Force India: a McLarennel folytatják az első pontok üldözését

Vágólapra másolva!
2009.03.23. 15:49
Március 29-én megkezdődik Ausztráliában a 60. Formula–1-es idény, amelyet a korábbi évektől eltérően látványos szabálymódosítások előztek meg. A mezőny megmaradt tízcsapatosnak, igaz, nem sokon múlt, hogy a gazdasági világválság miatt csak 9 istálló autói vágjanak neki az idei 17 versenynek. Idénybeharangozó sorozatunkban egyesével nézzük végig, hogy melyik csapatnál hogyan telt a téli szünet. Eseményekben sehol sem volt hiány.
Az idei Force India
Fotó: Action Images
Az idei Force India
Az idei Force India
Fotó: Action Images
Az idei Force India

Szavazás

Hány pontot szerez a Force India csapat a 2009-es szezonban?

Írja be az itt látható számot!

Melyik lesz a legjobb eredménye a Force Indiának 2009-es idényben?

Írja be az itt látható számot!
A Force India F1 Team ezen a néven a második idényére készül a száguldó cirkusz világában. Tavaly a mezőny leggyengébb teljesítményét nyújtotta az indiai multimilliomos Vijay Mallya istállója, ám könnyen előfordulhat, hogy az új idényben már elmozdul az utolsó helyről.

Erre enged ugyanis következtetni a tény, hogy az egykor Jordan, majd Midland, Spyker, végül Force India névre elnevezett istállónál hosszú távú és átfogó együttműködési szerződést kötöttek a McLaren csapatával, valamint a Mercedesszel.

A megállapodás értelmében a német autógyár biztosítja a motor mellett a KERS-t (mozgásienergia-átalakító rendszer) az indiaiaknak, míg a McLarentől a váltó és a hidraulikus rendszer érkezik – kevéske aerodinamikai részlet mellett.

A KERS-t egyébként az idény első versenyén még a Force India sem fogja használni, mert attól tartanak, hogy ha egy teljességel ki nem tapasztalt eszközt építenek be az autóba, ronthatja megbízhatóságát.

Vijay Mallya elszántan készül az idényre, aminek érdekében átalakította csapata felállását – már ami a boxutcában ténykedőket illeti. Elköszönt Colin Kolles csapatvezetőtől és Mike Gascoyne technikai igazgatótól. Utóbbi helyére James Key került, míg Kolles feladatait a jövőben maga Mallya látja majd el.

Pilótafronton ugyanakkor nem változtatott az indiai: ugyanúgy a harmadik idényére készülő Adrian Sutil, valamint a rutinos, 14. idényét kezdő Giancarlo Fisichella vezeti majd a két Force Indiát, ahogy tavaly.

Sutilnak nem is nagyon kellett aggódnia a holt szezonban a helye miatt, hiszen a főnök egyik kedvenc versenyzője, ellenben Fisico ülése korántsem volt biztos, ám végül a 213. rajtjára készülő olasz – csak négyen indultak nála több versenyen az F1 történelmében – megnyugodhatott.

Ami az új autót illeti, a teszteredményekből sok mindent nem lehet leszűrni, már csak azért sem, mert Sutil és Fisichella is csak négy napot tesztelhette a VJM002-est, amelyet csak március 1-jén mutattak be – a csapatok java része pedig már öt-hat héttel korábban előállt 2009-es kocsijával.

Mindenesetre az időeredmények alapján annyit azért le lehet szűrni, hogy a csapat minden bizonnyal jóval versenyképesebb lesz, mint volt tavaly, ami természetesen a Mercedesszel kötött szerződésnek köszönhető.

A Force India is ugyanazt az FO108W névre keresztelt motort kapta meg a stuttgarti gyártól, amelyet a világbajnoki cím védője, Lewis Hamilton és a McLaren-istálló használ – valamint a tesztek során brillírozó Brawn GP csapata.

Az indiai csapat újoncévében nem szerzett pontot, de közel járt hozzá, amikor Adrian Sutil Monacóban a 4. helyről esett ki. A 25 éves németet kilenc és fél kör választotta el a történelmi pontszerzéstől, azonban a mögötte haladó Kimi Räikkönen megcsúszott az alagútból kifelé jövet, és kiütötte a versenyből kollégáját.

Fisichellának is voltak jó pillanatai az előző idényben, ám a pontszerzés mégsem sikerült: holott a drámai idényzárón, Brazíliában a jó ütemben lecserélt kerekeinek köszönhetően egy ideig a harmadik helyen haladhatott, végül a 18. helyen zárta a futamot.

„Nagyon bízom az új autónkban, a McLarennel és a Mercedesszel kötött megállapodásból csak jól jöhet ki a csapat. Amúgy is sok változás történt a szünetben nálunk, szóval izgatottan várom, mire is lehetünk képesek” – bizakodott Giancarlo Fisichella az idei szezonnal kapcsolatban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik