.005
11. Nico Rosberg Williams-Toyota 1:19.093
12. Sebastian Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:19.228
13. Timo Glock Toyota 1:19.346
14. Jarno Trulli Toyota 1:19.568
15. Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:19.815
16. Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:19.888
17. Nelsinho Piquet Renault 1:20.091
18. Rubens Barrichello Honda 1:20.173
19. Sébastien Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:20.541
20. Jenson Button Honda 1:21.542
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik