Alonso: Tavaly zaklatott voltam, idén minden nyugodtabb körülöttem

Vágólapra másolva!
2008.08.04. 08:51
Bár esélye sincs arra, hogy a győzelemért hajtson, Fernando Alonso lényegesen felszabadultabb, mint egy évvel ezelőtt. Akkor már állt a bál közte és Lewis Hamilton között, a spanyol versenyző kétszeres világbajnok létére feszengett, most viszont úgy érzi, „hazatért” a Renault-hoz, és végre nincs teher a vállán.
Alonso (jobbra) az idén jobban érzi magát, mint egy évvel korábban
Fotó: Reuters
Alonso (jobbra) az idén jobban érzi magát, mint egy évvel korábban
Alonso (jobbra) az idén jobban érzi magát, mint egy évvel korábban
Fotó: Reuters
Alonso (jobbra) az idén jobban érzi magát, mint egy évvel korábban

Fernando Alonso a negyedik helyen ért célba a 2008-as Magyar Nagydíjon. A Renault spanyol pilótája 2003-ban a Hungaroringen érte el pályafutása első Formula–1-es futamelsőségét.

„Az első győzelmet sohasem felejti el az ember, úgyhogy a magyar pálya mindig is különleges helyszín lesz számomra – mondta Alonso a Nemzeti Sportnak. – Most ugyan nem volt esélyem arra, hogy a legjobb pozíciókért küzdjek, de a fenti állítás igaz. A riválisok nagyon erősek, a Ferrari és a McLaren különösen, úgyhogy nehéz dolgunk van az idén.”

A kétszeres világbajnok versenyző szerint vasárnap kiválóan működött a Renault-ja, és a dobogóra kerülésre is volt esélye.

„Nagy csata volt a vasárnapi, az autónk remekül működött, ami biztató a szezon hátralévő részére – értékelt a spanyol. – Szereztünk néhány nagyon fontos pontot, ezért elégedettek lehetünk, még akkor is, ha a dobogó is összejöhetett volna. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, mert ez az eredmény azt mutatja, jó úton járunk.”

Alonso elárulta azt is, hogy a gyengébb eredmények ellenére ebben az évben jobban érzi magát, mint 2007-ben, amikor még a McLaren pilótája volt.

„Tavaly rengeteg gondom akadt, zaklatott voltam, az idén viszont minden sokkal nyugodtabb körülöttem – mondta Alonso. – Barátságos a hangulat a csapaton belül, mindenki vidám és jól érzi magát. A Renault ugyan nem olyan versenyképes, mint az éllovasok, de tisztában vagyunk a hiányosságainkkal, és nap mint nap azon dolgozunk, hogy leküzdjük őket.”

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.

23. MAGYAR NAGYDÍJ (70 kör, 306.663 km)

VÉGEREDMÉNY
1. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:37:27.067
2. Glock Toyota 11.061 mp h.
3. Räikkönen Ferrari 16.856 mp h.
4. Alonso Renault 21.614 mp h.
5. Hamilton McLaren-Mercedes 23.048 mp h.
6. Piquet Renault 32.298 mp h.
7. Trulli Toyota 36.449 mp h.
8. Kubica BMW 44.321 mp h.
9. Webber Red Bull-Renault 58.834 mp h.
10. Heidfeld BMW 1:07.709 p h.
11. Coulthard Red Bull-Renault 1:10.407 p h.
12. Button Honda 1 kör h.
13. Nakadzsima Williams-Toyota 1 kör h.
14. Rosberg Williams-Toyota 1 kör h.
15. Fisichella Force India-Ferrari 1 kör h.
16. Barrichello Honda 2 kör h.
17. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 3 kör h.
18. Massa Ferrari 3 kör h.
Nem ért célba:
Sutil Force India-Ferrari 63. kör
Vettel Toro Rosso-Ferrari 23. kör
Leggyorsabb kör: Räikkönen, 1:21.195


A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA

PILÓTÁK
1. Lewis Hamilton (brit) McLaren-Mercedes 62
2. Kimi Räikkönen (finn) Ferrari 57
3. Felipe Massa (brazil) Ferrari 54
4. Robert Kubica (lengyel) BMW 49
5. Nick Heidfeld (német) BMW 41
6. Heikki Kovalainen (finn) McLaren-Mercedes 38
7. Jarno Trulli (olasz) Toyota 22
8. Fernando Alonso (spanyol) Renault 18
9. Mark Webber (ausztrál) Red Bull-Renault 18
10. Timo Glock (német) Toyota 13
11. Nelsinho Piquet (brazil) Renault 13
12. Rubens Barrichello (brazil) Honda 11
13. Nico Rosberg (német) Williams-Toyota 8
14. Nakadzsima Kazuki (japán) Williams-Toyota 8
15. Sebastian Vettel (német) Toro Rosso-Ferrari 6
16. David Coulthard (brit) Red Bull-Renault 6
17. Jenson Button (brit) Honda 3
18. Sebastien Bourdais (francia) Toro Rosso-Ferrari 2
19. Giancarlo Fisichella (olasz) Force India-Ferrari 0
20. Szato Takuma(japán) Super Aguri-Honda 0
21. Adrian Sutil (német) Force India-Ferrari 0
22. Anthony Davidson (brit) Super Aguri-Honda 0

KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 111
2. McLaren-Mercedes 100
3. BMW 90
4. Toyota 35
5. Renault 31
6. Red Bull 24
7. Williams 16
8. Honda 14
9. Toro Rosso 8
10. Force India 0
11. Super Aguri 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik